NYÁRI PROGRAMAJÁNLÓ - Sziget 2024

Írek, angolok és egy ír-angol

Zene

A Sziget a nemzetközi zenei tendenciákhoz igazodik, ezért nem meglepő módon, sajnos évről évre egyre kevesebb gitárzenekar szerepel a line-upban.

A kevés idei kivétel egyike a Fontaines D.C., amely tavalyelőtt már fellépett a fesztiválon, de az idei koncertjük ismét kihagyhatatlannak ígérkezik. A posztpunkegyüttes tíz évvel ezelőtt alakult egy dublini főiskolán, és a tagokat első körben nem is annyira a zene hozta össze, hanem a költészet szeretete. Eleinte verseket írtak és jelentettek meg együtt, de aztán elkezdtek zenélni – nevüket A Keresztapa című film egyik szereplője, Johnny Fontaine inspirálta, a D.C. pedig nem más, mint a Dublin City rövidítése. Első lemezük, a Dogrel 2019-ben jelent meg, és az FDC-t a zenei sajtó hamar besorolta a sokadik postpunk revival résztvevői közé, olyan zenekarok közé, mint az Idles, a Shame, a Murder Capital, a Squid vagy a Wet Leg. Noha slágerlistás helyezés, remek kritikák és Mercury-jelölés követte a megjelenést, a Covid alatt kiadott, valamivel lazább, elszállósabb hangvételű

A Hero’s Death pedig még jobb fogadtatásban részesült, majd a Dogrel hangzásához visszakanyarodó 2022-es Skinty Fia (a cím egy régies ír káromkodást takar, magyarul kb. csessze meg a szarvas!) már a brit lista első helyét is begyűjtötte. Tavaly az énekes, Grian Chatten remek szólólemezt jelentetett meg, de azóta ismét zenekarára koncentrál: az FDC negyedik, Romance című albuma két héttel a szigetes fellépés után lát majd napvilágot, ami azt jelenti, hogy a koncerten biztosan hallunk pár új dalt is (augusztus 11. vasárnap, 20.45, Revolut Stage).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.