Könyv - Találkozás egy-két fiatalemberrel - Vágvölgyi B. András: 1989

  • - turcsányi -
  • 2010. január 14.

Zene

Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és akkor én két Vágvölgyi leszek. Az egyik mindig szidja a másikat, doppelganger és rezonőr leszek, és számos más - alapvetően kulturális - szakkifejezés egy személyben, aki mindig ott van, láb alatt, ahol a fő, a tényleges "Vagesz", s körül-belül ugyanazt csinálja, csak észrevétlenül, végül is kitalált alak, a szerző pedig tán az igazi, a történelmi figura: ennyit a nemzet felkeléséről, hazánk legfrissebb történelmének döntő napjairól.

Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és akkor én két Vágvölgyi leszek. Az egyik mindig szidja a másikat, doppelganger és rezonőr leszek, és számos más - alapvetően kulturális - szakkifejezés egy személyben, aki mindig ott van, láb alatt, ahol a fő, a tényleges "Vagesz", s körül-belül ugyanazt csinálja, csak észrevétlenül, végül is kitalált alak, a szerző pedig tán az igazi, a történelmi figura: ennyit a nemzet felkeléséről, hazánk legfrissebb történelmének döntő napjairól.

Tudok egy másik viccet is, amiben Kovács Béla szerepel, a főnöke irtó dühös rá, mert mindig elkésik. Jaj, bocs, főnök, de hát a vezérigazgatóval lazítottunk este egy kicsit, oszt tök másnapos vagyok. A boss már tépné is le a Béla fejét, amikor belép a vezér, és egyből Bélához fordul, hogy milyen zsír volt a muri előző este. Hasonló események játszódnak le a magyar miniszterelnökkel és az amerikai elnökkel, az előbbi csomagot küld Bélának, utóbbi limuzint érte - a főnököt az ideg-összeroppanás kerülgeti. Béla megszánja, te főnök, elmegyünk Rómába, öt percre magadra hagylak, s te meglátod, a pápa is a csókosom - kisvártatva kétségkívül megjelennek a Vatikán egyik ilyesmire rendszeresített ablakában, a pápa és Kovács Béla, integetnek, mire a főnököt megböki pár japán turista: nem tudjá, ki áz á fehér ruhás, ott a Béla mellett? A borítón a szerző fotói Adam Michnikkel, Margaret Thatcherrel, idősebb Bushsal és, khm, egy rockszínpadon Orbán Viktorral.

Tehát ha azt mondom, hogy az 1989 egy gátlástalan énregény, "milyen volt, amikor király voltam" stílben vászonra rakva, aligha járok messze a valóságtól. De mit vártál? Mintha a szerző fogta volna Tarján és Reményi József Tamások 1995-ös (!!!) Ciróka-maróka című irodalmi paródiagyűjteményének (illusztrációk Banga Ferenc) Vágvölgyi B. Andrásról írott karcsú és légies, ám mindenekelőtt rövidke szösszenetét (melyben nevezett két hossz közt az uszodában diktálja telefonba egy bizonyos Deutschnak a Fidesz-programot), és egyszerűen tovább írta volta - hihetetlen pontossággal benne maradva a stílben. Tovább írta volna, egy majd' hatszázötven oldalas nagyregénnyé - és itt nem csupán a terjedelmet, de az alkotói igényeket is értjük. Mert Vágvölgyi - ez a formai újításokra mindig kész ezredvégi Mikes Kelemen - nem kevesebbet tűz maga és az olvasója elé, mint a megadott sorsfordító esztendő teljes felgombolyítását, úgy a tényálladékok, mint a lehetséges fikciók és összeesküvés-elméletek aspektusából.

Tehát a szikár tények: melyekben a hős lapot alapít (hogy nagyobb legyen az örömünk, épp ezt itt a kezedben, drága olvasó, de ezt úgyis tudtad), sztaditúrokon jár szerte a világban, és bediktálja az uszoda kövéről Deutschnak a Fidesz választási programját, lábjegyzetekkel, este lányok jönnek, szerelmi célzattal vagy a vad testiség ügyében.

S a fikció? Amerikai, szovjet, izraeli és hazai titkos ügynökök kavarnak a világ (nekünk) akkor éppen legizgalmasabb fővárosában, Budapesten, és éppen olyan hülyék és pancserok, mint egész biztosan az életben is - hatékonyságukat a történelem mindenesetre igazolta. Úgyhogy az itt bénázó spionok működését leíró részt is csupán annyi választja el a ténymező játékaitól, hogy az amerikai csókát Freddy Newandyke-nak hívják, mely névről pedig egy erősen ittas óvodásnak is egyből eszébe jut Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című filmje, amiben Tim Roth viselte ezt a nevet, egészen addig, míg Mr. Orange nem lett belőle. A patvarba is, Miszter Narancs. Régen volt, tán igaz sem volt.

És akkor még arról nem is szóltunk, hogy a szerző átnyálazta az év összes Magyar Nemzetét és az MTI mindennapi híreit, melyek közül számosat azonmód művébe is emelt, de összeseperte önmaga szinte teljes munkásságát is, mondjuk a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak készített interjúitól (kb. 1989) egészen a 303 magyar filmszínész című összeállítás (pontosan 2009) általa írott szócikkeiig. Plusz egy raklapnyi vendégszöveg másoktól.

És kérem - magunk is erőst meg vagyunk lepetve - a bűvészmutatvány sikerült. Megismétlem: sikerült.

Vágvölgyi műve ugyanis csak látszólag felületes, alkalmasint nagyon is pontosan rögzíti a történetírás előtt (és eleddig a magyar irodalom előtt is) láthatatlanul, takarásban maradt színes sávot, a rendszerváltás lelkiségét, fizikai tünetekben megjelenő élményvilágát, a suhanást, amivel túlestünk rajta, s előrevetít valamit a későbbi (túl hamar is jelentkező) elvonási tünetekből is. Mindezt teljesen észrevétlenül teszi, úgy valahogy, hogy még húsz év múltával is benne van - hogy viszsza tud-e lépni, vagy egyszerűen csak úgy maradt szegény, nos, az a mű szempontjából teljességgel figyelmen kívül hagyható, de a figyelmesebb olvasás még ezt is tisztázza.

Mert lehetséges, hogy a szerző csak ezt (lássuk be: nem egyedül, de mégis a maga teremtette, s immár tagadhatatlanul irodalmi) nyelvet tudja beszélni, de ebben üdítően otthonos, ami ugyebár jót tesz a mű olvasmányossági fokának, és az az igazság, hogy egyéb (irodalmi) nyelvismereteire a tárgya sem feltétlenül tart igényt. S még az is lehetséges, hogy öszszekeveri a Gubacsi hidat a Kvassay híddal, de az ügymenettel, 1989 technológiai alakulásával (szó szerint: kívülről és belülről) tisztában van - vágja.

Már a tüneti szinteken biztos szemmel ragadja meg szívbéli bajainkat, érzelmi alapú hőhullámainkat. Ezáltal pedig mézédesre és habkönnyűre hangszerelt felnőtté válásunk mindennél hívebb krónikása, mert az valóban olyan volt, mint neki most az írás, éppen olyan veszettül egyértelmű. Visszanézve meglehet, az elviselhetetlenségig könnyen vehetően egyértelmű. És e könnyűség és egyértelműség Vágvölgyi - amúgy fordulataiban szerteágazónak ható - regényének legfőbb erénye.

Így éltük meg, s bolond, aki azt mondja, hogy nem így kellett volna. Az viszont már biztosan nem ezen regény lapjaira tartozik, hogy felcseperedvén tán illett volna felelősségteljesebb orcánkat is megmutatni.

Nyitott Könyvműhely; 2009; 644 oldal; 3990 Ft

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.