Zene

Amit A szabadság vihara című dokumentumfilm recenziójában (Az első fecske, Magyar Narancs, 2006. szeptember 7.) jövendöltünk - az '56-os filmek áradata -, íme, valóság.

Van abban a pillanatban valami magasztos, egyszersmind tragikusan kétértelmű, amint Türk Péter hatalmas munkája megtorpantja nézőjét a kiscelli templomcsarnokban...

Leo Gursky 80 éves holokauszt-túlélő a halálra készül. Gyakran eltűnődik, ki lesz az utolsó ember, aki látja, ki mosdatja le, ki mondja el érte a kaddist, és egy cédulát hord magával, instrukciókkal saját temetéséről.

A miskolci filozófusnő nem igazán meglepő válasza az, hogy van, bár az olvasó számára a fogalom mibenléte csak a könyv vége felé körvonalazódik.

Nyolc kis kritika

A két formáció a Molto Vivace sorozat és a II. Újbuda Jazzfesztivál keretében lépett föl a múlt héten az A38 hajón.

Ennek a fele sem tréfa, csak lestem. Szeptember 4-én egy olyan, Nyíregyháza nevű kelet-magyarországi városba érkeztem, ami a legkevésbé sem emlékeztetett arra, amilyennek utoljára, úgy húsz éve láttam.

Georges Feydeau népszerű bohózatát mindeddig általában A balek címen játszották - és elvben legalábbis kérdéses, hogy A hülyéje, ezzel az ő ragozott alakjával, többnyire önállóan nem, csak egy frázis részeként való megjelenésével jobb cím-e ennek a műnek.

Az egy éve alapított kis fesztivál szépen cseperedik, járni tanul, értelme biztatóan nyiladozik. Tavalyi recenzióm (Szándéknyilatkozat, Magyar Narancs, 2005. szeptember 15.) kételkedő felhangjait a II. Mahler-ünnep visszafogottabbra hangolta, mivel a Fischer Iván művészeti vezetésével megrendezett idei programsorozat kulcsszava - az eredeti koncepcióhoz hűen - egyértelműen a gyarapodás.

Legutóbb Kaurismäki filmjéről (A múlt nélküli ember) szólva kezdtük úgy e rovatban, hogy nyugodtan lehetne a címe Csoda Helsinkiben - persze Vittorio de Sica Csoda Milánóbanjára gondoltunk, akkor úgy hittük, nem is alaptalanul.

1665-ben a Szentföldön megjelent a Messiás. Európa zsidósága Hamburgtól Szalonikiig, Vilnától Odesszáig egy emberként készült a megváltásra. Sokan eladták vagyonukat, szertelen ünneplésbe kezdtek.

Nyolc kis kritika

A frankfurti születésű Uwe Schmidt az elektronikus tánczene történetének egyik legsúlyosabb névhalmozója - legalább hatvanöt álcáját ismerjük, ám mind közül a Senor Coconut a legismertebb.

Egy valamirevaló zenekar nem utolsósorban a barátságról is szól. Ha a tagok egy hullámhosszon vannak emberileg, akkor ez további kreatív energiakisüléseket eredményezhet.