Arcszíne, akár a falé... - Szilágyi Andor: Mansfeld (film)

  • - turcsányi -
  • 2006. szeptember 21.

Zene

Amit A szabadság vihara című dokumentumfilm recenziójában (Az első fecske, Magyar Narancs, 2006. szeptember 7.) jövendöltünk - az '56-os filmek áradata -, íme, valóság.

Amit A szabadság vihara című dokumentumfilm recenziójában (Az első fecske, Magyar Narancs, 2006. szeptember 7.) jövendöltünk - az '56-os filmek áradata -, íme, valóság. Felejtsünk is el azonnal minden esetleges ebbéli fanyalgást, arra úgy is szükségünk lesz az egyes esetek tárgyalásakor. Ám azt se bánjuk nagyon, ha valami sápadtabbra kerekedik, mert az egészből csak egyféleképpen jöhetünk ki. Jól! Száz filmet, ezeret 1956-ról! Kik, ha nem mi? Mikor, ha nem most?

Ez irányú élményeink ugyanis... - nos, minimum karbantartásra szorulnak. 1956 egészen egyszerűen elveszítette minden varázsát. Mi sem természetesebb ennél, a diktatúrát felváltotta a(z ebből a szempontból oly mindegy, milyen) demokrácia. A forradalom a napi - természetes - praxis része lett, amint ezt annyira akartuk. Ünnep, amit megülünk, emlék, történelem, forrás, amiből meríthetünk. Ugyanakkor e perdöntő változás óta is eltelt már annyi idő, hogy színre lépjen egy olyan népesség, amelynek nincsenek közvetlen élményei arról, hogy milyen volt, amikor nem így volt "természetes" 1956. Különösen veszélyeztetett halmaz - a gyerekeink, a kistestvéreink. Ha nem vigyázunk, az az extrém helyzet is bekövetkezhet, hogy nekik az jelenti majd a szabadságharcot, a forradalom emlékezetét, amit ma (vagy egy ideje) mond (vagy cselekszik) Wittner Mária, Mécs Imre, Rácz Sándor, Fónay Jenő, Pongrácz Gergely meg még az a néhány hasonszőrű, aki szem előtt van a tárgykörben, a témafelelősök. A mozi végre is (még a magyar filmek esetében is) a tömegszórakoztatás fóruma - azt ugyan várhatjuk, hogy mindenki történeti értekezéseket forgasson (személy szerint persze mégis).

Az előző rendszer túlélést segítő legendái közül Mansfeld Péteré különös fontosságú, különös becsű volt. Az ulti végén a hetes, a végső szó, a perdöntő érv, amivel nem nagyon lehetett vitatkozni. Egy ideje mindenki ismeri, máig is így - legendaként - él, miszerint "megvárták, míg tizennyolc éves lett, hogy felköthessék" - nincs az a szerecsenmosdatás, ami fikarcnyit érne azoknak, akik ilyesmire képesek voltak. Erre nincs épeszű felelet. Egy a forradalom azon kevés "pesti sráca" közül, akinek van neve. Minderről bővebben olvashatni a kérdés értőjétől e heti nagyinterjúnkban; az ott elmondottakból az is kiderül, hogy maga az igazság is közel olyan erős történet, mint a legenda.

Szilágyi Andor mintha túlságosan is bízott volna e történet erejében, legalábbis jobban, mint filmalkotói lehetőségeiben. A Mansfeld egy halványka képeskönyv, komoly aránytévesztésekkel. Illusztrációja talán valaminek, én meg nem mondom, minek, valamiféle képes történelem, ami a legendában sem akar túl nagy kárt tenni. Minderre magyarázat esetleg a film szatellitanyagaiban található információ, mely szerint a forgatókönyvhöz a címszereplő - filmben is megjelenő - öccse nyújtotta a legfőbb segítséget - így érthetőbb, miért is bóklászunk a legenda és történelem közti szürkületi zónában. De az aránybéli problémákra nem indoklás.

Szilágyi ugyanis sokkal erősebbnek mutatja magát, amikor a nyilvánvalóan fikciós térben mozog, mint amikor a valós helyzetet kellene - vállalása szerint: minimum - felmutatnia. Magyarul: rosszul bírja a börtönt.

Mansfeld Pétert - még Szilágyiét is - a börtön tette (valamiért, ebből a filmből ugyan meg nem tudjuk, miért) hajlíthatatlanná. De annyira, hogy az már törékenység. Olyanná, hogy a végzete végül tökéletesen logikussá lett. Hogy nem maradt más választása, sem neki, sem az ellene kelőknek. Annyiban járunk csupán a hihetőség közelében, hogy a börtönben alighanem unalmasan mállik az idő. Ja, most - lehet. De akkor? De ott? Ahol életre-halálra ment a játék? Ahol a legmagasabb volt a tét?

Szilágyi Andor filmjének nincsen tétje. Tudjuk valahonnan (legendából, történelemből, tévéelőzetesből) előre a végét, s várjuk, hogy bekövetkezzék az elkerülhetetlen. Ebbéli időtöltésünket hol többé, hol kevésbé teszik elviselhetővé a fellépő művészek - működésük a rendezés teljes körű csődjének betetőzése. Fancsikai Péter megtesz minden tőle telhetőt, ez több is, mint amit maga a film elér. A mű egyik - kiemelten fontosnak szánt - szála Mansfeld Péter édesanyjának küzdelme gyermeke megmentéséért. Az okkal nagyra becsült Maia Morgenstern minden jelenése kínos, gesztusai kulisszahasogatóan keresettek, mimikája bántóan színpadias. A másik húzónév, Eperjes Károly pedig végig egy másik filmben játszik, amit csinál, számtalanszor kitűnően működött már, de itt annyira szövetidegen, hogy nem is mérhető. De sorolhatnánk, leginkább azt a fogódzók híján való igyekezetet, amivel ki-ki (Nagy Ervin, Dimény Áron, Pindroch Csaba) igyekszik menteni a bőrét, szakmai reputációját. Szervét Tibornak például csak egy rossz vicc (vagy ami még rosszabb, egy összeesküvés-elmélet) jutott. Ám ezek csupán apróbb bajok, hiszen a felsoroltakat (és társaikat is) mindig szívesen nézi az ember.

A fő baj a tétnélküliség - adott esetben ez afféle műhiba. Mert általában nem nagyon bánjuk, ha egy filmnek nincs tétje, végtére csak egy moziról van szó. De Mansfeld Péter történetének speciel van tétje, nem is akármilyen - nekünk pont identitásbéli. Elevenünkbe vág. Kár, hogy most elpasszolták.

Forgalmazza a HungariCom

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.