World music: az egyik

Zene

Robert Plant kedvence, a másikban a helyére került Szenegál, a harmadik csupa királyi pacsirta, a negyedik, az az ismeretlen, nosztalgikus zsidó pedig nálam befutó.

Ismaël Lo: Sénégal Nehezen boldogultam eddig Ismaël Lóval. Próbáltam koncerten, próbáltam lemezen, de nem tudott megérinteni - nem volt ahhoz úgy istenigazából afrikai. Kivált, amikor franciául énekelt. De mindez a múlt, innentől igazán jó hírem van: az új lemeze nem csak a címével "tüntet": azon túl, hogy "haza lett találva", a Sénégal roppant kellemes hallgatnivaló.

Az ötvenegy éves Lo családjában senki sem muzsikált, az isten sem tudta, mi lesz a vége, amikor egy maga szabta gitárral és harmonikájával szerencsét próbált a rádióból ellesett Otis Redding- és Wilson Pickett-számok hatására. 1979-től öt évig a jó nevű Super Diamond de Dakar másodénekese lett, aztán szólópályára bátorkodott, és igen gyorsan megszerettette magát a frankofón könnyűzene híveivel. Készített felvételt Marianne Faithfull-lal, a párizsi Olympiában énekelt Jane Birkinnel, amivel persze semmi baj - a gond, mondom, inkább az, hogy a "szimpla" francia énekesektől nem mindig lehetett megkülönböztetni.

Na, de ez a Sénégal, ez tényleg tuti, ezt kár lenne kihagyni! Kábé olyan, mint amikor Youssou N'Dournak sikerül igazán összekapnia magát: a rettenetes mélységeket elkerülő afropop és mbalax keretein belül is kimondott élmény. Ismaël hangja kifogástalanul érzékeny, a beszélő dobok épp annyit dumálnak, amennyit kell, a hangszerelésre nem telepednek rá a gaz fehér szintisek, a nyelv is kóser, és különös módon az összes szám - legyen helyi értékű, latin széljárású vagy reggae - szeretetre méltó. Végre egy gusztusos sikersztori! (Wrasse/Universal/IndieGo, 2006) *****

Tinariwen: Aman Iman Huszonkét évvel ezelőtt a líbiai Colonel Ghadaffi kiképzőtáborban alakult meg az énekes-gitáros Ibrahim Ag Alhabib vezette Tinariwen zenekar. Valami olyasmit jelent a neve, hogy "kopár tér". Egyik kezében Kalasnyikov, a másikban villanygitár, s miközben dúlt a mali törzsi és polgárháború, a tradicionális tuareg énekekből, a forradalmi szövegekből, a mali bluesból és a pszichedelikus gitározásból az ezredforduló világzenéjének talán legnagyobb hatású irányzata formálódott ki: a desert blues.

A Tinariwenre a kilencvenes évek végén bukkant rá "a világ legjobb francia zenekara", a Lo 'Jo, s miután bemutatta a producer-gitáros Justin Adamsnek, már csak pillanatok dolga volt, hogy Robert Plant is képben legyen. "Amikor először hallottam őket, úgy éreztem, ez az a zene, amit egész életemben kerestem" - lelkendezett, teljesen érthetően. A Tinariwenből ugyanis különleges módon egyszerre dől az észak-afrikai transz és a rock 'n' roll - ezen az albumon pedig, hogy a tárgyra térjünk, végképp. Az Aman Iman a harmadik Tinariwen-lemez, mindent tud, amit a többi, s alighanem a leginkább elborult, de az is lehet, hogy csak nekem van valami bajom. (Independentie/Emma, 2007) *****

Fanfare Ciocarlia: QUeens and Kings A moldovai Zece Prajeni falu Pacsirtája mindig is tudta, hogyan kell élni, nincs még egy rezesbanda a széles egy határban, mely ilyen sebesen szárnyalna, ilyen kifinomult hangszerszólókba bonyolódna, és így feldobódna vokálisan. Most pedig, láss csodát, egyenesen odáig merészkedett, hogy összetrombitálta a legmenőbb roma énekeseket, és egy hangban-színben-stílusban egyaránt gazdag anyagot készített velük. A bukaresti Dan Armeanca és a bolgár Jony Iliev nem először szerepelt velük, de ezúttal itt van a bosnyákok istene, Saban Bajramovic, a bosnyákok istennője, Ljiljana Butler, minden idők macedón királynője, Esma Redzepova, aztán a délfrancia rumbaföldekről a Kaloome, az amúgy harcosabb, belgrádi Kal, sőt két számban a mi Miczura Mónikánk is.

Szóval a biztosra menés megkülönböztetett esete forog fenn, többnyire közismert roma slágerekkel - mintha valami gálaműsorral lenne dolgunk. (A végén meg, nem viccelek, a Born To Be Wild.) Így aztán nem csoda, hogy mire kijött a lemez, élből a világzenei rádióslista (www.wmce.de) második helyén nyitott. Jobb helyeken ez a trendi, az előremutató kérdés legfeljebb az, hogy hova lehet majd hátrálni ebből a fényből? (Asphalt Tango, 2007) **** és fél

Konsonans retro: A Podolian Affair A moldovai határ túloldalán, az ukrajnai Podóliában él a Baranovszki család, melynek rokonságára a Konsonans retro rezesbanda épül. Egészen más világ ez, mint amerre a szomszédos Pacsirta jár, ők főleg békebeli ukrajnai és zsidó dallamokat játszanak, ahogy a lagzikon szokás, a mai, divatosabb megoldások kihívásaitól mentesen. Ám többek közt épp ettől olyan csodás ez a muzsika - minden porcikája végtelenül természetes, és minden hangjának súlyos gyökere van. Hogy ez kirívó felkészültséggel és méltó virtuozitással társul, azt talán nem kell mondanom, az viszont több misét is megér, amikor a rezesbanda a cappella férfikórusba vált át. Akkor borul a szív, és mindent elönt valami hátborzongatóan édes nosztalgia, mely egyszerre van távol és közel - s melytől és melyhez egyszerre jó elvágyódni. Ritka finom élmény! (Oriente Musik, 2007) *****

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.