Két, méretes legyet is ütött egy csapásra a jó nevű Random House kiadó, amikor a múlt "hiteles" ábrázolására éhes közönség amúgy nem igazán új keletű étvágyára ráérezve 2003-ban szinte egyszerre adta ki Dan Brown The Da Vinci Code és Matthew Pearl The Dante Club című történelmi krimijét. (Pontosabban a Brown-ponyvát a Doubleday jelentette meg, de az a kiadó is a Random House-é.) Azonnal bestseller lett mind a kettő. Pearl művének idén, A Dante-kör címmel készült el a magyar fordítása, az amerikai irodalmat oktató Wertheimer Gábor elegáns átültetésében.
"Egy költő neve kell nekem ahhoz, hogy el tudjak adni egy ilyen könyvet a fafejű olvasóknak" - mondatja ironikusan A Dante-kör szerzője a 19. századi USA keleti partvidékének kulturális életét finom vonásokkal felvázoló regény egyik fontos szereplőjével, a Ticknor, Fields és Tsa. kiadó igazgatójával. Mint kiderült, ez a számítás, a magas kultúra eladhatatlanságát panaszoló értelmiségi huhogás dacára százötven évvel később is bejött, annak ellenére, hogy Brown regényével szemben A Dante-kör a kényesebb ízlésű olvasóknak (is) szól. Olyan "irodalomtörténeti krimi", amelyben a háttér megrajzolásában nincsen semmi, a hivatásos irodalmárokat és a tudálékos olvasókat hergelő blöff.
Az 1865-ben, Bostonban játszódó regényben a korszak három neves költője - Henry Wadsworth Longfellow, Oliver Wendell Holmes és James Russell Lowell, az általuk a valóságban is létrehozott Dante-kör tagjai - folytat nyomozást egy sorozatgyilkosság elkövetőjének kézre kerítéséért. Az irodalom elefántcsonttornyából azért
másznak le nagy nehezen,
mert rájönnek, hogy az öklendezésre késztető bűntények "dantei jellegűek": az Isteni színjáték Pokolról szóló részének leírásait pontosan követve hajtja végre őket valaki. A nyomozásra önvédelemből szánják rá magukat - hiszen társai közreműködésével H. W. Longfellow éppen a mű első amerikai fordításán dolgozik, vagyis a középkori olasz költő Új-Angliában egyelőre gyakorlatilag ismeretlen, márpedig a tettes nyilvánvalóan az ő kezükből kikerülő kéziratokra támaszkodik. Massachusetts állam törvényszékének főbíráját például valaki épp olyan módon teszi el láb alól, mint ahogyan a Longfellow-ék által frissiben lefordított részben Danténél azok bűnhődnek, aki életük során a fontos kérdésekben képtelenek voltak dönteni: "E nyomorultak, kik sohasem éltek, / mezítlen voltak s vérük csípve szítták / dongók és darazsak, pokoli férgek. // Vérbarázdával arcukat boríták / a könnyel a vér lábukhoz folyt keverve, / hol undok hernyók nagy mohón fölitták." (Pokol, Harmadik ének, A Pokol kapuja, Babits Mihály fordítása.)
A büntetés pontos kivitelezését illetően némileg elnagyolt sorokat a regényben invenciózus aprólékossággal kidolgozó író a tettessel újabb - a hullák állapotát tekintve hasonlóképpen hosszasan részletezett - gyilkosságokat is végrehajtat, szintén Dante után szabadon. Ám a Harvardon és a Yale-en jogot végzett, csodagyereknek számító, Dante-szakértő Pearl, aki e regény megjelenése idején
még csak 26 éves volt,
nem érte be a koherens bűnügyi történettel. A Dante-körben az amerikai polgárháborút követő zűrös korszak máig megoldatlan fő problémáit (bevándorlás, rasszizmus) is beleszövi krimijébe, s a civilizáció és a kultúra fejlődéséről is megvan a véleménye.
A regényben szörnyű halálra ítélt áldozatok ugyanazokat a disznóságokat követik el, mint 1300 körül Dante kortársai, hogy későbbi korokról és országokról most ne essék szó. Csúnyán visszaélnek hivatali pozícióikkal, gyávák, korruptak és hatalomvágyók. Pearl művében az em-beri természet nem, csak a civilizáció fejlődött a középkor, illetve a 19. század óta valamelyest. A faszénnel fűtött lábmelegítő mára már csak a fordítónak okozott esetleg nehéz pillanatokat, a boldog házasságáról híres Longfellow felesége viszont még abba halt bele anno, hogy lányainak varrogatva petróleumtól lángra kapott a ruházata.
A Dante-kör szereplői, ha szükségét érzik, a civilizációs normákat az 1860-as években is felrúgják: mások testi épségének veszélyeztetésével a lovak közé csapva vágtatnak, hiába javasolja polgárainak Boston város közlekedésbiztonsági tanácsa a "mérsékelt iramú ügetés"-t. Finnyásabb lelkek minden korokban a "tudományok és művészetek tiszta élvezetéhez" menekülnek, mint a Dante-kör békésen verselgető professzorai is. Csak hát a vérbeli könyvmolyok éppen azzal kénytelenek szembesülni, hogy a kultúra e dantei gyöngyszemének megőrzésére tett kísérlet vezetett a középkor borzalmait talán felül is múló bűntettekhez. Nem kevésbé ironikus, hogy az "istenkáromló" Pokol fordításának már az elkészítését is mindenáron megakadályozni kívánó, konzervatív Harvard Kuratórium tagjai, ha sikerrel járnak, életeket menthettek volna meg, a haladást képviselő Dante-körösök viszont akaratlanul is egy barbár sorozatgyilkosság kivitelezéséhez nyújtottak tippeket.
Mégis, ez az irodalomtörténeti bűnügyi regény arra engedi olvasóit következtetni, hogy a 19. század második fele a kapitalizmusnak a mainál valamivel elviselhetőbb szakasza volt, amennyiben a "magaskultúra" nagyobb megbecsülésnek örvendett. Még egy zálogházi becsüs is a költő J. R. Lowell aláírásainak szenvedélyes gyűjtője (igaz, az eladásuktól remél némi hasznot), s kedvenc olvasmánya a pult alól előkapott "Költőink otthonai és kedvelt törzshelyei" című opus. A lecsúszásra azért a korabeli entellektüeleknek is volt sansza: Longfellow-ék döbbenten látják, hogy egykori kollégájuk a Harvardról most úgy néz ki, "mint akin kétszer átment a lóvasút".
A Dante-kör népszerűsége persze elgondolkodtathatja az elitkultúra háttérbe szorulásán kesergő értelmiséget. A Random House szerkesztőit mindenesetre el is gondolkodtatta: Matthew Pearl újabb regényét, a The Poe Shadow-t, valamint E. A. Poe detektívtörténeteinek Pearl által kommentált új kiadását 2006 tavaszán, egy időben dobják piacra. Az, hogy a dantei jellegű krimi sikerének mekkora hányadát köszönheti a hibátlanul bonyolított bűnügyi történetnek, s mekkorát az irodalmi múltban való, hitelesnek tűnő vájkálásnak, úgysem eldönthető. Ami a kultúrát illeti, ha nem tudtuk volna, a regényből kiderül, a szó ölni tud, a civilizációról meg belátható: azért származnak előnyök abból, hogy ma már nem a petróleumot égetjük, hanem a kerozint. A kapitalizmus korai szakaszának Pearl regényében ábrázolt viszonyait túlságosan is ismerő hazai olvasók viszont okkal tehetik fel a kérdést: vajon nálunk A Dante-kört magyarul megjelentető kiadó tervezi-e a Pokol Babits által készített fordításának új kiadását? Mert az, hogy valakin a mozdony megy át kétszer, és nem a lóvasút, valójában mindegy is.
Fordította: Wertheimer Gábor; Budapest, Gabo, 2005
