Tartalom

Narancs XVII. évf. 45. szám (2005-11-10)

Egotrip
Publicisztika

Publicisztika

Guttmann és a turul - Még egyszer a szoborról

A XII. kerületben felavatott turul-emlékmű a magyar politika tehertétele. A jobboldal ismét sikeresen tudja eljátszani azt a forgatókönyvet, amelyben az ő szerepe a nemzeti szimbólumok védelme, míg más sötét erők ennek elpusztítására törnek, tehát nemzetellenesek.

Publicisztika

A rendező változata

"Évtizedek alatt rájöttem, hogy azért ez a folyamatos idővonzódás, mert miközben nézem vagy emlékezem rá, érlelem magamban azt a sejtelmet, hogy az emberi építmények (tárgyak) szépsége lényegének ugyanúgy nincs köze az emberi értelmezéshez (és talán az emberkéztől származáshoz sem), mint ahogy a természeti tárgyak szépségének sincsen. Szépséget az ember akaratlagosan nem tud előállítani. ... "

Publicisztika

Dobogóról robogóra

Jelentős magyar sportsiker született vasárnap Valenciában, a MotoGP 125 köbcentiseinek zárófutamán. Talmácsi Gábor, az osztrák KTM versenyzője csapattársa, a finn Kallio mögött másodikként ért célba, s ezzel megszerezte az idei összetett verseny harmadik helyét.

Publicisztika

Szavak a szélben

Nézzük csak, miből élnek: nos, leginkább egymásból, meg a feneketlen ostobaságaikból.

Külpol
Belpol

Belpol

Nyugtalan béke - Vajdasági magyarverések

Csendes népirtás vagy alaptalan médiahisztéria - a vajdasági magyarokat ért incidensek ügyében az igazság valahol e szélsőséges álláspontok között lehet. Hangulatjelentés két, etnikai konfliktusok miatt elhíresült bácskai faluból.

Belpol

Borotvaélen - Gettórehabilitációs terv a Józsefvárosban

A legnagyobb összefüggő budapesti krízisterületen, a józsefvárosi Magdolna-negyedben néhány hete elindult szociális városrehabilitációs kísérlet céljaiban, szemléletében és módszereiben egyaránt úttörő kezdeményezés. Esetleges sikere jó esetben országszerte változást hozhat a városi szegénynegyedek, gettók gondjainak kezelésében.

Belpol

"Többféle konzervatív van" - Lánczi András politológus a Fideszről

Európai értelemben vett mérsékelt jobbközép párt-e a Fidesz, vagy végletekig pragmatista, már-már elvtelen szerencselovagok halmaza? A honi belpolitika egyik alapkérdésére a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatójától vártunk választ, aki egyben a Polgári Kormányzás 2006 védnöki tanácsának is tagja, emellett a konzervativizmus neves kutatója.

Film

Film

Korunk szüze - Mundruczó Kornél: Johanna (film)

Súlyos baleset a Duna-parton, a kórházba szállított sebesültek közt egy narkós csaj, aki a gyógyszerszekrények láttán ráébred, hogy valóságos drogparadicsomba került. Mindjárt túl is adagolja magát, ám ha ez volt a cél, úgy rosszkor volt rossz helyen: az orvosok újjá-élesztik.

Film

"Nem akartam színésznő lenni" - Tóth Orsi

Főiskolásként láthattuk először a vásznon Mundruczó Kornél Szép napok című mozijában, munkakapcsolatuk azóta töretlen. Most éppen a Johanna című operafilmjében játszik főszerepet.

Film

"Nagyon gyorsan dolgozom" - Bányai István grafikus

A Design Hét keretében kiállítást rendeztek az illusztrációiból a Gödörben, az iparművészeti egyetem címzetes tanára lett, s megjelent magyarul ZOOM című könyve, melyet 1995 legjobb illusztrált kötetének választottak az Egyesült Államokban.

Film

Csak a tekintetünk - Tóth Ildikó színésznő

Az idei filmszemlén a legjobb női epizódszereplő díját nyerte Pacskovszky József Ég veled! című filmjében nyújtott játékával, a pécsi országos színházi találkozón meg a legjobb alakításért járó díjat a tatabányai Jászai Mari Színház Szerelem című előadásában megformált szerepével. E darab novembertől a Vidám Színpadon megy.

Zene

Zene

Sosemvolt múlt - Grecsó Krisztián: Isten hozott (könyv)

A könyv két mottóját Krúdytól és Móricztól kölcsönözte. "A földmíves élete rövid, mint a gazdasági év. A tavasz már kimossa az emlékezetből a telet, a tavaszt a nyár. A falu kis házaiban nem marad jel, hír, emlék azokról, akik elébb lakták" - írja Móricz, míg Krúdy szerint "nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek, a lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy meglássa valaki, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma és hol folytatódik az új nemzedéké".

Képzőművészet

Képzőművészet

A fordulat éve - WOMEX 2005

Amikor a '93-ban kifulladó BID, a Berlini Független Zenei Napok hamvain életre kelt a (koncertekből, vásárból és szakmai konferenciákból álló) WOrld Music EXpo, jól lehetett látni, hogy miből lett a cserebogár, de hogy milyen magasra röpül, azt nem sejtette senki sem. Nézzük csak!

Trafik
Tudomány

Tudomány

Mindent a szemnek - A szemüvegkultúra története (kiállítás)

"Csodálatos!", "Igényes!", "Elegáns!" - csupa lelkesült, alélt jelző a vendégkönyvben. A kiállításról valamelyik tévécsatorna is beszámolhatott, aligha van más magyarázat a hétköznap délelőtti időponthoz képest viszonylag élénk érdeklődésre, és - véletlenül?, a nyugdíjastúlerő következményeként?, demonstráció? - mintha többségben volnának a szemüvegesek.

Tudomány

El van vetve - Bűvös Kocka Grand Prix

Huszonöt éve, hogy megnyilt a Sugár az Örs vezér terén, s huszonöt éve annak is, hogy népszerűsége csúcsán állt a bűvös kocka, a múlt század egyik legemlékezetesebb magyar találmánya. Most együtt ünnepelnek.

Tudomány

Szép szavak - Vörösmarty a diszlexia ellen

A diszlexia nem betegség. Egyfajta rendellenesség, olvasási zavar. A diszlexiás nem gyógyul, a diszlexiás fejlődhet. A VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kipróbáltak egy módszert, melynek köszönhetően a diákok nemcsak hogy emlékeznek arra, amit olvasnak, de meg is értik.

Tranzit

Tranzit

A vadnyugat hőskora - Motorral Budapest

Aki csak néhány percre megáll a Liszt Ferenc téri zebránál, rögtön láthatja, hogy a motorozás népszerűbb, mint a squash, a sárkányrepülés, lassanként a szoláriumozást is lehagyja. Szinte évente duplázódnak az eladások, így természetesen a kocsisorok között dübörögve elhúzó pilóták száma is napról napra emelkedik.