Zene

A holdkóros - Albert Camus: Caligula (színház)

Most bizonyára sokan leírják, elmondják majd, hogy Camus drámája tézisdarab, éppen ezért nemcsak a konstrukciója, hanem a bonyolítása és a figurakészlete is steril, egy meghatározott célra orientált. Így van, teszem hozzá gyorsan; ebből persze értékítélet nem következik, ettől nem jó, nem rossz, pusztán valamilyen, azaz ilyen.
  • Csáki Judit
  • 2006. május 18.

A sajátból adni - Az utókor hatalma. Ókortörténeti tanulmányok (könyv)

Létezik egy ókortörténeti tanulmányokat közreadó sorozat Kréné, azaz forrás címmel, amelynek nemrég jelent meg a negyedik kötete. Hét komoly tanulmány található benne, a szerzők részint a Bibliára, részint az ókori Mezopotámia és Perzsia különféle forrásaira irányítják kritikai figyelmüket.
  • Halasi Zoltán
  • 2006. május 18.

Mindent elölről - Bozzi Vera - Czene Gábor: Elsikkasztott feminizmus (könyv)

"Mi se nagyon tudtuk követni saját magunkat" - szögezi le a Feminista Hálózat tevékenységéről annak egyik alapító tagja, Bozzi Vera a nemrég megjelent könyvben, amelyben a rendszerváltáskor létrejött magyar feminista mozgalom történetét a magát szintén feministának valló férjével, Czene Gáborral folytatott beszélgetések során igyekezett feltárni.
  • Kádár Judit
  • 2006. május 18.

Heroina - Katharina Sieverding: Close Up (kiállítás)

A New Yorkból Berlinen keresztül Budapestre érkezett kiállítás hatalmas katalógusának záró-tanulmányában azt olvashatjuk, hogy "Katharina Sieverding számára a művész szerepe, hogy a gyorsan változó időket egyszerre magába olvasztó és felmérő, politikailag elkötelezett lényként viselkedjen.
  • Hajdu István
  • 2006. május 11.

Újraélesztés - Iain M. Banks: Fegyver a kézben (könyv)

Nincs könnyű dolga a zsűrinek - mondhatnánk, becsukva a másodállású SF-guru legújabb - immáron negyedik - magyarra fordított regényét. Mert ha egy már-már rajon-gásig kedvelt író nyomdaszagot árasztó műve a felénél unalomba fúl, ott baj van.
  • Papp László Tamás
  • 2006. május 11.

Gödörből ki

A Massive Attack előbb sikeresen stílusteremtő, majd mindinkább depresszív munkásságát összefoglaló lemeze nem az ínyenceknek készült.
  • - szami -
  • 2006. május 4.