Valamiért - nyilván merő lustaságból - hajlamosak vagyunk akként számon tartani, hogy a kisközösségi jófejfesztivál tipikusan cseh találmány, de illik említeni szinte ugyanazzal a lélegzettel Emir Kusturica nevét is, gyorsan hozzátéve, hogy nem véletlenül, hisz a majsztor a FAMU-n (Filmová a Televizní Fakulta Akademie Múzickych Umení v Praze) tanulta a filmkészítést, épp akkor, amikor arrafelé pont ez a módi járta. Ha most is ilyesmivel hozakodnánk elő, biztos nem járnánk messze az igazságtól: a falusi vasúti bohóckodás kétségkívül nem esik messze mondottak működési területétől.
Ám igazságtalanok lennénk, ha Szőke András munkáját (vagy akár munkásságát) hozzájuk mérnénk. Ha csupán hozzájuk. Nem akkora attrakció egyik sem (bár a cseh újhullám időtállósága vagy romlandósága nyilván megérne egy hosszabb futamot). Az efféle műveletek igazságtalansága inkább abban állna, hogy azt kéne méricskélni, hogy merre keresendő Szőke személye és ügyködése a honi bohemista mozizók - egyébként meglepően népes - csoportjában. Meg abban, hogy Szőke tényleg alulról jött (vagy legalábbis hitelt érdemlően volt képes ezt az illúziót kelteni - innen nekem mindegy), onnan, ahová amazok (még a csehek is) "lementek" - s az ilyesmivel felesleges vitatkozni. Még az sem kérdés, hogy lehet-e kisebbrendűségi komplexusokra érvényes életművet alapozni - nyilván lehet, ha mégoly kényes igyekezet is. Kényes, kényes, de immár egy negyedszázados filmkészítői pálya ismeretében mondhatjuk, hogy az "igyekezet" jobban kiüt rajta. S ne intézzük el ezt a megfelelési kényszer unt emlegetésével.
Ugyanakkor persze nem kizárható (és könynyebben elképzelhető, mint Petőfivel kelni meg feküdni), hogy Szőke András is a pincelépcsője hetedik fokán hűti a sört, s megnézett minden ilyesmiket tárgyazó Menzel-filmet (éppenséggel fordított sorrendben: a státushoz keresve mintákat), de amit a Hasutasokban elővezet, annak gyökerei mélyebbre nyúlnak vissza - egészen A helység kalapácsáig. Nagy szavak, tudom, s távolról sem áll szándékunkban Szőkét Petőfihez mérni. De kit is mérhetnénk Petőfihez?
A legjobb, amit a Hasutasokról elmondhatunk, hogy olyan, mintha Petőfi filmrendező elhagyta volna (mint hőse, Csokonai a csapot és a papot) A helység kalapácsa forgatását, és lovak (helyi erők és neves fővárosi művészek) közé hajította volna a gyeplőt: ökörködjetek, ahogy jólesik! Persze ez a kép sem pontos, végre is Szőke egyik legfegyelmezettebb rendezői munkájához van szerencsénk - na, hiszen: egy olyan pályán, aminek egyik legfőbb védjegye a fegyelmezetlenség. Az otthagyás szándékunk szerint úgy fest, mintha kivonnánk Petőfi szellemét. A spiritusz elszáll, de ami marad, az sem kevés. A neves fővárosi művészek egytől egyig helyes, vicces fiúk, figyelemre méltó lányok, asszonyok. A közéjük vetett gyeplő meg azt jelenti, hogy ezeket a csudapofákat senkinek sincs szíve meghúzni. Egy poénról sem bírunk lemondani szívvérzésből kifolyólag. Az arányok pedig olyanok, mint bárki jó humorérzékkel megáldott átlagpolgár esetében: nyomatni kell órákig, és kettő-három majd nagyot szól - talán. Ha Bagarja uram, a béke barátja, a széles tenyerű Fejenagy, a szemérmetes Erzsók, Harangláb, a fondorlelkületű egyházfi és vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója összerakja, amije van, s nem várják meg, míg Sándor felkerekedik a csapszék asztala mellől, s végre a felvevőgéphez méltóztatik fáradni, inkább maguk végzik be a küldetést, hát alighanem megkapjuk a Hasutasokat.
Erre persze lehet azt mondani, hogy Szőke - mert éppenséggel alulról jött - pont ezt tanulta, pont ezt leste el üzem közben a "nagyoktól". Ezzel sem járnánk messze az igazságtól; a nyakamat rá, hogy például a Roncsfilm leveses jelenete (vagy inkább ariettája) vagy valamelyik hasontárgyú utódarab tinatörneres magánszáma csak úgy jöhetett létre, hogy a büfékocsi irányába elmozduló művészek bekapcsolva felejtették a kamerát, s az ügyelőnek meg pikkje volt Szőkére (nem szólt neki, hogy végre kész a zúzapörkölt). Filmet pedig vélhetően nem így kell csinálni.
De Szőke András tevékenysége pont az efféle gesztusok fényében kerül különös megvilágításba. Alsókutyaságában sem egyedülálló jelenség, mert ott van vele például Badár Sándor, mindig ott van - s számos filmjükben számosan a hiteles vagy (éppen általuk) viszonylag könnyen hitelesíthető lúzerek (-nek látszó satöbbi). De akárhányan vannak, fajtájuk annyira nem jellemző a honi filmkészítésre, hogy mindenképpen robinzonszámba mennek. S ez olyan vagyon, amit sokáig lehet prédálni és herdálni is. Tovább, mint gondoltuk.
Az előjelek tán csak akkor voltak rosszabbak, amikor a Tündérdombot néztük meg, Fábry Sándorral a vajda szerepében nekivágni egy jó kis vicces cigányozásnak - meredek vállalkozás volt, csakugyan. Inkább vak, mint bátor. Most is itt van Fábry, ráadásul Farkasházy (pláne nem is egy), meg Hernádi Judit, meg az RTL Klub, meg minden - de semmi baj velük, szavamra. Működésük nehézség nélkül lép túl azon tényen, hogy a részvételükkel készült tévéműsort reklámozni küldték ide őket (őszintén szólva régen sem tűnt ennyire felszabadultnak egyikük sem); továbbá mobiltelefon-reklámok sem szakítják meg az adást, amiért nem lehetünk eléggé hálásak. A Hasutasok a legrosszindulatúbban szemlélve is egy érvényes kísérlet arra, hogy hogyan lehet, khm, elegánsan megoldani egy tévékanális másfél órás reklámfilmjét - messze nem hibátlan mű, de sokkal kevésbé kínos, mint Szőke (és Badár) egyéb reklámipari szereplései.
A kiegészítő figurák (az adott szempontból: mellékszereplők) felléptetése pedig néhány esetben kifejezetten filmszerűvé teszi a dolgozatot. Bordán Irén vicces comebackje a szemérmetlen Erzsók szerepében kellemesen önironikus visszakacsintás a művésznő ifjúkori szerepkörére - és nagy segítség a nézőnek abban, hogy a szemérmetes Erzsókot adó Hernádi Juditnak elfelejtse kis időre a Heti hetest. Szarvas József és Derzsi János meg alighanem elég messzire elmehet anélkül, hogy az idegeinkre. S van két nagyon helyes fiatal szereplő is (Martinovics Dorina és Rostás Róbert).
Mindez simán kibírható és alkalomadtán nevetni is lehet rajta. A "szőkeség" - az artikulációképtelen szerencsétlenek szeretetre méltóvá tételének eléggé nem becsülhető képessége - még mindig őrzi hitelességének nem is kicsi részét, noha e kincs kétségkívül jó ideje csak fogy (ugyanakkor lehet, hogy olyan ez, mint a mesebeli kancsó, soha ki nem ürül). Az érintettek szerintem két dolgot tehetnek: nem törődnek az egésszel, vagy tényleg megcsinálják A helység kalapácsát - akár immár Petőfivel.
Forgalmazza a Hungarotop
