Kiállítás - Vissza az alapokhoz - Pont, vonal mozgásban

Zene

Megkockáztatom, hogy a művészet iránt egy kicsit is érdeklődők körében számos tévhit és előítélet él a geometrikus-konkrét művészeti irányzattal kapcsolatban. A pontokkal, vonalakkal, variációkkal, struktúrákkal foglalkozó művészek afféle minitudósoknak tűnhetnek, akik már-már szektásan ragaszkodnak matematikai, fizikai, nyelvészeti, filozófiai elméletekhez, s munkáik nem többek, mint tudományos kutatásaik merev és személytelen átiratai. A Maurer Dóra és mások által alapított Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) ezt a képet szeretné árnyalni: 2006 óta immár ez a tizenharmadik kiállítás, ahol az irányzathoz évtizedeken keresztül hű tagok mellett külföldi művészek és fiatal alkotók munkái is szerepelnek. A Vasarely Múzeum tárlatára meghívott huszonhat művész munkáiban közös, hogy megfelelnek a Paul Kleetől származó híres szentenciának: "a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz". A tételt (tudatosan vagy öntudatlanul) magukévá tevő művészek nem ábrázolnak, nem leképezik a "valóságot", hanem a vizuális művészet alapegységeiben rejlő lehetőségeket keresik/alkalmazzák műveikben.

Megkockáztatom, hogy a művészet iránt egy kicsit is érdeklődők körében számos tévhit és előítélet él a geometrikus-konkrét művészeti irányzattal kapcsolatban. A pontokkal, vonalakkal, variációkkal, struktúrákkal foglalkozó művészek afféle minitudósoknak tűnhetnek, akik már-már szektásan ragaszkodnak matematikai, fizikai, nyelvészeti, filozófiai elméletekhez, s munkáik nem többek, mint tudományos kutatásaik merev és személytelen átiratai. A Maurer Dóra és mások által alapított Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) ezt a képet szeretné árnyalni: 2006 óta immár ez a tizenharmadik kiállítás, ahol az irányzathoz évtizedeken keresztül hű tagok mellett külföldi művészek és fiatal alkotók munkái is szerepelnek. A Vasarely Múzeum tárlatára meghívott huszonhat művész munkáiban közös, hogy megfelelnek a Paul Kleetől származó híres szentenciának: "a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz". A tételt (tudatosan vagy öntudatlanul) magukévá tevő művészek nem ábrázolnak, nem leképezik a "valóságot", hanem a vizuális művészet alapegységeiben rejlő lehetőségeket keresik/alkalmazzák műveikben.

Mivel a kiállítás kurátorai - Maurer Dóra, Nemes Judit és Haász István - a stiláris és műfaji sokszínűségre törekedtek, térben, időben és gondolkodásmódban egészen távoli művek kerülhettek "egymás közelébe". Például látszólag semmi köze Erdély Miklós konceptuális munkájának, az ismétlés és azonosság, eredeti és másolat kettősségét feloldó indigórajznak (illetve az elkészítését dokumentáló fotósorozatnak) Reinhard Roy vibráló festményeihez, melyek megtekintésekor a gyanútlan látogató pszichedelikus révületbe vagy akár émelygés közeli szédülésbe is eshet. De ugyanígy egészen más a forrása és a kiindulópontja Bódy Gábor Pszichokozmoszok (1976) című komputeres művének - amely Szalay Sándor elméleti atomfizikus által programozott, különböző tulajdonságokkal ellátott golyók találkozásaiból kibomló "történeteket" modellez - vagy Dalibor Chatrny minimalista vásznainak, amelyek a rajzolt vonal és a képen áthúzott zsinór párhuzamosának lüktetésén alapulnak. A kiállítás címén kívül valóban nem sok minden köti össze e műveket, s a kurátorok sem ambicionálták, hogy a rokon szemléletű munkák egymás közelébe kerüljenek - de épp ettől, a nyitott befogadóra számító bemutatási módtól lesz a kiállítás játékosan izgalmas. Akadhat, akit elborzaszt a "stíluspluralizmus", de ritka az olyan tárlat, ahol csupán a néző nyugtalanul ugráló és vándorló szemén, gondolatain és asszociációs készségén múlik, hogy milyen kapcsolódási pontokat talál a művek között, s mely alkotást negligál vagy emel piedesztálra. Így teljesen egyéni, hogy ki hová helyezi Waltraut Cooper egy "nem lineáris részben differenciálegyenlet" megoldása által létrejött elegáns görbéit és Barcsay Jenő három kései festményének monumentális szépségét, dinamikus, mégis nyugodt átlóit - számomra az utóbbiak a kedvesebbek.

Összevethetjük akár a meglóduló pont, azaz a vonal és a tér viszonyát. Haász Katalin A Napóra vetülete című festményén a pontszerűen múló idő lenyomata jelenik meg mint Möbius-szalag vagy vonalgörbe, Slawomir Brzoska videoperformanszában (Sufi) a vonalból létrejövő fényfonál bár virtuálisan ugyan, de térbeli elemmé válik, Walter Kaitna vékony egyensúly-szobrai pedig már kilépnek a valóságos térbe. Más munkák a vizuális percepció, a nézés, a háromdimenziós objektumok értelmezését járják körül. Vesna Kovacic például olyan kaotikus mintázatú, gyűrt poliészter műveket készít, amelyek csak bizonyos nézőpontból állnak össze egyfajta zebracsíkszerű képpé, Gerhard Frömel variábilis, a térbe különböző módon és eltérő mélységben kilépő képkeretei (Ugráló oldalak) a befogadó mozgásától függően alakulnak át más-más formává. A Vasarely Múzeum tereiben helyénvaló és kétségkívül szellemes optikai játékoknál jóval izgalmasabb Pavel Rudolf számítógépes animációja (Felosztás), amelyben egy sajátos, fordított átalakulás figyelhető meg: a vonalakkal egyre kisebb részekre osztott papírlapon a totális redukció végeredményeként csak néhány apró pont marad. A kör a pont továbbterjeszkedése, egyenletes "felfúvódása". Ivan Ladislav Galeta filmjében (Water Pulu) a mozdulatlanság és a mozgás válik ekvivalenssé: az állandóan mozgó vízipólósok ugyanis olyan labdával játszanak, amely egy pillanatra sem mozdul el a képernyő közepéről. A virtuális gömb mellett a kiállított művek között valódi acélgolyók is szerepelnek; míg Tarr Hajnalka munkájában a néző maga mozgathatja a golyócskákat, HarasztØ István kedves mobiljai (Körbejáró, Csimpaszkodó) önállóan járják végtelenített táncukat.

A kurátorok nyitottságát jelzi, hogy egy tökéletes kakukktojást is elrejtettek a többségében analitikus, konceptuális, strukturalista munkák közé. Szíj Kamillától - aki térbe kilépő, nagyméretű, a szokásos nyomóformáktól eltérő grafikáival nemcsak túllépett a kabinetműfaj határain, hanem egészen új értelmet adott a variáció és az ismétlés fogalmának - itt két munka szerepel. A több részből összeálló, "hullámzó" hidegtű-nyomaton hol vastagabban, hol vékonyabban futó, váratlanul összekapcsolódó, majd szétváló, hol kemény, hol leheletfinom karcolások, a látszólag monotonul ismétlődő, mégis kiszámíthatatlanul formálódó, szinte egymásra nyomódó, puhán ívelő vonalak mögött nem tervek és elméletek, hanem egy valódi személyiség áll. Mozgó vonalaival szemlátomást önmagát írja bele a képekbe.

Vasarely Múzeum, Budapest, Nyitva: január 6-ig.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.