Tartalom

(2013-09-05)

Kis-Magyarország

Kis-Magyarország

Minőségi ugrás - A Tiborcz család nagy dobásai

A jobboldali politikába és gazdasági hátországba már évekkel ezelőtt beépült Tiborczék földrajzilag is közel vannak a felcsúti Orbán családhoz. A fiatalokat és a két családot összekötő hétvégi esküvőt egy kínos falopási ügy nyomozása árnyékolhatja be.

Publicisztika

Benedek Márton

Publicisztika

A furkósbot nyoma

Mit tanul az unió a magyar esetből?

Az Orbán-kormány komoly dilemma elé állította az Európai Unió intézményeit. Kiderült ugyanis, hogy az EU-nak nincs megfelelő eszköze arra, hogy betartassa tagállamaival a közösség alapértékeit. Most keresi - de az augusztus 28-ai európai bizottsági ülés után úgy tűnik, soká fogja megtalálni, ha egyáltalán.

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Egotrip

Stabilitás

Nemzeti büszkeségünk éppen a legnagyobb nemzeti ünnepünkön kapott újabb megerősítést: a Reuters elemzése szerint Magyarország (Lengyelországgal együtt) kimaradt abból a valutagyengülésből, ami az ún. felemelkedő országokat érte amiatt, hogy az amerikai pénzpumpa tervezett leállításának hírére megcsappant a befektetők érdeklődése a kockázatos országok pénzügyi eszközei iránt.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A demokrácia rendőrsége

Tekintsük már át - csak úgy kutyafuttában - az elmúlt két-három hét termését, az sem baj, ha kifelejtünk valamit, mert a példák önmagukban is szerfelett beszédesek. Mivel is múlatta idejét az elmúlt pár napban Magyarország demokratikus rendőrsége?

A szerk.

A szerk.

Megint a Feri

Még ki se fújták magukat a szocialisták és Bajnai Gordonék (az Orbánt elzavarni kész választókról nem is beszélve), máris bejelentkezett Gyurcsány Ferenc. Tárgyalna közös listáról és egyéni jelöltekről, feledve két-három nappal azelőtti mérgét, ami elöntötte az MSZP-Együtt-PM közötti huzakodást látva. (Olyannyira megmérgült a volt miniszterelnök, hogy mind a 106 egyéni körzetben saját jelöltet és önálló országos listát kívánt állítani.)

Külpol

Szíria

Külpol

A labirintus

Augusztus 20-án éjjel mérges gázt kibocsátó rakéták ébresztették Damaszkusz egyik, ellenzéki irányítás alatt álló külvárosának lakosságát. A színtelen, szagtalan foszforvegyületet, a szarin nevű idegmérget nagy valószínűséggel az el-Aszád-rezsim hadserege használta, és a támadás több mint ezer ember halálát okozta. Ennek a gáznak a gyártását és tárolását 1993 óta tiltja a vegyifegyver-tilalmi egyezmény, amelyet csak néhány ország - köztük éppen Szíria - nem írt alá.

Belpol

Somogyi Zoltán politikai elemző az MSZP-Együtt-megállapodásról

Belpol

"Mennyi is maradna a szocialistáknak?"

Koordinált indulás, de külön lista, és a több voksot kapó lista vezetője lesz a közös kormányfőjelölt - ezt izzadta ki az MSZP és az Együtt 2014-PM. A Political Capital egyik alapítójával, az MDF volt kampányfőnökével, Somogyi Zoltán politikai elemzővel beszélgettünk.

Zavarok a tankönyvellátásban

Belpol

Majd nézi a padtársáét

Az iskoláknak és a szülőknek is jelentős bonyodalmakat okozott, hogy idén először állami cégen keresztül kellett leadniuk a tankönyvrendelést. A kiadók sem jártak jól, bár számukra az igazi csapás a tankönyvkiadás államosítása lenne.

Film

tévésmaci

Film

Ruca, ruca

Amikor Sztupa és Troché megálltak a sorompónál, a kocsisor reménytelenül hosszúnak látszott. Sztupa leállította a motort, hátradőlt, s lehunyta a szemét. Troché türelmetlenül körbepillantott, de azonmód meg is akadt a szeme valamin. A vasúti pályát szegélyező sűrű fasor (nyár volt, a lombok teljes erejükből bokrosodtak) egy helyütt foghíjasnak mutatta magát, tán két fa hiányozhatott, de lehetett az három is. Megcsillant az egyik sínszál, Troché le sem vette onnan a tekintetét: várta a vonatot.

DVD

Film

Túl a fenyvesen

Ül Orson Welles, elhízva, de nem elfelejtve a felkapott hollywoodi Ma Maison étteremben és sztorizik, mert erre még van kereslet - ezek a fehér abrosz melletti rosszmájú sztorik teszik ki a My Lunches With Orson című friss kötetet.

Film

Film

Az izgalmak ártalmasságáról

Claude Miller: Tékozló szív

Ha az ember túl sok filmet néz, egy idő után elkezdi foglalkoztatni mindaz, ami nem látható a vásznon: mikor esznek a földet megmentő hősök a többnapos hajsza alatt? Soha nem kell vécére menniük? És honnan szerzi azt a sok fegyvert, álkulcsot vagy hamis igazolványt a főszereplővé váló hétköznapi ember?

Film

Film

Szőke kékség

Woody Allen: Blue Jasmine

"New York attól hangos, hogy Woody Allen remekművel áll telő" - adták hírül manhattani forrásaink, és hát ki ne örülne a hírnek, hogy a taxik zaját végre elnyomja a kultúráról szóló diskurzus.

Film

Film

Negatív lenyomat

Ulrich Seidl: A Hit paradicsoma

A rendező hit-remény-szeretet trilógiájának második darabja az év eddigi legfontosabb filmje.

Színház

Színház

Színház

Csak nők

Sógornők a Pesti Színházban

Kérném vissza azt a jogomat, hogy szabadon gyakorolhassam a szakmámat. Szabadon elmondhassam például azt, hogy szerintem mi a probléma a Vígszínházzal - anélkül, hogy alapot szolgáltatnék politikus kóklereknek ahhoz, hogy újabb brutális pusztítást végezzenek. Nem mintha azt gondolnám, hogy kell nekik bármiféle szakmai természetű alap vagy hivatkozás...

Tánc

Színház

KET-Terminál

KET-Terminál - programbemutató a Bethlen Téri Színházban működő Közép-Európa Táncszínházban. Két hónapos intenzív táncképzés alatt kiválasztott résztvevőkkel a színházhoz több szálon is kötődő Gangaray Dance Company három mestere készített koreográfiát:

Interjú

Színház

"Öngyilkos önvédelem"

Schilling Árpád rendező

Bár a színházi világ politikai viharai és a Krétakör elleni fideszes sajtóhadjárat is szolgáltatna elég témát, a Krétakör művészeti vezetőjével elsősorban a magyar színház régi, súlyos strukturális problémáiról, a megújulás lehetőségeiről és egy új civil kezdeményezés esélyeiről beszélgettünk.

Zene

Lemez

Zene

Letherette: Letherette

Csak elismeréssel adózhatunk a Letherette-duó birkatürelmének: a wolverhamptoni Richard Roberts és Andy Harber hétévnyi közös munka után szánta el magát arra, hogy (még 2010-ben) kiadja első, nyolcszámos vinil EP-jét.

mi a kotta?

Zene

Nagy a fejetlenség

"Tisztelt és imádott asszonyom! Örömmel jelenthetem kegyednek, hogy szerelmetes és hírneves férje-urának új operája olyan fogadtatásban részesült, amelynél különbet elképzelni sem lehetne. Siker, diadal, önkívület - úgy tűnt, a közönség valósággal az eszét vesztette. Senki sem emlékszik hasonlóan teljes diadalra. Képzelje csak, olyan boldog voltam, hogy elsírtam magamat örömömben!"

Koncert

Zene

Rossini: Mózes

Magyarországi ősbemutató - áll a Zsidó Nyári Fesztiválon koncertszerűen előadott Rossini-opera beharangozójában, s erről értesülvén kissé elcsodálkozik az operabarát, hiszen legutóbb a kilencvenes években adták az operaházban a bel cantóra áttett ótestamentumi történetet.

Lemez

Zene

Pezsgővel és petárdával

Michael Monroe: Horns And Halos

A rockzene tarkabarka, javíthatatlanul kétdimenziós, de azért elég szórakoztató rajzfilmfiguráinak sorában a finn Michael Monroe-nak jutott a nehéz feladat, hogy a hús-vér valóságban magára öltse Donald kacsa háládatlan szerepét: a figuráét, aki újra és újra elbukik, de sohasem adja fel.

Koncert

Zene

Gojira

A lelkesebb körökben metálreformernek tartott francia Gojira a balatonszemesi Rock Beach Fesztivál után az A38-ra is behajózott, hogy közel telt házas klubkoncerttel zárja a Duplantier fivérek dühébe a szokottnál több dallamot szúró L'Enfant Sauvage-t bemutató körútját.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Játszik a kor nyelvével

Eli Corti–nas: Félmeztelenül

A múlt hét legfontosabb híre, hogy Gulyás Gábor igazgató az Emberi Erőforrások Minisztériumával egyeztetve lemondott a Műcsarnok vezetéséről, és ezentúl a kormányzat számára kiemelten fontos nemzetközi kulturális kapcsolatok fölvirágoztatására fordítja majd energiáit mint miniszteri biztos.

Robert Capa Központ

Képzőművészet

Folthoz a zsákot

"Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ néven új, korszerű kortárs vizuális intézmény és szakmai rendezvényközpont jön létre" - jelentette be múlt csütörtökön Halász János kultúráért felelős államtitkár. Ilyen intézményre kétségkívül nagy szükség van, de az egyeztetés hiányát többen bírálják, és az Ernst Múzeum megszűnése is fájdalmas lehet.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Szemét törökök, béna magyarok

Regényes történelem

"Minden, ami egyszer megtörténik, lehet, hogy soha többé nem történik meg újra, de minden, ami kétszer megtörtént, bizonyosan megtörténik harmadszor is" - halljuk némi sejtelmes dobolás meg furulyázás után a műsor legelején az arab bölcsességet, amit magunk is csak megerősíteni tudunk, habár tapasztalataink nem történelmi léptékűek.

Könyv

Könyv

Könyv

Ifjú marslakóknak

Két könyv a pesti zsidó negyedről

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Seress Rezső, de akik kézbe veszik a Zsebkönyv a zsidónegyedről - fiataloknak című útikönyvet, a 42. oldalra lapozva nemcsak a lúgivásra hajlamosító Szomorú vasárnap szerzőjének Dob utca 46/B alatti otthonát vehetik szemügyre, de az LGT-t nemrég megint feltámasztó Presser Gábor visszaemlékezését is elolvashatják, hogy milyen volt a Dob utcai remete szomszédságában gyerekeskedni.

Könyv

Könyv

Emlékezetpolitikai kérdések

György Péter: Múzeum - A tanuló-ház

Nem véletlenül esett a választás a kéthavonta megjelenő MúzemCafé című magazin könyvsorozatában az első kötet szerzőjére. A legtöbb idegen kifejezést egyetlen mondatba belezsúfoló előadó címére is méltán pályázó, rendre igen komoly asszociációs hálókat megmozgató György Péter unikális és kritikus szempontú, néhol metsző gúnnyal átszőtt írásainak egy része ugyanis a múzeumi paradigma átalakulásával, az urbanisztikai kontextusok megváltozásával foglalkozik.

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Fanyar, fenséges, szilvás

Ha megkérdezünk külföldieket, hogy számukra melyek a magyar konyha legfurcsább fogásai, többnyire két étel végez a dobogó első két helyén: az édes - diós, mákos stb. - tészták és a gyümölcslevesek.

Tudomány

Policisztás ovárium szindróma

Tudomány

"A nőgyógyászok természetesen ismerik"

Becslések szerint legalább százezer fiatal magyar nőt érint, s ez az első számú ok, ha a családot tervező párnak "nem jön össze a gyerek". Ám sok esetben nem ismerik fel vagy elbagatellizálják a policisztás ovárium szindrómát (PCOS); a téma szakértői felvilágosító órákat szeretnének minden középiskolában.

Kutya- és macskatápok

Tudomány

Csillogó bundák titka

Legalább annyira megosztják a közvéleményt, mint a nagyipari élelmiszergyártás embereknek szóló remekei. A kutya- és macskaeledel alighanem egyszerre áldás és átok.

Lokál

Interjú

Lokál

Szerelmem, Rákosrendező

Felek Ferenc vasútbarát

A hazánkban élő több ezer vasútbarát között csak elvétve akad olyan megszállott, aki saját vonalat épít a kiskertjébe. Nem hivatalos források szerint jelenleg hat háztáji kisvasút van Magyarországon, az egyik Gyulán. Felek Ferenc azonban nemcsak építőként, hanem a keskeny nyomtávú vasutak szakértőjeként is közismert, ráadásul jelentős síngyűjteménnyel büszkélkedhet.

Esemény

Lokál

Pozsonyi piknik

A nyár végi búcsúk egyik ideális választásának a piknikezés bizonyul, amely a szokásos szabadtéri zöldövezet helyett alternatív vagy kiegészítő megoldásként városi forgatagba is áthelyezhető. Ilyen közösségi happening a "falunap Újlipótváros szívében", amely immár ötödik alkalommal várta az érdeklődőket.

Használtcikk-piac

Lokál

Garázsvásár

A gazdasági lecsúszással és a lomizás törvényi szigorításával párhuzamosan találékony népünk új formákat talált a szükséges javak beszerzésére és a jövedelemkiegészítésre.

Tévétorrent

Tévétorrent

Tévétorrent

Siberia

Siberia - Elképzelt valóságshow a tunguszkai kázusból. Milyen?

Tévétorrent

Tévétorrent

A színfalak mögött

A színfalak mögött Aaron Sorkin (Az elnök emberei, Híradósok) 2006-tól 2007-ig futó sorozata szinte kínálja magát a 30 Rock c. szériával való összehasonlításra. Mindkettőt az NBC sugározta, egy fiktív szkeccsműsor kulisszái között játszódnak, és a készítő-író alteregói a főszereplők.

Ételhordó

Ételhordó

Pesti Disznó

Társasági rovatunkból: a tárkonyt és a ragut randevún kapta az Ételhordó munkatársa. Mekkora disznóság!