film - LONDON BOULEVARD

  • - izs -
  • 2011. február 10.

Zene

Aki egyszer bűnöző lett, az már az is marad; a szerelem nem ismer határokat; a jó emberek szépek, a gonoszak meg csúnyák - ilyen és ehhez hasonló ismeretekkel lesz gazdagabb, aki megnézi a forgatókönyvíróból rendezővé avanzsált William Monahan első filmjét. Az eredetiséget, a feszültségteremtést és a hiteles karakterábrázolást a háta közepére sem kívánó alkotás egyetlen újítása talán az, hogy összeboronálta a kisstílű gengszterek mikrokozmoszával operáló zsánert a Sztárom a párommal.
Aki egyszer bûnözõ lett, az már az is marad; a szerelem nem ismer határokat; a jó emberek szépek, a gonoszak meg csúnyák - ilyen és ehhez hasonló ismeretekkel lesz gazdagabb, aki megnézi a forgatókönyvíróból rendezõvé avanzsált William Monahan elsõ filmjét. Az eredetiséget, a feszültségteremtést és a hiteles karakterábrázolást a háta közepére sem kívánó alkotás egyetlen újítása talán az, hogy összeboronálta a kisstílû gengszterek mikrokozmoszával operáló zsánert a Sztárom a párommal. Ismerjük el, azért ez is valami. Ott az a sok sötét sikátor, tele még sötétebb alakokkal, bûn és aljasság mindenütt, és akkor a mindebbõl - meglepõ módon eredménytelenül - kitörni vágyó hõsünk megismerkedik az agyonzaklatott világsztárral, akivel úgy egymásba szeretnek, mint a huzat. Mindezzel csak az a gond, hogy azok a fránya sikátorok és a bennük lézengõ alakok nem tûnnek sokkal veszélyesebbnek a Százholdas Pagonynál és annak lakóinál, arról már nem is beszélve, hogy Micimackóék háza táján jóval érdekfeszítõbb dolgok szoktak történni. Romantika terén sem állunk sokkal jobban: az ideggyenge celeb és a keményöklû working-class-hero közti vonzalom éppoly erõltetetten és bágyasztóan alakulgat, mint a maffiafõnök perverz elemekkel tarkított beõrülése vagy hõsünk bosszúhadjárata. Mely katartikus záróakkordként fungáló vendettát nagyjából akkor kezdi el várni a nézõ, mikor Colin Farrell tizenötödjére mondja bele a kamerába, hogy õ már nem gengszter, és nem is lesz az soha többé. Tehát valahol a játékidõ negyedik perce környékén.

A Fórum Hungary bemutatója

**

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.