A texasi Honky ugyanis hangos volt, és örvendetes módon jól is szólt, ami elengedhetetlen, hogy élvezhessük egy ilyesfajta trió koncertjét. A zenekar mostanában azzal került a hírekbe, hogy Bobby Landgraf gitáros veszi át Kirk Windstein helyét a Downban, és ez talán a Honky szekerét is megtolja, ami abszolút megérdemelt lenne még akkor is, ha a tavaly kiadott 421-on nem jön át az az energia, amit élőben produkálnak. A trió olyasmi zenét játszik, mint a Rebel Meets Rebel, csak gonoszabb és nyersebb formában. A Melvinst is megjárt frontember, JD Pinkus hangja alkoholista countryzenészére emlékeztetett, Landgraf pedig megdöbbentően jó gitáros: egyszerre nyomja technikából és feelingből, körülbelül úgy, mintha egy sokszorosára gyorsított Billy Gibbonst hallanánk.
A holland Peter Pan Speedrock már nem is tudta hova fokozni a Honky energiáját, maximum szinten tartani, ami a pár akkordos, reszelős-punkos rock'n'rolljukkal nem nagy mutatvány. Sajnos az élő zenekari kabalát, az elhízott Elvisre emlékeztető vendégénekest, Dikke Dennist otthon hagyták, viszont legalább megkaptuk majdnem a teljes Speedrock-életművet a Cock Teasertől a Go, Satan, Góig - pontosan olyan lelkesedéssel, mintha a Pinkpop fesztiválon játszanának, nem pedig egy külvárosi klubban hétfő este, hatvan embernek.
R33, december 2.
