Nekrológ

Festő és filozófus

Wayne Shorter (1933–2023)

Zene

Miles Davisről szokták mondani, hogy zenekaraival meghatározta a jazztörténeti stílusok irányát. Aktuális zenekarához 1964-ben csatlakozott Wayne Shorter szaxofonos, aki abban is felzárkózott a mesterhez, hogy a járatlan utat kereste.

A jazz-zenekar vezetőjének szerepfelfogásában a személyiség a meghatározó: mit mond és hogyan, miután leteszi kompozíciójának kottáját a pultra. Shorter ultraszerény és végtelenül toleráns személyisége ebben is érződött. Mi sem állt tőle távolabb, mint az alfahím-viselkedés, ő költő, rezonőr és segítő volt egy személyben. Már a korai Blue Note lemezeivel, akár vendégszólistaként is, beírta magát a jazztörténetbe. Témái nem avulnak el, a Footprints, a Nefertiti és még legalább kéttucatnyi klasszikus frissek és inspiratívak az újabb generációknak is.

Shorter eleinte csak tenoron játszott, de szopránszaxofonon vált páratlan hatású előadóvá. Dallamai nagy, bővített hangközökkel lépegetnek, gyakran szapora aszimmetrikus ritmusok következnek és ritka skálák, közte líd és dór. Minden hangja a kontraszt jegyében áll, a dallam és a gondolat kimenetele váratlan. Megszólalása általában töredékes, a végső válaszokhoz közeledve egyre inkább az. Kései operája (Iphigenia, 2021), valamint háromlemezes kozmikus-szimfonikus opusa (Emanon, 2018) átfogó válaszokat kíséreltek adni. De azért ő mindig megmaradt kérdezőnek, nem érte be felszínes gondolatkísérletekkel. Filozófus volt: szaxofonjának hangja olyan érzést kelt, mintha szóló közben intim közelségbe engedné magához a hallgatót, jöjjön vele töprengésének indázó útján. Játéka komplex érzelmeket keltett, fénnyel és árnyékkal egyszerre dolgozott. Nem véletlenül nevezte Joni Mitchell festőnek, utalva az egyetlen pályára, ami a zenélésen kívül felmerült az életében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.