Nos, történetesen egy hónapja sincs, hogy Ursula von der Leyennek az Európai Parlamentben túl kellett élnie egy bizalmi szavazást. És bár európai kormányválságtól most nem kell tartani, a hétéves költségvetés elfogadtatása bizonyára Von der Leyen második ciklusának legnagyobb próbatétele lesz.
A politikai környezet
Az uniós költségvetési vita alapképlete mindig az, hogy mindenki több pénzt szeretne – de többet befizetni senki sem akar. A tét abszolút számokban kifejezve szédítő: a javaslat főösszege 2 ezer milliárd euró. Ám az EU gazdaságának méretéhez képest ez valójában nem sok; a tagállamok összesített GDP-jének mindössze 1,26 százalékáról beszélünk, a polgárok szemszögéből tekintve – a közkeletű hasonlat szerint – az egész EU szőröstül-bőröstül naponta és fejenként egy csésze kávéba kerül nekünk. A tagállamok pénzügyminiszterei azonban szeretnek minden garast a fogukhoz verni. Főleg a nettó befizető országokban. A kevésbé fejlett déliek és keletiek viszont minél több támogatást szeretnének hazavinni. Ez a két álláspont nyilván nehezen békíthető ki. Az általában legalább két évig húzódó költségvetési vitákat lezáró uniós csúcsokon ennek ellenére mindig minden miniszterelnök győzelmi pozitúrát vesz fel, és nem győzi hangsúlyozni, hogy az összes tagország közül pont az ő hazája járt a legeslegjobban. Pedig a valóságban az úgynevezett többéves pénzügyi keret (Multiannual Financial Framework, MFF) rendkívül összetett kompromisszum, amellyel általában senki sem lehet teljesen elégedett. Ahogy az a valóban jó multilaterális megállapodásoknál egyébként lenni szokott. A vitát tovább bonyolítja, hogy a végső változatot a tagállamok mellett az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Az EP-nek pedig bőven vannak saját elképzelései, és az ereje is megvan ahhoz, hogy a végső döntést érdemben alakítsa.
A nemzetközi környezet és az unió belpolitikai viszonyai – mindnyájan érezhetjük – feszültségekkel terhesek. Európában háború dúl, Oroszország katonai fenyegetése egyre kézzelfoghatóbb. Az amerikai elnök pedig éppen ezt a történelmi pillanatot pécézte ki arra, hogy a transzatlanti szövetséget, amely 80 éve Európa biztonságának fő biztosítéka, teljesen felforgassa. Belülről az európai szélsőjobboldal – benne Orbán Viktor és a Fidesz – egyre agresszívabban kérdőjelezi meg nem csupán az uniót, hanem a demokráciát általában. Ez a bonyolult, bizonytalan helyzet az Európai Parlamentben is jól leképeződik. A mérsékelt pártok – a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek – együtt még mindig kényelmes többséggel rendelkeznének. De a legerősebb frakció, a jobboldali Néppárt – amelyben a Tisza Párt képviselői is helyet foglalnak –, ha akar, a szélsőjobboldallal összefogva is tud többséget teremteni. A legutóbbi EP-választások óta ezt az alternatív többséget sokszor használta is. Előszeretettel olyan alkalmakkor, amikor a baloldal számára fontos ügyekről, szociális kérdésekről, munkavállalói jogokról, a nők jogairól vagy a környezet védelméről volt szó.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
