Hogy miről is beszélnek, arról fogalmunk sincs, hiszen a szavakat Bach G-dúr szvitjének Preludiuma pótolja. A jelenet zenéjének kiválasztása telitalálat: Bach prelúdiuma éltetően felbuzog, maga a gyógyulás, visszatérés az életbe. Bergman drámája persze nem ennyire optimista, a két nővér viszonya visszaromlik a korábbi állapotra. De Bach hat csellószvitjében a prelúdiumok és az allemande-ok többségének karaktere pontosan ilyen. Várdai István három részletben, két szünettel szólaltatta meg a monumentális sorozatot, amely éppúgy enciklopédikus teljességet kínál, mint úgyszólván minden, amihez a zeneszerző hozzányúlt: a hegedű-partiták és szonáták, az angol és francia szvitek, a Wohltemperiertes Klavier, a Goldberg-variációk, A fúga művészete és még folytathatnánk. Olyan ez a majd’ 140 perces zenefolyam, mint egy tisztítókúra, a lélek gyógyfürdője. Az angol zenetudós, Wilfrid Mellers azt írta a sorozatról: „ebben a zenében az ember megteremtette az Isten táncát”.
Várdai István régóta együtt él ezzel a roppant zenei kincsestárral. A YouTube-on 2017 februárja óta hozzáférhető hangzó összkiadást már több mint 3,2 millióan hallgatták meg. Egy Várdai-rangú muzsikusnak érdemes öt-hat évente újra megismételni az efféle nagy találkozásokat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
