A progresszív death és a groove metál gerincére az északi black metál fjordhideg epikáját és a malacbelezős grindcore anarchikus zúzdáját is rárétegező Gojira nem újítja meg a kortárs fémzenét, de azt az A38-as buli is lazán bizonyította, hogy kevés banda túrja náluk izgalmasabban az extrém metálos riffeket manapság. A környezet- és állatvédő dalszövegei révén is ismert kvartett hagyta, hogy zenéje - a kardszárnyú delfinek mellett - önmagáért beszéljen: olyasfajta koncertet adtak, amin a csuklóból kirántott riffek élből skalpolnak, és a zenészek lehetőség szerint nem akasztják meg fölösleges sallangokkal a gördülékenyen hasogató best of-szettet.
A konferálást a minimálisra szorító Joe a koncertet, a metaldobolás Richard Christy- és Tomas Haake-féle iskoláját kijáró Mario Duplantier pedig a zenekart vezette. A Gojira sokrétű, zsigerbe vájt metálját élőben talán először megtapasztaló publikum készséggel állt neki a kötelező circle pitnek, miközben a szerteágazó ritmust diktáló, polipkezű dobos épp a The Heaviest Matter In The Universe-t üti szét, a Duplantier-Andreu-tengely pedig a Gojira-márkához szervesen kapcsolt tappingtechnikából tart bemutatót az Oroborusban. A L'Enfant dalai során Joe sajnos élőben is kiköpött Anders Fridénként (In Flames) hozta a dallamhörgéseket, ám ezt leszámítva csupán az alig több mint egyórás játékidő (és a The Art of Dying hiánya) szabott korlátot a műélvezetnek. A nagy ívűre kanyarított The Axe és The Gift Of Guilt vagy a széjjeltördelt Toxic Garbage Island hallatán pedig elkerülhetetlenné vált, hogy a csigaevés mellé a környezetvédő halálmetált is feljegyezzük a franciák nemzeti különlegességeinek listájára.
A38 hajó, augusztus 31.
alá
