NYÁRI PROGRAMAJÁNLÓ – Interjú

„Itt tényleg szeretnek”

Snétberger Ferenc gitárművész

Zene

Honvágya nincs, hiszen nagyon sokat van itthon. Épp új stúdiót avattak a Józsefvárosban, a nevét viselő zenei központ pedig még mindig kiemelkedést kínál a tehetségek számára.

Magyar Narancs: Úgy tudom, a fényképezés a hobbid.

Snétberger Ferenc: Egy darabig sokat fényképeztem, és nagyon élveztem. Japánban turnéztam, ellátogattunk Tokió műszaki negyedébe, az Electric Citybe, és hát mit hozhattam volna onnan mást, mint fényképezőgépet. Csináltam pár képet, és a feleségem biztatott, hogy jó a szemem, azt látom, amit kell.

MN: Van közös a fényképezésben és a zenélésben? Úgy képzelem, mindkettőhöz benne kell lenni a pillanatban.

SF: A zenében mindenképpen így van. Nem szabad elmulasztani a pillanatot.

MN: Sokat beszéltél a salgótarjáni gyerekkorodról, és említetted a híres festőt, Balázs Jánost is. Ha jól gondolom, ő volt az első neves művész, akivel találkoztál.

SF: Volt egy híres utca, a Pécskő utca, annak a végén volt a „cigányhegy”. Mi a közelben laktunk, egy panelházban, de a nagymamám a cigányhegyen lakott, sokat jártam nála, segítettem neki tüzelőt hasogatni. Mellette lakott Balázs János. Furcsa ember volt, nem nagyon értettem, hogy mit csinál. Kint ült, festett, nem tudtunk mit kezdeni vele. Ahogy telt az idő, egyre több ember jött hozzá külföldről, filmet forgattak vele, megjelent a tévé. Én lehettem 8–9 éves, ámultam, gondoltam, ez híres ember lehet. Ott álltak az utcában a külföldi autók, hát az nagy újság volt. Néztük őket, befeküdtünk alájuk. Balázs János a nagymamámnak is festett képet. Egyszer megörökítette alkonyatkor a cigányhegyet, az nagyon tetszett. Talán azért emlékszem rá ilyen jól, mert megragadtak a színek. Amikor játszom, főként ha improvizálok, gyakran színeket látok.

MN: Hajlasz a szinesztéziára? Milyen színű az E-dúr?

SF: Nekem kék.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."