Koncert

Mindig felfelé

Bach: A hat csellószvit. Várdai István szólóestje

Kritika

Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjének van egy fantasztikus jelenete. Az egymástól teljesen elhidegült testvérek, Karin és Marta között, akik addig kötelességszerűen ápolták nagybeteg nővérüket, Agnest, a beteg halála előtti éjszakán váratlanul felszakad a jég. Végre csak beszélnek és beszélnek, áradnak belőlük az évek, évtizedek óta ki nem mondott szavak, és újra szerető testvérekké válnak.

Hogy miről is beszélnek, arról fogalmunk sincs, hiszen a szavakat Bach G-dúr szvitjének Preludiuma pótolja. A jelenet zenéjének kiválasztása telitalálat: Bach prelúdiuma éltetően felbuzog, maga a gyógyulás, visszatérés az életbe. Bergman drámája persze nem ennyire optimista, a két nővér viszonya visszaromlik a korábbi állapotra. De Bach hat csellószvitjében a prelúdiumok és az allemande-ok többségének karaktere pontosan ilyen. Várdai István három részletben, két szünettel szólaltatta meg a monumentális sorozatot, amely éppúgy enciklopédikus teljességet kínál, mint úgyszólván minden, amihez a zeneszerző hozzányúlt: a hegedű-partiták és szonáták, az angol és francia szvitek, a Wohl­temperiertes Klavier, a Goldberg-variációk, A fúga művészete és még folytathatnánk. Olyan ez a majd’ 140 perces zenefolyam, mint egy tisztítókúra, a lélek gyógyfürdője. Az angol zenetudós, Wilfrid Mellers azt írta a sorozatról: „ebben a zenében az ember megteremtette az Isten táncát”.

Várdai István régóta együtt él ezzel a roppant zenei kincsestárral. A YouTube-on 2017 februárja óta hozzáférhető hangzó összkiadást már több mint 3,2 millióan hallgatták meg. Egy Várdai-rangú muzsikusnak érdemes öt-hat évente újra megismételni az efféle nagy találkozásokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.