Ki a műfaj legnagyobb zongoraművésze? Ezt a kérdést a klasszikus zene ismerői és rajongói sosem tennék fel. Arra a kérdésre azonban, hogy a legnagyobbak között ki a legtitokzatosabb, nem nehéz válaszolni. Az idén hetvenéves Grigorij Szokolov egész pályafutása során rejtélyesen muzsikált. Soha nem akart ilyen lenni: természetéből fakadóan ilyen. Játékának egyik alapeleme, hogy nem nekünk játszik, hanem magának, kozmikus egykedvűséggel, kíméletlen részletgazdagsággal, inkább elviselve, mint óhajtva a közönség jelenlétét, csak a zenével kommunikálva. Előadásait különös tárgyilagosság, minuciózus pontosság jellemzi, játéka kérlelhetetlen, mint az örökkévalóság.
A háromlemezes újdonság, amely 2017-es és 2019-es koncertjeiből ad ízelítőt, előadói személyiségének valóságos enciklopédiája. Két CD és egy DVD egy kiadványban: a két CD-n Beethoven és Brahms, a DVD-n Mozart és Beethoven – és mindkettőn ráadások sokasága: Rameau, Schubert, Schumann, Chopin, Brahms, Debussy, Rachmaninov kisebb darabjai. A hanglemezeken megfigyelhetjük, hogy a klasszika területén (Beethoven) sokkal inkább érvényesül Szokolov játékának jellegzetes ritmikai és tagolásbeli akríbiája, míg a romantika területére érve (Brahms) ez oldódik: itt a zene egyszerűen nem tűri el az előadóra jellemző személytelenséget. A DVD azért fontos, mert Szokolovot látni is kell: a látvány a „jelen is vagyok, meg nem is” kétértelműségével tudatosítja a zenélés elvontságát. Ez így együtt Szokolov: egyszeri, kivételes, enigmatikus és megmagyarázhatatlan.
Deutsche Grammophon, 2020
