A behálózott világ - Thomas L. Friedman: És mégis lapos a Föld (könyv)

  • - kovácsy -
  • 2006. május 11.

Zene

"Valóban lapos a Föld?" - ez volt a címe a tanácskozásnak, amit a Közép-európai Egyetemen rendeztek a szerző és egy sor bel- és külföldi társadalomkutató részvételével.

"Valóban lapos a Föld?" - ez volt a címe a tanácskozásnak, amit a Közép-európai Egyetemen rendeztek a szerző és egy sor bel- és külföldi társadalomkutató részvételével. Friedman, a New York Times publicistája lelkesen és szórakoztatóan foglalta össze könyvbéli téziseit, amelyeknek az a veleje, hogy az infokommunikációs technológiák elképesztő fejlődése az elmúlt másfél évtized folyamán végérvényesen és visszavonhatatlanul egybekapcsolta, egy szintre hozta - kilaposította - a világot. Vagyis már javában benne járunk egy új korszakban, amelynek a szerkezete, a működése egyrészt lehetővé teszi, hogy minden megvalósuljon, ami egyáltalán lehetséges, másrészt viszont megfelelő alkalmazkodási mintákat követel a nemzetektől, a gazdasági egységektől és az egyénektől - amennyiben nem akarnak kihullani, lemaradni ... miből, miről is?

A Pulitzer-díjas munkát a New York Review of Booksban bíráló John Gray (London School of Economics) lényegében relativizálta Friedman egynémely állítását. Nem áll, hogy a parancs és végrehajtás osztott világaiból most lépett volna át a gazdaság a globalizált együttműködés egyénközpontú világába, ez volt a tendencia mindig is. Nem igaz, hogy a gazdaság teljesen kiszakadt volna a nemzetállami érdekek keretei közül. Tévedés, hogy a globalizációban - amely szerinte sem visszafordítható, még csak nem is

lassítható folyamat,

miért is kellene lassítani - a terrorizmus a fő fenyegetés, mert a legnagyobb veszélyek forrása a globális klímaváltozás. Aztán elhangzott még számos árnyaló észrevétel: a globalizáció nemkívánatos következményeiről, egyenetlenül érvényesülő, a lapos világot visszagörbítő hatásairól, a politikai és társadalmi összefüggések félretételéről. Szó esett némi történelmietlenségről is - itt, mifelénk valóban egyszerűnek hat a berlini fal leomlásának mint a kilapult világ felé vezető első lépésnek a kétségkívül lelkes, de kevéssé elmélyült leírása.

Egyvalami szorult háttérbe: Friedman nem elméletet alkotott, hanem riportkönyvet írt, igaz, nem afféle lötyögősen szórakoztatót, hanem nagy ívű, izgalmas, a XXI. század lényegét kutató riportkönyvet. Találkozásairól mesél olyan gazdasági vezetőkkel, akik elsőként ismerték fel az információtovábbítás végtelenné tágult lehetőségeiből adódó újfajta vállalatirányítási és -szervezési megoldásokat; nemzet-közi óriáscégek terjeszkedését, a globalizáció izgalmas eseteit írja le. Kétségkívül lenyűgöző, hogy amerikai kórházakban készült röntgenleleteket indiai orvosok elemeznek több ezer kilométer távolságból, hogy egy amerikai áruházlánc készleteinek fogyását minden intézkedés nélkül, interneten keresztül érzékeli a kínai gyártócég. Az üzleti világ számos új jelenségét és az ehhez kapcsolódó izgalmas meglátások egész sorát ismerhetjük meg, miközben újra meg újra hangsúlyt kap, hogy mindezt a vállalati haszon növelésének a szempontjai lendítik előre - mi más.

"Ha például Timbuktuban van egy magasan képzett ember, és kapcsolódni tud a világhoz, ami manapság elég könnyű, akkor talál munkát magának. Bárki készíthet magának honlapot, és szerezhet e-mail címet, és máris egyenesben van. És ha ugyanezen infrastruktúra segítségével referenciát tud adni munkájáról, és azok, akik munkát adnak neki, elégedettek a teljesítményével, és ha ügyes és szorgalmas, akkor egyik üzlet hozza a másikat." Hát igen. Csak hát nem egészen ez az alaphelyzet Timbuktuban. Egyébként Amerikában sem, és a könyv nem kevés teret szentel annak a kérdésnek, milyen problémákat vet föl a munkahelyek kiszervezése az olcsó munkabérű, harmadik világbeli országokba, és hogyan kellene szembenézni ezekkel. Versenyre fel, egyre több új feladat, egyre több tevékenység, egyre több kiáramló fizetés, egyre több kereslet, egyre több új feladat! Stimmel, valóban így működik a globális piacgazdaság, csak éppen riasztó egy kissé elképzelni ezt a fékevesztett, szorgos és izgatott rohanást a javak megszerzése érdekében megszerzendő javakért. Eközben mintha mégis maga az egyén, az önálló akarat, a másféleség, a demokrácia maga, vagyis a szélesebben - és főleg: színesebben - értelmezhető jólét szorulna háttérbe a könyv lapjain. Nem lesz rá igény?

Aztán: mi köze van egymáshoz - a tömeges szegénységen, az ebből való kiemelkedés kétségkívül látványos jelein túl - a két globalizációs példaországnak, a demokratikus Indiának és a parancsuralmi Kínának? És vajon a globalizálódó Kína valóban a Föld kilaposításán ügyködik-e, nem pedig saját nemzeti érdekeinek előrevitelén - vetődött fel a mondott tanácskozáson is. Továbbá: örvendetes, persze, hogy szusi-étterem található az amerikai óriáscég vidéki központjának tőszomszédságában - ámde a világélelmezés problémáját

a legtökéletesebb keresőprogram

sem oldja meg. A Föld elegyengetését nemcsak kulturális megrögzöttségek, múltba bambuló, sérelmeket dédelgető meggyőződések nehezítik, és nem egyszerűen a terrorista megveszekedettség fenyegeti, hanem az élethelyzetek sokfélesége is.

De nem volna igazságos, még csak helyénvaló sem a világ bajainak megoldatlanságát kérni számon egy olyan munkán, amely annak a lelkes bemutatását határozta el, hogy a valóság, amelyben élünk, messze nem úgy fest, ahogy azt tájékozatlanságunkban elképzeljük vagy látni szeretnénk. Ne olvassuk kötözködve Friedman könyvét, ismerkedjünk az ő valóságszeletével, és éppen elég eltöprengenivalót kapunk - meg ízelítőt azokból a változásokból, amelyeket holnap már a saját bőrünkön tapasztalhatunk.

HVG könyvek, 2006, 390 oldal, 4190 Ft

Neked ajánljuk