Zene

Susheelával tele most a sajtó, őt látom az októberi Folk Roots és a novemberi Blue Rhythm borítóján, és alighanem folytatható lenne még e sor.

Hiába a nyilvános gyónások, kitárulkozó önvallomások és coming outok dömpingje, azért mégiscsak nehéz előlépni a sötétből, áttörni a hallgatás falát és fölvállalni, hogy - hát igen, szóval - szeretjük az operettet.

Szélhámosság lesz a dologban - úgy sejtettük, mi több, ennél azért kicsit nagyobbra számítottunk. 'szintén szólva némileg indokolatlanul vagy lustaságból, hisz nyilván venni kellett volna a fáradságot összevetni a rendező hírét-nevét tapasztalatainkkal (Brazil, Münchhausen báró, A halászkirály legendája, 12 majom, Félelem és reszketés Las Vegasban), melyekből az első kettőt illik vitán felülinek tekinteni, mint a két szélső értéket, szerintem tévesen: nincs köztük nagy különbség.

Ne szépítsük, elég nehéz eset a nagy ember. Egy ideje nem szeretjük nagyon - mi az, hogy egy ideje? Van másfél évtizede is annak (A világ végéig, 1991), hogy éppenséggel a hideg lel tőle. Mégis e hosszú időt azzal töltöttük, hogy minden egyes premierjén lestük az alkalmat, mikor szerethetünk feltételek nélkül vissza belé - ami azt illeti, máig csak néhány kedves gesztusra akadtunk, noha hallgatagnak távolról sem mondható őkelme.

Szinte egymást érte két bemutató a Nemzeti Színház stúdiójában - két magyar darab, mondjuk. Füst Milán sötétszürke Boldogtalanokját Ács János rendezte; Verebes István Várva című darabját pedig Verebes István.

Ittál-e már, költő barátom "Suttung (ejtsd: Szühtunk) mézsöréből"? Ha nem, akkor csak rímfaragó a neved. Tudd meg hát, mi az ihlet keletkezéstörténete.

Bizonyos művészetelméleti és-történeti iskolák szerint a szerző élete, sorsa érdektelen munkáinak megítélésében; a mű önmagában áll. Mások úgy tartják, az élet és a mű kettőse elválaszthatatlan, sőt igazán teljessé a harmadikkal sannak történetével lesz, vagyis a "befogadó" részvételével bomlik ki a jelentés.

nyolc kis kritika

Három, mint mindig

Az első tíz percben rettenetesen koncentráltam, nehogy lemaradjak a ren-dezésről; hiszen láttam én, hogy ott üldögél a sarokban Végvári Tamás, aki rendőrtanácsosként csak a harmadik felvonásban jut majd szerephez.

Egy hetet diktált a húskoreográfus, a színpadi szárnyas oltár tulajdonképpeni fő figurája...

Két, méretes legyet is ütött egy csapásra a jó nevű Random House kiadó, amikor a múlt "hiteles" ábrázolására éhes közönség amúgy nem igazán új keletű étvágyára ráérezve 2003-ban szinte egyszerre adta ki Dan Brown The Da Vinci Code és Matthew Pearl The Dante Club című történelmi krimijét.

A könyv két mottóját Krúdytól és Móricztól kölcsönözte. "A földmíves élete rövid, mint a gazdasági év. A tavasz már kimossa az emlékezetből a telet, a tavaszt a nyár. A falu kis házaiban nem marad jel, hír, emlék azokról, akik elébb lakták" - írja Móricz, míg Krúdy szerint "nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek, a lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy meglássa valaki, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma és hol folytatódik az új nemzedéké".

Latruncula, vagyis kifejezetten rosszéletű, beste némber. A magyari urak gyakran csak így emlegették maguk között II. Lajos királyunk feleségét, az energikus Habsburg Máriát.