Zene

című darabját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata mutatta be a POSZT-on. Darab, rendező és társulat szerencsés találkozása az előadás: Bérczes László mindig a felszín alatti rétegeket-motívumokat kutató rendezői módszerében kivirul Háy darabja, melyben egy autista fiatalember beilleszkedési zavarokból álló életének rövidke epizódja tárul elénk.

Valóságos agresszió közvetlen megtapasztalásakor a tudás, hogy a fogat fogért elv a bánat és pusztulás földjére vezeti az embert, nem sokat ér - emelte fel mutatóujját 1960-ban készült hittani előadásában, a Szűzforrásban Ingmar Bergman, majd tizenkét évvel későbbi horrorverziójában Wes Craven, s most a másolat másolatát a Craven-változattal azonos címen jegyző Dennis Iliadis is. Embertani ismereteink (és persze a rendvédelem) szempontjából bizonyára nem lényegtelen újra és újra rámutatni arra, hogy leánygyermekük megerőszakolása-meggyilkolása után még decens polgárok is kivájnák a tettesek szemét, ennél azonban érdekesebb, hogy ezek a mesterkélten szituált (az elkövetők éppen az áldozat szüleinek házában szállnak meg) filmek mit állítanak a vérbosszú utózöngéiről.

Hogy kerül a csizma az asztalra? Mi köze egy művészeti irányzatnak a szexualitáshoz? Mennyire valószínű, hogy a kevesek által gyűjtött, manapság nem annyira divatos nonfiguratív művek elismertségét fokozza, ha önnön természetétől idegen fogalmakkal párosítjuk? Ha már vörös színű egy festmény, biztos, hogy egyben erotikus is? Ha egy üvegszobron négy mell van, akkor törvényszerű, hogy csupán erotikus képzelgéseket indukál a nézőben? Ha kiállítunk egy hatalmas farokszobrot, amely egyébként kisebb "csontokból" áll össze, akkor gesztusunk ironikus, vagy épp egy kicsit mórickás, akinek mindenről az jut eszébe? Ha a szex vörös posztóként lebeg szemünk előtt, akkor nem teljesen mindegy, hogy mivel borítjuk a galéria falait? Nem vitte-e túlzásba a kurátor, hogy a hippikorszakra és a hatvannyolcas szexuális forradalomra emlékezve a leginkább a vetkőzős bárok azonnali felismerését elősegítő, szexuális pozitúrára utaló számjegyet (69) bigygyesztett a kiállítás címéhez? Vagy csupán így akart hírverést csapni egy teljesen átlagos kiállításnak? Nem lehet, hogy egyes művek nem a témától (sok-sok piros paradicsom), a formai megoldástól (hasadék, lefolyó festék) lesznek erotikusak, hanem valami egészen mástól? Ha a galéria szándéka szerint a konstruktivista és a lírai absztrakció fiatal képviselőinek (Czank Ninetta, Marafkó Bence, Kludovácz András) bemutatására törekedett - megtámogatva néhány "idősebb", de ismert művész munkáival (Braun András, Bullás József, Haász Katalin, Kopasz Tamás) -, akkor miért volt szüksége mindehhez egy (ebben az esetben nem ideológiai) vörös farokra? A koncepciót némileg menti, hogy a kiállított művek között van sok jó - megengedem, még talán erotikus is. B55 Kortárs Galéria, Bp.

Széles körben osztott nézet szerint Stephen King azóta kezdett gyenge könyveket írni, amióta leállt a kokainról és az italról. Lehet ebben valami, bár én a hetvenes évek elején még hibátlan horrorkönyveket (Carrie, Holtsáv, Ragyogás) alkotó King pályájának minőségbeli romlását inkább a fölöslegesnek tűnő Setét Torony-sorozat második kötetének idejétől (1987) datálnám.

Az egzotikus (művész)nevű, londoni illetőségű zenebolond meglehetősen változatos életpályát járt be: volt újságíró, dolgozott a City Rockers kiadónál, majd megcsinálta a sajátját, a Crosstown Rebelst, amely máig is az egyik legjobb, minőségi house-t előállító cég. Viszonylag "későn" (huszonévesen) kezdett lemezt pakolni, ennek dacára hamarosan a klubvilág egyik legkeresettebb, legtöbbre értékelt dj-jévé avanzsált.

film - MÁSNAPOSOK Ha jó magaviseletű fiú vígjátékban jegygyűrűt villant, ott a kérdéses ékszer hamarosan rossz testrészen végzi. Még egy olyan igazoltan szofisztikált lélek, mint Woody Allen is kijátszotta egyszer a gyűrűs kártyát, és kései munkássága egyik szokatlanul derűs pillanatában Drew Barrymore-ral nyelette le a fagylaltba rejtett drágaságot.

Az esküvő vége felé járunk, ama kései órán, amikor még működik a bár, de a pultos már rossz néven veszi az újabb rendeléseket. A kissé míszen cigarettázó nyoszolyólányt két pohár pezsgővel és átlátszó ismerkedési szöveggel közelíti a csupa mosoly öltönyös - olyan kaszkadőrmutatvány ez, mely előtt illik figyelmeztetni a közönséget, hogy hasonlóval semmiképp se kísérletezzen privátilag. Mert így csak a legnagyobb sztárok közelíthetnek egymáshoz a biztos megszégyenülés reménye nélkül, és valóban: - köves -

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a magyar játékfilmkészítés olyan, mint a repülőgép (van turistaosztálya), de azért ez már mégis valami: erotikus thriller Gyimesben... - hogy oda ne rohanjak! Turcsányi Sándor

"Itáliában 640, Némethonban 231, 100 Franciahonban, Törökhonban 41, de Spanyolhonban már 1003!" - sorolja Leporello a gazdája által elcsábított hölgyeket Mozart Don Giovannijának híres regiszteráriájában. Kukorelly Endre műve ezzel az áriával kezdődik. Egy olyan mű részletével, melyet Kierkegaard az érzéki zsenialitás szimbólumaként méltatott, azaz ahol a legelvontabb eszme (az érzéki zsenialitás, a csábítás) kapcsolódik össze a legelvontabb közeggel (azaz a zenével). Kierkegaard szerint az érzéki zsenialitás csak zeneileg fejezhető ki, nyelvileg nem. A zene anyagtalan, elvont, a nyelv viszont materiális, konkrét és reflexív. Horváth Györgyi

Egészen mostanáig biztos voltam benne, hogy a közgyűjteményekben rég megvan 1848-49 minden fontos tárgyi emléke. Így aztán meglepett, hogy a két budapesti évfordulós kiállításon látható nyomtatványok és ábrázolások, egyenruhák és fegyverek többsége magángyűjteményekből származik, sőt némelyiküket még nem is láthatta a nagyközönség. Mi több, a szervezők kifejezetten ezeknek a magánkézben lévő daraboknak a megismertetésére törekedtek. - kovácsy -

Hatvanhatban az bántotta az angolokat, hogy a szent életű BBC csak heti két óra rock'n'roll-t nyomott, így a lakosság kénytelen volt a kalózrádiókra hangolni a készülékeit. Ki tudja, mióta keringett Richard Curtis fejében az ötlet, hogy emléket állítson e közepesen nagy idők lázadó szellemű lemezlovasainak; lehet, hogy korábban valami évforduló is volt a dologban, de Curtis akkor még nem tartott ott rendezőként (noha a Négy esküvő és egy temetés vagy a Sztárom a párom forgatókönyvírójaként rég bérli a brit romkombirodalom trónját).

Meglátni és megszeretni: giccsforgatókönyv, mégis ez történt Simone de Beauvoirral, amikor 1947 végén Chicagóban megismerkedett Nelson Algrennel. Különbözőbb embereket nem is lehet elképzelni.

Tetszik vagy nem, ha az operaszínházban a rendező a legmarkánsabb egyéniség, ő kerül az előadás középpontjába. David McVicar ráadásul koncepciózus karakter és lehengerlő figura, fölkészültsége és energikussága számos próbafolyamatot végigkísérő filmen látható, azon is, amelyet a londoni Királyi Operában tavaly bemutatott produkció felvételéhez mellékeltek.

A George Smiley-trilógia első kötete már megjelent magyarul, most új fordításában olvashatjuk ezt a tökéletes remekművet. A fikció hátterében egy kínosan valós esemény áll: Kim Philbyről, az angol hírszerzés egyik vezető emberéről a hatvanas évek elején kiderült, hogy "vakond", vagyis a szovjet kémszolgálatnak dolgozik.