Könyv - Kétely nélkül, boldogan - Dan Brown: Az elveszett jelkép

  • Kovács Bálint
  • 2010. január 14.

Zene

"Olvastuk a könyvklubunkban azt a kötetét a szent nőiségről és az egyházról. Milyen jó kis botrányt okozott! Szereti kiugrasztani a nyulat a bokorból?" - kérdezi Az elveszett jelkép első oldalain Jelentéktelen Szereplő Robert Langdontól, a szerző vágyképalteregójától. "Nem a botrány kedvéért írtam" - feleli tehát lényegében Dan Brown a Da Vinci-kódról. Hogy biztosra menjen, az eső után még köpönyeget is öltött: az új regény legelső lapján ezúttal figyelmeztetést helyezett el, mely szerint a mű minden szava és szereplője csak a képzelet műve. (Más kérdés, hogy három oldallal beljebb már Tények címszó alatt sulykolja, hogy a regényben elhangzó-felbukkanó minden állítás és szervezet úgy igaz és igazi, ahogy van.) Botrányra viszont nem az elővigyázatosság, hanem a korábbinál jóval kevésbé kedélyborzoló téma miatt nem kell most számítani.

"Olvastuk a könyvklubunkban azt a kötetét a szent nőiségről és az egyházról. Milyen jó kis botrányt okozott! Szereti kiugrasztani a nyulat a bokorból?" - kérdezi Az elveszett jelkép első oldalain Jelentéktelen Szereplő Robert Langdontól, a szerző vágyképalteregójától. "Nem a botrány kedvéért írtam" - feleli tehát lényegében Dan Brown a Da Vinci-kódról. Hogy biztosra menjen, az eső után még köpönyeget is öltött: az új regény legelső lapján ezúttal figyelmeztetést helyezett el, mely szerint a mű minden szava és szereplője csak a képzelet műve. (Más kérdés, hogy három oldallal beljebb már Tények címszó alatt sulykolja, hogy a regényben elhangzó-felbukkanó minden állítás és szervezet úgy igaz és igazi, ahogy van.) Botrányra viszont nem az elővigyázatosság, hanem a korábbinál jóval kevésbé kedélyborzoló téma miatt nem kell most számítani.

Az elveszett jelkép a megjelenés napján egymillió példányban kelt el, a szám egy héten belül megduplázódott, mostanra pedig az eladás - a fordításokat is számolva - már átlépte a tízmilliós határt. Ahhoz, hogy egy könyv ennyi olvasót elérjen, vagy valamilyen erősen újszerű ötlet kell (mint a Harry Potterben a köztünk járó varázslók), vagy rendkívüli bölcsességek álruhájába bújtatott, jobbára közhelyes "gondolatok" (mint Paulo Coelho esetében), netán olyan stílus, ami tökéletesen magával ragadja a célközönséget (lásd Danielle Steel könyveit). Ha Dan Brown egyszer lekörözi majd Mao Ce-Tungot vagy épp a Bibliát, annak épp az lesz az oka, hogy regényei mindhárom fent nevezett "erényben" bővelkednek. Brown ugyanis vérbeli profi a lektűr szabályainak alkalmazásában, a hajszálpontosan kiszámított dramaturgia mozgatásában; oldalanként átlag három érdekes gondolattal, tudásmorzsával kívánja bővíteni az olvasó ismereteit; és az is elvitathatatlan tőle, hogy Umberto Eco után ő volt az, aki minden korábbinál jobban divatba hozta a teljes egészében művészettörténetre, misztikára és tudományra épülő thrillereket.

A rettenthetetlen Robert Langdon - akihez sajnálatos módon már végérvényesen hozzánőtt Tom Hanks mulya fizimiskája - Róma és Párizs után most Washingtonba utazik, ahol mentorát és barátját kell egy éjszaka alatt megmentenie őrült fogvatartójától. Váltságdíj-fizetés helyett a szabadkőműves testvériség legfontosabb mítoszait és szimbólumait kell megfejtenie, melyek, mily meglepő, összefüggenek az amerikai főváros épületeinek és műtárgyainak minden képzeletet felülmúlóan érdekes szimbolikájával.

Brown stílusának, amely a folyamatosan nyitva hagyott kérdésekkel, a történetszálak párhuzamos futtatásával, a néha indokolatlanul is nagy izgalmat keltő sejtelmes tálalással három oldal per perc olvasási sebességet követel meg, megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Előbbiek közé tartozik, hogy így könnyebb átsiklani a lélekrajz vagy jellemábrázolás teljes hiánya, a korábbi regényekben is szereplő karakter-archetípusok (az önsanyargató, extrém kinézetű főgonosz, a "rossz rendőr", a bölcs, sőt mindentudó ismeretlen idős férfi, vagy a főhőst segítő, rendkívül intelligens nőfigura) ismerőssége és a logikátlanságok felett (például hogy Langdonék lazán túljárnak a CIA vezetőségének és kommandósainak eszén, aztán meg azonnal elhisznek bármit, amit smsben vagy telefonon közöl velük valaki, aki elvileg az ő oldalukon áll) - és még a hangulatfestés azon hibáját is feltehetően csak a kötekedőbbek veszik észre, hogy a "misztikus" szó többször szerepel a regényben, mint egy bőrkötéses Coelho-összesben. A gyors olvastatás hátránya viszont, hogy hiába halmozott fel Brown hat kutatással eltöltött évvel megszerzett jelentős ismeretanyagot a könyvben, a kutya sem fog két nagy menekülés és robbanás között öt érdekességnél többet megjegyezni az egészből.

Ezzel viszont talán jobban is járunk. A szerző esküszik ugyan rá, hogy a kutatás alatt minden információ valóságtartalmának utánajárt, mégis zavaró a szkepszis tökéletes hiánya - még akkor is, ha nem olvastunk interjút Brownnal, amelyben azon lelkendezik, milyen csuda jó információkat lehet szerezni féltitkos szervezetekről egyes "nyilvános fórumokon". Brown számára az a - többször elismételt - faktum már elegendő minden enyhén szólva gyanús "tudományos kutatási eredmény" igazságának elfogadásához, hogy kezdetben azokat is hülyének nézték, akik szerint a Föld gömbölyű volt; vagyis kis túlzással minél inkább igaz egy új idea, annál kevésbé hihető elsőre.

Így hát Brown megdöbbentő újdonságként tálalja a noetika nevű (létező) tudomány minden eredményét, köztük a lélek súlyának lemérését is (nagyvonalúan megfeledkezve arról, hogy ezt az aktust a 21 gramm teóriája óta eltelt 103 évben egyszer sem sikerült hitelesen megismételni); s nem győzi sulykolni, hogy a régiek, a misztikusok és ezoterikusok már tudták az élet minden kérdésére a választ. Ezeket - szerinte - egyszerűen elfelejtettük, vagy ha nem, hát nem látjuk a fától az erdőt; míg a noetika döbbenetes eredményeit a távgyógyításról vagy a gondolatok fizikailag mérhető erejéről egyszerűen azért nem ismeri még a nagyvilág, mert arra "még nem érett meg az idő".

Ám, fájdalom, Az elveszett jelkép még akkor is hagy kívánnivalót maga után, ha pusztán egy tökéletes thrillert keresünk: hiába a profi írástechnika és a hibátlanul kidolgozott csattanók, úgy tűnik, Brown a Da Vinci-kóddal kifogyott a munícióból. A történet nehézkesen indul, és unalmasan fejeződik be (jó száz oldal a bevezetés, és a cselekmény voltaképpeni vége után is következik még egyszer ennyi elmélázás); a fordulatok nem túl érdekesek, mert a jellemek hiánya miatt nem hat meg túlzottan a mellékszereplők köpönyegforgatása; és még a vélt vagy valós érdekességek sem annyira megkapóak Washingtonról, mint amilyenek korábban Rómáról vagy Párizsról voltak. És félő, hogy mindezen még Tom Hanks sem fog tudni segíteni, ha újra eljön az ő ideje.

Fordította: Bori Erzsébet. Gabo Kiadó, 2009, 736 oldal, 3990 Ft

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.