Az 1936-ban színre vitt Broadway-darab írónõje, Clare Boothe Luce állítólag olyan kegyetlenül ment neki nõtársainak, hogy a színmû három évvel késõbb elkészített filmváltozatában George Cukornak le kellett egy kicsit csiszolnia a mû éleit. Hét évtized múlva English mûve ugyanabból az anyagból már teljesen ment' a társadalmi észrevételektõl, ellenben hemzseg az ellenszenves hárpiáktól. A fellépõk viszontagságos napjai nagyjából hasonlítanak a Szex és New York asszonykáinak válogatott kínjaira. A tûsarkúban tipegõ nõtípusok személyiség nélküli reprezentánsai társadalmi vagy professzionális státuszuknak; közös nevezõjük pedig az élõsködés a lesajnált és gyûlölt férfiakon. Mégsem a férfiúi önkény vagy a társadalmi elvárások akadályozzák nõink önkiteljesedését - mármint a jógatáborban elnyert belsõ megtisztulást -, hanem a luxus kényelme. Kérdezhetnénk, hogy Mick Jagger miért nem talált magának értelmesebb passziót, mint hogy producerként nevét adja a produkcióhoz; de õszintén szólva kit érdekel ez? Persze van egy tippünk: a szereplõgárdában egyetlen férfi sincs. Szerintünk a nézõtéren sem lesz.
Forgalmazza a Fórum Hungary
*
