Egy hetet diktált a húskoreográfus, a színpadi szárnyas oltár tulajdonképpeni fő figurája, a levetkőztetett összművészek meg hét lapra írták a napi mozgásevangéliumot, illetve szappanoperát; álmatag mozdulatokkal, aztán, amikor ezt befejezték, egyre gyorsuló táncba kezdtek, széttépve és maguk mögött hagyva az addigiakat.
Táncosok és nem táncosok (Impersonators not just dance company) jelentek meg a színen, műanyag és hús-vér figurák, barokk és újelektronikus öltözetben, megannyi mozgásos gyönyörűségek, a Sors Könyvéből ismerős alaptípusok, akikkel egyébként az iskolában ijesztgetik a gyerekeket. Kortárs tánc, ősi, jávai módszer, színház-, képző- meg iparművészet jött össze a történetben, belezúzták Tasnádi Józsefnek az előadásokra reflektáló videóit, Béres Móni jelmezeit a Világvége Divatirodából, belekerültek Hapák Péter fotórezonanciái, hét Gergye-szóló rövid premierje, Schnittke, Stravinsky, Gubajdulina, Sosztakovics, Cage, elektronikus dobok, egy élő és indiszponált operaénekes (Ágens), és nem utolsósorban egy angyali gyermek feketében. Első látásra emészthetetlen, de egyál-talán nem zavaró összművészeti montázsfolyamként ömlött az egész a megszeppent és hétköznapi paranoid közönségre. Délután mindig látható volt egy az előző napból frappánsan összeállított audiovizuális installáció az előtérben, kiállítás a ruhatártól jobbra, főműsoridőben a színházteremben pedig az aktuális genezisrevüt adták férfiakra, nőkre és egyéb kreatúrákra. Nem vadonatúj darabok születtek, csupán az eddigiek élveboncolása és új kontextusba helyezése zajlott, egy kisebb bűnbeesés-történet volt látható, amely mindenkit felelőssé tett az almáért, avagy senkit, mert az annyira rossz volt, hogy aki megkóstolta, azonnal kiköpte.
A 2005-ös évben a MU Színház új összművészeti programsoro-zatot indított, amely egy-egy meghívott alkotó munkásságának öszszegzését kívánja felmutatni. Így esett, hogy az első vendég munkája kicsit erős felütés volt; temette a saját, a hazai viszonyok között amúgy is csak pár előadás erejéig létrejött darabjait, miközben becsalogatta a nézőt a kortárs tánc műhelymisztériumába. Az előadások után a büfében meg legendák születtek. Miközben záróráig egy-egy nap termése négyszer is lepergett a kivetítőn, s pár pohár ital a torkokon, az a pletyka járta, hogy csoda történt, tisztára, mint a brazil szegénynegyedekben. Például a protagonista fogta magát, mert már elege volt a korlátokból, és a fejét száznyolcvan fokkal elcsavarta. Na, így születik a groteszkből szent, de hogy mi történt ott igazából, azt az sem tudja, aki jelen volt. A lényeg, hogy létrejött valami együttgondolkodás a kis közönség táborában, a másik oldalon meg a tükör, ha elég közel hajoltunk.
MU Színház, október 31.-november 6.
