Nincs könnyű dolga a zsűrinek - mondhatnánk, becsukva a másodállású SF-guru legújabb - immáron negyedik - magyarra fordított regényét. Mert ha egy már-már rajon-gásig kedvelt író nyomdaszagot árasztó műve a felénél unalomba fúl, ott baj van. Valami megváltozott. Mindenesetre, ha bárkiben ingerencia támad Banks felfedezésére, ne a Fegyver a kézben meg-vásárlásával kezdje, hanem inkább a Sötét háttér előtt címűbe ruházzon be. Nemigen vállalunk komoly rizikót azon kijelentéssel, hogy előbbi az utóbbi tollpróbája vagy piszkozata csupán. Pedig a Sötét háttér előtt nem is Kultúra-regény. (A Kultúra intelligens gépekkel szimbiózisban élő intergalaktikus cyberhumán társadalom, a szerző "űroperáinak" gyakori játéktere.)
Mindkét regényében egy csillagharcos életéről, űrbéli tusáiról, benső démonokkal, múltbéli árnyakkal való küzdelméről ír. De úgy tűnik, férfi létére a nőket jobban ábrázolja. A Sötét háttér előttben Sharrow - finoman szólva - kimunkáltabb, ügyesebben megrajzolt karakter, mint a Fegyver a kézben hőse, Cheradenine Zakalwe. Emebből nem sok kell, hogy levonjuk a konklúziót: a Kultúra-ciklus befulladni látszik. Hogy Banks írói univerzumában pontosan mi a Kultúra, arra jobban tud válaszolni olyan személy, akinek van háziállata, mely bármikor szorult már orvosi ellátásra. A kutya (macska, vadászgörény, hörcsög) riadtan szűköl a fertőtlenítő légutakat maró bűzét árasztó helyiségben. Ahol tűket döfnek belé, szemébe világítanak, érverését fürkészik, megfosztják öntudatától, s amire feleszmél, varasodó, összefércelt sebhely csúfítja leborotvált hasát. A Kultúra ugyanazt teszi a galaxisok sarkaiban megbúvó, nála fejletlenebb civilizációkkal, mint a gazdi aktuális kedvencével. Beavatkozik a hozzá képest elmaradott, gyermekbetegségekkel küzdő naprendszerek társadalmi evolú-ciójának menetébe. Ha pedig vele azonos súlycsoportú fajjal találkozik, harcol létének védelmében. A megelőző Kultúra-regények is ezt a processzust ábrázolták. De ott volt egy kápráztató sziporkákban megtestesülő ötlet, ami "vitte" a történetet, átsegítve üresjáratok és holtpontok zátonyain. A sort megnyitó Játékmesterben a Kultúra-protek-torátus alá helyezendő Azad Biro-dalom nem egyéb, mint planétányi méretű táblás stratégiai játék. A pergő cselekményhez bónuszként jövőbe vetített társadalombírálat járul. Az Emlékezz Phlebasra a Kultúrának egy idegen létformával, az idiriekkel vívott háború kulisszái elé helyezi a - vérre menő játékokkal, bravúrosan adagolt erotikával spékelt - cselekményt.
Itt viszont nincs zseniális ugródeszkaként szolgáló alapgondolat. A Huhsz-szerzetesrend csillagközi fatvája elől menekülő Sharrow ragyogó ecsetvonásokkal, családtörténetbe ágyazva lefestett jellemének itt (még) csak egy halovány maszkulin verzióját ismerhetjük meg. A háttérsztori is gyengébb lábakon áll. Ha megpróbáljuk összemérni a két művet, elmondhatjuk: a Sötét hát-tér előtt lebilincselő módon vezeti a gyanútlan olvasót, hogy a vége belaposodjon, mint az EEG-görbe egy átmulatott éjszaka után. A Fegyver a kézben megfordítása ennek. Banks a klinikai halálból hozza vissza cselekményét az utolsó fejezetben, hosszas élesztgetés után. Ám kevés olyan mazochista könyvmoly van, aki hajlandó négyszáz oldalt végigszenvedni a valóban húzós poénért, melyet Banks a legvégére tartogat. De ez így is csak becsületgól. A csattanónak ugyan az a lényege, hogy váratlanul érjen, de feszültséget sűríteni a fordulat előérzetének homályos kontúrjaival lehet. Ám itt ezek a körvonalak úgy elmosódtak, hogy csak összefolyó pacát adnak. A vég felé öregesen cammogva halad a történet. A be-fejezésre rejtelmes talány-prezen-tációként leginkább a Kuszkó Rajmund által remekbe szabott borító utal (a szerzőnél is jobban).
Van néhány pazar felvillanás: a Sebesültek Bálja, ahol egy - a megszokottnál is dekadensebb - bolygó elitje ruhaköltemények helyett mesterségesen csinált unikális csonkításokkal próbálja lepipálni egymást, az egyenlítő felé úszó kontinensnyi jégtáblákért zajló öldöklő csata, a fokozatos halálbüntetés és a végső csavar. A Kultúra-regények állandó szereplőiként e könyv lapjain is feltűnnek a drónok. Ezek a Kultúra hálózatába kapcsolódó robotok leginkább a rajzfilmre vitt ogre, Shrek kísérőjéül szegődött szamárra emlé-keztetnek. Zsörtölődnek, vissza-beszélnek, még humoruk is van. Futurisztikus korrajz az emberről, aki képes partnerként respektálni egy nem is antropomorf gépet.
Van egy írótípus, aki nem tud semmit, de ügyesen hiteti el velünk a fordítottját. A Fegyver a kézben esetében inkább arról van szó, hogy ami jó lehetne, azon is átüt az izzadságszag. Aki még nem lett olyan Banks-fan, hogy bármit megvesz, amelyre a neve van írva (e tendenciára utal, hogy a szerző nagyobb betűvel van szedve, mint a cím), az inkább a Játékmesterrel indítson. Mindenesetre, ha írói erényekben nem is, Banks abban mindenképp felülmúlja Philip K. Dicket, hogy neki életében sikerült az SF mellett a magas literatúra hivatalosságának felsőbb grádicsain is megkapaszkodnia. (Amíg Dick könyvei jórészt csak halála után törtek ki a műfaji gettó rabságából.) Hogy szépirodalmi kvalitásait is megismerhetjük-e, az még a jövő muzsikája.
Fordította: Totth Benedek. Agave Könyvek, 2006, 425 oldal, 2480 Ft
