33 neve volt - Senor Coconut: Yellow Fever! (lemez)

  • - minek -
  • 2006. szeptember 7.

Zene

A frankfurti születésű Uwe Schmidt az elektronikus tánczene történetének egyik legsúlyosabb névhalmozója - legalább hatvanöt álcáját ismerjük, ám mind közül a Senor Coconut a legismertebb.

A frankfurti születésű Uwe Schmidt az elektronikus tánczene történetének egyik legsúlyosabb névhalmozója - legalább hatvanöt álcáját ismerjük, ám mind közül a Senor Coconut a legismertebb. A soknevű Schmidt előbb otthon gyűrte az ipart, viszonylag hamar ráunt azonban a hazai technóra, s vagy tíz éve elköltözött Santiago De Chilébe, új zenékkel töltekezni. Ez annyira jól sikerült, hogy Schmidt hamarost megszülte saját, szándékosan szánalmasan hangzó Senor Coconut alteregóját, s elkezdte publikálni kis részben saját szerzeményekből, de legfőképpen feldolgozásokból álló kiadványsorozatát, mellyel hamarosan diszkrét hírnevet vívott ki magának a világban. A módszer egyszerű, és az elmúlt idő alatt is csak keveset fejlődött: elébb veszi a nyersanyagot, legyen az Kraftwerk (lásd a 2000-es El Baile Alemán albumot) vagy bármi más, majd újra feljátssza, s ráültet egy kis minimalista elektronikába ágyazott latin ritmikát. Kezdetben pusztán gépeket használt, ám legutóbbi, Fiesta Songs című albumát már zenészekkel együtt vette fel, s velük készítette a friss Yellow Fever!-t is.

A változatosság kedvéért ez már megint egy tribute-album: ezúttal a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának legendás elektropoptriója, a Yellow Magic Orchestra szerzeményei kerültek a boncasztalra: Schmidt mester ez alkalommal az eredeti nyersanyagot is felhasználta, sőt az YMO tagjait (Haruomi Hosono, Ryuichi Sakamoto, Yukihiro Takahashi) is rábírta a közreműködésre. Ehhez jött még kedvenc latin bigbandje meg a kötelező adagnyi elektronikus puttyogás. Rumba, mambó, merengue plusz minimálelektronika, beloopolt latin minták és behízelgő vokálok, a hangzáshoz pedig olyan kollégák adták a magukét, mint Akufen, a Mouse On Mars vagy a Schneider. Az eredmény pedig kétségtelenül bájos, könnyen fogyasztható, ám nem túl átütő - még a két korábbi albumhoz képest sem. Ha viszont valami tényleg erőset szeretnénk a kezünkbe-fülünkbe kapni, akkor szerezzük be az azonos kiadónál megjelent Senor Coconut presents Coconut FM című válogatáslemezt, amelyre a mester Latin-Amerika legütősebb klubzenéit szedte össze: ismeretlen, de többnyire rendkívül meggyőző előadók, funkból, hiphopból, reggae-ből és helyi tradicionális zenékből összekombinált vad stílusok, mint a panamai és Puerto Ricó-i eredetű reggaeton vagy éppen az argentin cumbia villera - ez az igazi, az erős hazai.

Essay/Neon Music, 2006

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.