Zene

Bár én egy idő után már bizonyos fásultsággal pörgettem tovább az új Daft Punk-lemezről szóló híreket, vitathatatlan, hogy a Random Acces Memoriest felvezető nagyszabású és hosszadalmas, néhol már-már tömeghisztériába torkolló reklámkampány rendkívül hatékonynak (ugyanakkor persze rendkívül tenyérbemászónak) bizonyult.

A Crooks & Lovers - a Mount Kimbie duó első albuma 2010-ből, amely a posztdubstep mozgalom jelképe lett - nem öregszik.

Bár egy valódi remekművel azért továbbra is adós, az atlantai Deerhunter mégis megérdemelten lett az elmúlt néhány év egyik legfontosabb független gitárzenekara.

A 200 éve Lipcsében született és 130 éve Velencében meghalt Richard Wagner művészete mára vitathatatlan alapérték lett, és a két város neve plasztikusan érzékeltetheti az utat, amelyet példátlan akaraterővel szinte kitaposott magának: Németországtól az európai és egyetemes elismertségig.

A puritánul elnevezett trió eredetileg Elena Tonra énekes-gitáros egyszemélyes produkciójának indult, majd utóbb csatlakozott hozzá Igor Haefeli gitáros és Remi Aguilella dobos. Több figyelemre méltó EP megjelenését követően szerződtette őket a 4AD, és idei bemutatkozó lemezük egyáltalán nem lóg ki a kiadó retrospektíven is lélegzetelállító katalógusából.

Jóra számítottunk, de sokkal többet kaptunk: a Queens Of The Stone Age tökéletes koncertet adott szerda este Sopronban.

A legutóbbi alkalommal feleségek, alkotótársak meg egy táncművészi tehetséggel megáldott megrendelő bukkant fel a nőnem képviseletében ajánlónkban, s ezt a sort a jelen héten is gazdagítjuk egy további tétellel: egy főrendű pártfogóval és patrónai készségekkel megáldott szalondámával.

John Roberts 2010-ben adta ki első lemezét: a Glass Eights azzal vonult be az elektronikus zene történetének meghatározó megállói közé, hogy az amerikai szerző nem szokványos módon rögzített hangmintákat és hangszereket modulált, majd ezeknek nagyon szofisztikált, kellemes deep house alapokkal teremtett izgalmas keretet.

Amíg nem kerül épkézláb vámpírfilm a mozikba, addig Ezra Koenig zenekara gondoskodik arról, hogy a vámpír szóról ne csak az Alkonyat-könyvek/filmek szerencsétlen flótásaira asszociáljunk.

Az elmúlt húsz év két fontos és igen népszerű zenekara hosszú szünet után nagyjából egy időben jelentetett meg új lemezt. Mindkettő arra a kérdésre ad választ, hogy vajon milyen rockzenét lehet játszani most, hogy a rock and roll végképp kikopott a tömegkultúra meghatározó erői közül.

Visszatekintve műve keletkezéstörténetére Ligeti elmondja, hogy eleinte, azaz 1965 táján a Stockholmból érkező felkérésre valamiféle "antioperát" akart írni; a Kylwiria címet viselő tervnek fő követelményei közé tartozott, hogy "ne legyen követhető cselekménye, és ne legyen fogalmi szövege, csak tisztán emocionális". Hát, valljuk be, ez a terv nem túlzottan vonzó egy operabarát számára.

A popzene történetében nem is oly ritka, hogy ikertestvérek együtt, lehetőség szerint ugyanabban a zenekarban ragadnak hangszereket vagy mikrofont. Cikkünkben 7 megkapó példát is bemutatunk a figyelemre méltó jelenségre!

Ihlető múzsák, másoktól elszeretett feleségek és női megrendelők - az elkövetkező napok koncertprogramjában több mű is olyan asszonyokat idézhet majd elénk, akik így vagy úgy, de jelentős szerepet játszottak egy-egy zeneszerző életében, s korántsem mellesleg konkrét zeneszámok megszületésében is részük, olykor éppenséggel tevőleges részük volt. Így mindjárt pénteken a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyét (Olasz Kultúrintézet, május 24., hét óra) olyan, közkedvelt koncertdarab nyitja majd Héja Domonkos vezénylete alatt, amely sokat köszönhet egy hölgynek, akit Galafrés Elzaként ismerünk.

A közönségén keresztül a színpadra hullámzó Jessica Toth méretes csizmájában, palástszerű vászonleplében és markáns fejpántjával úgy néz ki, mintha A Gyűrűk Urából lépett volna át A vesszőből font ember című brit horrorklasszikus pogány tébolyodottjai közé (vagy fordítva).