Talán segít kicsit a döntésben, ha felvázoljuk a finálét: hárman az asztal alatt fogják egymás tökire (elnézést a mûvésznõtõl) a stukkert. Kész, lenyomtuk Tarantinót, a Becstelen brigantykban ezt kettõ és felen csinálták, mert az egyik csóka az asztallal vonalban tartotta revolverét (információink szerint a Halálkeringõt idén augusztusban forgatták). Nem, dehogy beszélünk plágiumról, hisz a mondott jelenet szerepel már a barlangrajzokon is - a drámai erõrõl van itt szó. Hogy nem kell-e véletlenül megszakadni inkább a röhögéstõl, ha nevezettek rád fogják az asztal alatt.
Az van különben, hogy Elza, a rendõrnõ nagyon odavan, mindennapos terhes, csalja Patrikot, a rendõrt Alexszal, a nemzetközi bûnözõvel, nem mellesleg Patrik legjobb barátjával, és tolja a csíkokat, mit csíkokat, egész utcácskákat lefelé, ül egy táska anyagon, ami persze másé, és erre beállít Rusty, a tíz éve egyfolytában tékozló atya, nem mellesleg Elza anyjának, khm, gyilkosa - képzeljék mindezt úgy el, hogy gyakorlatilag a nagykéssel hadonászó hõsök, Kern és Dobó mesélik, kicsit az Életképek alá lõtt dialógokban. Innentõl nekem mondhatja bárki, hogy klausztrofób dráma egy polgári lakásbelsõben, és nyugodtan hozzáteheti, hogy noiros világítás meg kameramozgás. Ugyan már!
A Szuez Film bemutatója
*
