Szélhámosság lesz a dologban - úgy sejtettük, mi több, ennél azért kicsit nagyobbra számítottunk. 'szintén szólva némileg indokolatlanul vagy lustaságból, hisz nyilván venni kellett volna a fáradságot összevetni a rendező hírét-nevét tapasztalatainkkal (Brazil, Münchhausen báró, A halászkirály legendája, 12 majom, Félelem és reszketés Las Vegasban), melyekből az első kettőt illik vitán felülinek tekinteni, mint a két szélső értéket, szerintem tévesen: nincs köztük nagy különbség.
A szédelgés horderejének problémáját az eredete okozza. Az igazat megvallva ilyesmit az alkotótól vártunk, s nem a hőseitől. Ám Gilliam - roppant kényelmesen - ezúttal a személyzetre bízza a piszkos munkát, pontosabban a piszkos munkát egyik részükre, a saját feladatait a másikra. Főszereplői szélhámoskodtak, alkalmazottai pedig megcsinálták a majsztró helyett a filmet. A Grimm testvérek - persze Will és Jake - afféle szellemirtókként jól keresnek; ha hírét veszik valahol egy illetéktelenül behatoló, jogcím nélküli boszorkánynak, menten a helyszínen teremnek és rendet csinálnak. Noha szakterületük teljességgel azonos, aligha ismerhették Könyves Kálmán intelmeit, ők pendelyes korukban saját nehéz sorsukon tanulták meg, hogy nincsenek boszorkányok. Sőt, jóságos, ill. rosszaságos manók sincsenek, meg semmi efféle; ezért hozott anyagból dolgoznak: házhoz szállítják a lidérceket, kisegítő alkalmazottaik személyében - hogy aztán jól elűzzék őket. Megy a bolt, mint az álom, dől a lé. Ám Napóleon titkosrendőrsége előtt semmi sem marad rejtve, egy szép napon fülön csípik őkelméket - amiből egy különösen logikátlan fordulat következik. Megvagytok, cudar szemfényvesztők, megkapjátok méltó büntetéseteket (akasztás, megnyúzás, feldarabolás - ha jól emlékszem, ebben a sorrendben), hacsakÉ Mi is következhetne más, mint egy újabb megbízatás. A gondunk csupán az, hogy ezúttal "valós" bűneset (egy faluból tucatszámra tűnnek el serdülő leányok) megoldására küldik őket. Hogy miért - ki érti? Mintha Sylvester Stallonét kérnénk fel, hogy győzze le az aktuális nehézsúlyú csampiont - mert olyan piszok hiteles volt a RockybanÉ Szerintem Sly is vállalná, Grimméknek meg amúgy sincs más választásuk.
S innentől ki is száll Gilliam. Jönnek helyette saját filmtrükkgyártó vállalatának szorgos hangyái, és több-kevesebb gördülékenységgel elővezetnek egy - mondjuk gótikus, de mindenképpen hosszadalmas - erdei csetepatét. Talán még annyi a híres mester apportja a továbbiakban, hogy Grimmék vadásza egy felette jó külsejű nőszemély, akiért kitör a testvérháború, csak amúgy szordínó, hiszen ott van a gyerekrabló közös ellenség, aki ellen ugye össze kell fogni. A hosszú harc alatt érkezési sorrendben fellép majd' az összes ismerősünk, a gonosz nyanya egy almával, Piroska az alkalomhoz illő viseletben, Jancsi JuliskávalÉ
Terry Gilliam, alighanem feneketlen jódógában, készített egy takaros zsánerfilmet, "mese-fantasy horrorisztikus betétekkel" szakágban, éppenséggel nincsen vele semmi gond: "jól meg van csinálva". Hacsak azt nem tekintjük gondnak, hogy tök üres, viszont szemernyit sem eredeti.
- ts -
Forgalmazza az SPI Magyar Narancs: Hogy látja a Grimmet? Monica Bellucci: Világéletemben vonzódtam a mesékhez, megtanítanak minket más szemmel boldogulni a valóságban, kiemelnek a hétköznapok szürkeségéből. Mind a mai napig nagyobb izgalommal nézek mesefilmeket, mint mondjuk horrort. A Grimm egy érdekes kísérlet olyan műfajok társítására, mint a mese, a horror, a kalandmozi. Nem szabad halálosan komolyan venni. MN: Azt komolyan mondta, hogy a Tükörkirálynőhöz hasonlóan ön is szeretne ötszáz évig élni? MB: Természetesen, de nem bármi áron. A mai kor problémája, hogy sokan görcsös igyekezettel próbálják fenntartani a fiatalság és a szépség látszatát. Kevesen maradnak józanok a korukat és a lehetőségeiket illetően. MN: Ön annak tartja magát? MB: Igyekszem a maga természetességében megélni az idő múlását. Sok nő retteg attól, hogy elveszíti az üdeségét, a vonzerejét. Szerintem egyik sem igazán korfüggő. Jó néhány vonzó, szellemileg, testileg egyaránt fiatalos embert ismerek, aki nem adja be a derekát az éppen aktuális elvárásoknak. Jobb megtanulni együtt élni a genetikai adottságainkkal, mint harcolni ellenük. Egy bizonyos kor után az ember felelős azért, hogyan néz ki, mit tükröz magából. Fontos, hogy összhangba kerüljön a külső megjelenés a belső tartalommal. Többnyire azok a nők folytatnak ádáz küzdelmet a szépségük megőrzéséért, akik nem hisznek magukban, és ezáltal nincs kellő önértékelésük. Nálam ez, azt hiszem, rendjén van. Modellként, színésznőként egyformán a külsőmből élek, de semmi áron nem válnék a fizikai megjelenésem foglyává. Szomorú, ha valaki nem képes megbékülni önmagával. Elvégre mindannyian hozott anyagból dolgozunk. Szentgyörgyi Rita (Velence)
