A miskolci filozófusnő nem igazán meglepő válasza az, hogy van, bár az olvasó számára a fogalom mibenléte csak a könyv vége felé körvonalazódik. A 20. század közepéig szinte csak férfiak által művelt tudomány egyes ágainak női szempontú megközelítése, illetve a régi filozófusok nőellenességének leleplezése értendő alatta, s célja a nők teljes felszabadítása és egyenjogúsága. A kiadó a kötetet valószínűleg tankönyvnek szánta - megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia mellett (no, lám!) a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának jegyzetbizottsága is támogatta. Akár azért, mert egyetemi jegyzetnek (is) készült, akár mert számolt a témát minden bizonnyal széles körben övező előítélettel, Hell Judit jobbnak látta, ha az új tudományos irányzat bemutatása előtt vázolja, miként alakult a nők helyzete a történelem kezdetétől máig, s miért volt szükség a női egyenjogúságért folytatott küzdelemre. A kötet majdnem felét így a nagy fejlődéstörténeti korszakokat (matriarchátus és a "fallosz felemelkedését" követő, máig tartó patriarchalizmus), valamint a feminizmus egyes fázisait tárgyaló rész teszi ki. A szerző mindvégig óvakodik a radikalizmustól. Még az ősi matriarchátusról is azok véleményét osztja, akik szerint az anyai ágú leszármazási rendszer soha nem jelentett egyben női politikai hatalmat is. És már itt fény derül a könyv gyengéjére is: a felhasznált szakirodalom jó része elavult, a legfrissebb írás 2002-ben jelent meg, míg a háromnegyede tíz évnél régebbi. És ez probléma egy olyan tudomány bemutatása esetén, mint a feminista filozófia, amely Hell szerint is az 1960-as, 1970-es években jött létre. Ráadásul előfordul, hogy nem megbízható forrásra hivatkozik: például a 20. század első felében munkálkodó antropológus Margaret Mead könyveinek tudományos értékét ma már sokan kétségbe vonják. Afféle kijelentéseit, mint amit az új-guineai bennszülöttek 1930-as évek elején vizsgált szexuális szokásairól tett, miszerint "a legtöbb leány, akár eljegyzett, akár nem, bőrét kifényesítve jár ide-oda vidám és hetyke fűszoknyájában, és szeretőt keres, a fiúk és férfiak pedig éberen lesnek, figyelve a lányok érdeklődésének legcsekélyebb jelére", mára a kételkedők nem a női jogok bizonyítékának, hanem szimpla valótlanságnak tekintik. Szerintük a matriarchátus nyomait a primitív társadalmakban kimutatni igyekvő Meadet a bennszülöttek átverték, vagy ő másította meg kissé a tényeket, hogy a nőkre is kiterjesztett szexuális szabadság ecsetelésével az akkoriban még meglehetősen prűd amerikai társadalmat hergelje.
Hell Judit, ha tehette, magyarul is olvasható szövegekre támaszkodott. A hazai érdeklődés hiányában azonban nemigen volt mire: még Olympe de Gouges - a francia felvilágosodás idején, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata párjaként 1791-ben papírra vetett, a női egyenjogúsági mozgalmak létrejöttét ösztönző, feminista alapszövegnek tekinthető - Női és Polgárnői Jogok Nyilatkozatának sincs teljes magyar változata. Ha pedig akadt a témához kapcsolódó magyar szerző, nem biztos, hogy érdemes volt idézni. Példa rá a pszichológus Arató Mihály, aki még 1997-ben is azon tépelődött, hogy ha "a férfiak nőknél nagyobb koponyája nagyobb térfogatú agyat rejt", levonható-e a következtetés, hogy "a nagyobb agy potenciálisan jobb teljesítményre képes". (A magyar szerzők nézeteinek ismertetése arra azért jó, hogy kiderüljön, "a nők évszázadában" mi hol is tartunk.) Más megoldás híján Hell számára maradt a német szakirodalom - még az olyan klasszikusoknak, mint a feminizmus első angliai képviselőinek, Mary Wollstonecraftnak és John Stuart Millnek vagy a ma élő neves francia teoretikus Heléne Cixous-nak a szövegeit is németből fordította. Az angol nyelvű irodalom kellő felhasználásának hiánya mindenképpen ártott a könyvnek. Ha például a patriarchalizmus
angliai fénykora
idején, a 19. század közepén a női egyenjogúságért kiálló Millt eredetiben olvassa, Hell talán óvatosabban fogalmaz, amikor "élettársával" "közösen írt, de már csak haláluk után megjelent munkájukra" hivatkozik. A The Subjection of Women (A nők alávetettsége, 1869) című műben Harriet és John Stuart Mill nem "nyomatékosan rámutatnak" és nem "nyilatkoznak": a könyv végig egyes szám első személyben íródott. Az igaz, hogy felesége (és nem élettársa) nézetei hatással voltak a liberális közgazdászra, de a művet az asszony 1858-ban bekövetkezett halála után kezdte írni (s egyébként még Mill életében megjelent). A feminista filozófiát bemutató könyvben nyilván minden szóba jöhető női teoretikusra égető szükség volt, így valamennyire érthető Harriet Taylor Mill társszerzővé emelése. Az viszont kevésbé, hogy akkor Hell Judit miért nem említi Mill feleségének első házasságából származó lányát, Helen Taylort, aki valóban részt vett a kötet megírásában. (Mellesleg Mill Stuart János könyvének van egy 1876-ban készült magyar fordítása.) Érthetetlen azonban, hogy Hell a feminista irodalomtudományt a 20. század elején megalapozó Virginia Woolf alapművének, a Saját szobának híres történetét is pontatlanul idézi fel: "Ha Shakespeare történetesen lánynak születik: ismeretlen vidéki háziasszonyként élte volna le az életét." Annak magyarázatát keresve, hogy a korábbi századokban miért volt ilyen kevés írónő, Woolf megpróbálta kikövetkeztetni, ha létezett volna, milyen sors vár Shakespeare szintén zseniális húgára. Nála teherbe esett prostituáltként végezte volna életét London egyik külvárosában.
A könyv második felében Hell "bevezetést nyújt a feminista filozófia szerteágazó problémájába", s ennek részeként csokorba gyűjti, miként vélekedtek a nőkről a nagy férfi filozófusok. A legmesszebb talán a nálunk is oly népszerű 20. századi bécsi filozófus, Otto Weininger jutott. Neki logikai úton sikerült a következő levezetés: 1. a nő amorális és alogikus, 2. minden lét morális és logikus, 3. "a nő tehát nincs". Türelmetlenül várjuk Emmanuelle Kantot.
Áron Kiadó, 2006, 199 oldal, 1860 Ft
