Könyv - Ondó a műszerfalon - J. G. Ballard: Karambol

  • Nagy V. Gergõ
  • 2011. február 3.

Zene

Álló farokkal száguldani a forgalommal szemben - első hallásra az ilyesmi meglehetősen visszataszító dolognak tűnhet, ám Ballard Karamboljának számos bravúrja közül az egyik éppen az, hogy az efféle cselekvéseket - ha nem is teszi éppen rokonszenvessé - legalábbis megérthetőnek tudja ábrázolni. Merthogy abban a rút és gépies világban, ahol a regény talpig kiüresedett szereplői markolják a volánt, egy autókarambol nem elsősorban sajnálatos, netán tragikus eseménynek tetszik (s elítélendőnek, ha valaki szántszándékkal és a kielégülés céljából törekszik rá), hanem inkább amolyan szépséges rendszerhibának, izgató üzemzavarnak, amely utóvégre valamiféle emberiről tudósít.

Álló farokkal száguldani a forgalommal szemben - első hallásra az ilyesmi meglehetősen visszataszító dolognak tűnhet, ám Ballard Karamboljának számos bravúrja közül az egyik éppen az, hogy az efféle cselekvéseket - ha nem is teszi éppen rokonszenvessé - legalábbis megérthetőnek tudja ábrázolni. Merthogy abban a rút és gépies világban, ahol a regény talpig kiüresedett szereplői markolják a volánt, egy autókarambol nem elsősorban sajnálatos, netán tragikus eseménynek tetszik (s elítélendőnek, ha valaki szántszándékkal és a kielégülés céljából törekszik rá), hanem inkább amolyan szépséges rendszerhibának, izgató üzemzavarnak, amely utóvégre valamiféle emberiről tudósít. Hiszen ez a benzingőzbe pácolt, motorizált London jószerint csak repterekből, autópályákból meg parkolóházakból van egybedolgozva; a háttérben a végtelenbe érnek a hatalmas felüljárók, rajtuk pedig lomhán kúszik a duzzadó forgalom, "mint a vér egy haldokló ütőerében". Ilyenformán pedig talán kevésbé meglepő, hogy ezen a fémes tájon roncsok és sérültek között szokás kutatni a kéjt, s hogy Ballard elbeszélője a karosszéria és a hús orgazmikus nászában ébred öntudatra - amely végső soron a szexuális fantázia győzelmét hirdeti a rideg rend fölött.

Hogy a Karambol hőseinek világraszóló perverzióit adott esetben humánus cselekvésekként üdvözölhetjük, s hogy e sebekbe élvező fetisiszta véglények már-már romantikus lázadóknak mutatkoznak előttünk - mindez aligha állít biztatót a technológiai fejlődés hatásairól. A tavalyelőtt meghalt, sanghaji születésű Ballard már pályája hajnalának rémmeséiben is baljós környezeti jelenségeket nagyított föl disztópiává (mint például a globális felmelegedés jeleit a Vízbe fúlt világban és Az aszályban), s voltaképpen a zárt közösségekre fókuszáló, a korai sci-fiktől messzire rugaszkodó társadalmi drámák (Kokain éjszakák; Super-Cannes) is az aggasztót fokozták az elborzasztóig. Mivel pedig Ballard a sanghaji élmények, no meg a háború utáni Anglia láthatása miatt alaposan megrendült a valóba vetett hitében, jól fésült fikciók helyett inkább alternatív valóságokat rajzolt fel megbillent elbeszélőinek tudatán keresztül - amelyek (mint például a New Orleans-i katasztrófát is előlegező Vízbe fúlt világ vagy éppen tárgyalt könyvünk, mely Salman Rushdie szerint Lady Diana halálát jósolta meg) sorra-rendre bizonyulnak profetikusnak. A Karambolt már röviddel 1973-as keltezése után is annak tekintették a modern társadalmak fölötti vészharangot kongatók, Jean Baudrillard pedig egyenesen "nagy regénynek" nevezte, mivel a szimuláció koráról kifundált téziseit lelte meg lapjain: onnan nézve a sztrádán eldübörgő autók tömegei másról sem beszéltek, mint a sokszorosítás borzalmáról és a valóság eltűnéséről a mindent felzabáló reprodukciók között.

Ám a Karambol legfőbb erénye korántsem a társadalomkritikájában vagy olajfekete jövővíziójában fedezhető fel. Ballard szövege legelébb a vágy alaptermészetének elbeszélésében mutatkozik megragadó műnek, elvégre központi metaforájától eltekintve egy közös szenvedély fűtötte, olthatatlan vonzalomról mesél. Miután a narrátor egy brutális közúti csattanásban homályos izgalmakra lel, egy nyeglén férfias, démonikus figura, Vaughan szegődik mellé, aki értő instruktorként vezeti be a balesetszex szokatlan élvezetekben bővelkedő univerzumába, s egyúttal lebírhatatlan vágyakat ébreszt a serény tanítványban. A "tudós huligánnak" mutatkozó mentor jobbára autóbalesetek felkutatásával és rekonstrukciójával múlatja idejét, amelyek értékes előtanulmányként szolgálnak élete legfőbb attrakciójához: minthogy megszállott imádója a karambolban elhunyt színészlegendáknak, Elizabeth Taylorral tervezget végzetes légyottot a sztrádán. Ez a sebhelyektől csúfított, jókora hímtagú férfi, aki állandóan ondófoltos farmerban flangál, és folyton hűtővíztől bűzlik, a Karambol cselekményének legfőbb vezérlője - afféle guru és főpap, aki elhivatott rajongótábort nevelget az országúti halálra, s majd' mindahányukat kipróbálja egy-egy autószex során. Az utastérben bontakozó szexuális kivirágzás bátortalan fellációktól a sebpornón keresztül vezet a karosszériával való egyesülés felé, hogy aztán minden bizonynyal a Sztárral való halálos ütközésben teljesüljön be - Ballard regénye (s David Cronenberg hű filmadaptációja) pedig jobbára ezen fejlődési ívet igyekszik szemléltetni. Méghozzá a lineáris cselekményt háttérbe szorító, ismétlésekre épülő szerkezetben: autókiállítások, töréstesztek, roncsderbik és baleset-rekonstrukciók közt, jobbára bizarr kefélések sorozatában érlelődik az autók és Vaughan iránti végzetes szerelem.

Technológia és pornográfia eme vad fúziója jócskán burjánzó nyelvet teremt. A precízen hömpölygő ballardi mondatok ezúttal végletekig poetizált, a groteszkig felhevített modorban szólnak, mintha a túlfűtött elbeszélő valósággal kéjelegne abban, ahogy Vaughan eszelős fantáziáit leltárba veszi, vagy az utastérben felizzó baszdühöt cizellálja. S noha a Karambol fullasztóan sűrű nyelve olykor talán túlságosan is egyneműnek látszik, a silány szexponyvák, a klinikai leírások és az autós szaklapok szókészletét házasító - s e regisztereket gyakran egymás ellenében parodizáló - szöveg olykor bódítóan szép metaforákkal és passzusokkal szolgál (a Vaughan iránti vonzalmak tárgyalása kapcsán talán még Jean Genet-t sem botorság szóba hozni), máshol pedig a semmiből felbukkanó humorral lep meg. Mert noha Ballard regénye látszatra híján van minden iróniának, a magyar kiadás kapcsán (újra) felfedezhetjük - s ebben Baló András Márton tisztességes fordítása is a segítségünkre van -, hogy súlyos témái dacára voltaképpen primer örömszövegként is olvastatja magát, amelyben a barokkosan túlhabzó leírások szépsége mellett rendre felviláglik az elképzelt perverziók groteszk komédiája. Mint amikor egy suta bekötőúti szeretkezés során a következőket rögzíti a merev farkú elbeszélő: "A visszapillantóban láttam, hogy a vízművek karbantartói közelednek egy teherautóval. Port verve és dízelolajt kipufogva zúgtak el mellettünk, tompán visszhangozva a kocsi ajtóin, s ettől olyan izgalom borított el, hogy kicsordultak az első ondócseppek a péniszemből."

Fordította: Baló András Márton. Cartaphilus, 2010, 216 oldal, 2900 Ft

Neked ajánljuk