Sajnos ezt a lecsúszást a Duma Key sem képes megállítani, annak ellenére sem, hogy ez a könyv az utóbbi idõk rémesen gyenge Stephen King-alkotásai, különösen a pályafutása egyértelmû mélypontjainak tekinthetõ Mobil és Lisey története fényében kimondottan jónak tûnik: hiszen az elõbbi blõdsége és az utóbbi tömény unalma után a Duma Key legalább egy szokványos-közepes King-féle horrorsztori: lassan induló, majd a végére felpörgõ, viszonylag kevés vérrel-béllel, ugyanakkor jó adag misztikummal felvértezett írás.Korai mûveivel szemben viszont messze alulmarad, még annak ellenére is, hogy a balesetben karját vesztett fõhõs, Edgar Freemantle mellett statisztáló Wireman figurája annak minden gesztusával együtt majdnem annyira el van találva, mint mondjuk a Christine Arnie Cunninghamje. A történet viszont egyértelmûen önismétlés: a hangulatos helyszínül szolgáló kis floridai sziget, a Duma Key szelleme egyértelmûen az Az helyszínéül szolgáló város, Derry Krajcárosára emlékeztet (és a rétestésztaként nyúló meseszövés végén pontosan annyira kiábrándító a porcelánfigurába bújt démon, mint a Derry csatornarendszerében gigantikus pók alakjában rejtõzõ Krajcáros), és a balesete után, terápiás célzattal festegetõ Freemantle misztikus hatalommal bíró képei sem elõször fordulnak elõ King mûvészetében: Az országút vírusa északnak tart címû rövidke írásában is ellõtte már ezt a poént. Ahogy mondani szokták: volt már jobb. Sokkal jobb.
Fordította: Bihari György. Európa, 2009, 720 oldal, 2800 Ft
*** alá
