A fülszöveget író Marno János nagy bizalommal van a fiatal, elsőkötetes költő iránt, amikor azt írja, hogy "ennek a költészetnek egészen perdöntő következményei lesznek a mára egészen elhangulatiasodott honi lírában".
Persze a fülszövegek már csak ilyenek. Nagy bizalommal vannak hordozófelületük iránt. Szóval csak lassan a testtel, int minket óvatosságra a fülszövegiparon szocializálódott belső hang. De föléígér-e Marno?
A nem is annyira tégla-, mint inkább hússzínű borítón Kapitány Eszter festménye látható, amely számunkra az Amikor összenéz című verssel összeolvasva nyerte el értelmét: "rád rontok a fürdőben / majd arra kérlek hogy / maszturbálhassak / amíg itt vagy / megbőgetlek / amíg még tudlak". Hát igen, Nemes Z. Márió szövegeiben nincs mellébeszélés, kíméletlenül őszinte, megdöbbentően pontos versek ezek. Persze találunk a kötetkében kevésbé sikerült darabokat is (Mint egy bojler, Birtokon belül), de ezek nem számosak; sőt, ahogy kissé bizalmatlanul, oldalazva közelítünk a versekhez, egyre inkább hajlamosak vagyunk hinni Marnónak.
Egy magányos beszélő szólal meg itt, aki csupán a teste által létezik. Nemes Z. újszerűsége abban (is) áll, hogy szerencsésen sikerült távolságot tartania az elégikus hangvételtől, de az iróniától is, mégpedig úgy, hogy egészen a végletekig fokozta azt. Szélsőséges, hátborzongató irónia ez, amelynek sajátos jellemzője a morbiditásba hajló, önironikus fekete humor: "A csigákat szedegetem az erdőben, látom a buszt ahogy indexel. Most érkezik Judit haza. Nem csinálok vacsorát, mert nem lakom vele." (Szabályos közlekedés) Vagy: "Végül újabb beszélgetést kezdeményezek / az életközösség fenntartásáról, / bár azt hiszem, most is csak / leegyszerűsítek majd mindent." (Életkörülmények)
A kötetcím ellenére (Alkalmi magyarázatok a húsról) Nemes Z. azon kevés lírikus egyike, akinek sikerült bebizonyítania, hogy van élet Petrin túl is. De felülírja Szabó Lőrincet, Pilinszkyt és József Attilát is: "már régóta nem gondolok / a mamára / mihez kezdjek / ennyi múlt idővel" (Anyás vers C.-nek). A "szeretném, ha szeretnének" panaszát közhelyek nélkül sikerült újraírnia: "Az éjszakai buszon sok a rokkant. Mindegyiknek hiányzik valamije. Szeretnék a valamijük lenni, de nem lehetek jó barát." (Szabályos közlekedés) Vagy a kötet talán legfontosabb, már idézett Anyás vers C.-nek című darabjában: "legyél büszke rám / valaki legyen / büszke rám".
A családhoz, szülőkhöz való viszonyt és képletesen az eredettel, a (költői) hagyománnyal fenntartott kapcsolatot tematizálja, amikor öntudatosan lemond a tradícióról, amelyből vétetett: "Most nem rángatom elő a családomat: magamból dolgozom." (Az afrikai síkságok növényevői) Egyben feltárja az e viszonyrendszereken belüli kommunikáció nehézségeit, sokszor lehetetlenségeit is: "Apám arcán mozognak a foltok, miközben dolgozik. Ez a bontópad - mondja. Most pajtáskodunk." (Apám marhát eszik)
Végig ezen a töredezett hangon szól az Alkalmi magyarázatok... Hozott anyagból, kevés eszközzel dolgozik, jelzőket alig használ, és azok is szikárak, negatív hangolásúak: fekete terület, száraz fény, torz hús, negatív hordalék.
A kötet beszélőjének félelme egyfajta agorafóbia, amelynek tárgya kizárólag többes számban létezik. De kitől fél? Kik azok az ők? Eligazítást nem kapunk. És ettől hátborzongató az egész: "Ma megjönnek a vonattal a tisztek, és betanítanak minden gyereket" (Aztán kutyákat rajzolok), "érzem hogy a konyha / mögött vannak / de nem jönnek ki / csak kopognak / mint akik bizarrok" (Követési sebesség). Ugyanez a félelem jellemzi a kapcsolatverseket is, amikor a másik is többes számba kerül: "Ezt a Judit-dolgot le / kéne zárni. / Mint a cseppfertőzés. Olyanok." (Alkalmi magyarázatok a húsról)
A narrátor elidegenedik saját testétől, Nemes Z. pedig bebizonyítja, hogy mindent le lehet írni a testek egymáshoz való viszonyával. A húst beszélteti, ami leválik az énről, "amikor a kiterjedés / csak mutáció" (A margón). Arra kérdez rá, hogy "milyen viszonyban / lehet az ember / a saját anyagával" (Anyás vers C.-nek), míg végül arra jut, hogy "a test boríték" (Tanuljuk meg).
Költőnk úgy képes érzékeltetni egy kapcsolat kilátástalanságát, hogy közben a szeme mindvégig száraz marad: "anyám megtalálja / a gyantádat a földön / ekkor már napok óta / másnak gyantázod magad" (A margón). Vagy a már többször említett versben: "olyan kezet / teszek a kilincsre / ami ráillik / a te csuklódra is" (Anyás vers C.-nek).
Egészen egyedülálló ez a póz nélküli, szűkszavú, nagyon intenzív kapcsolati líra, amelyben olyan szép, elkeserítő sorokkal találkozhatunk, mint ez: "még ha másnak tanulsz is meg / főzni / én akkor is azt fogom / enni" (A férfiak között).
A fülszöveg most nem hazudott. Súlyos kis kötet ez.
József Attila Kör-L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2006, 55 oldal, 1200 Ft
