A hangzás a kamarajellegű előadásból is fakadóan látszólag puritán, de a gitárok és a dob (néha némi finom elektronikával kombinálva) a zenei hangulatok és érzelmek széles skáláját képesek végigjátszani. Nem véletlenül fogalmazunk így: szinte minden Daughter-számban akad némi drámaiság - ami szerencsére csak ritkán fordul át melodrámába. A finoman bontogatott akkordokkal induló dalok rendre eljutnak a csúcspontig, s lesz folkinspirálta, introvertált balladából csaknem rockos bevadulás - hogy azután visszatérjenek egy látszólag nyugodt, csalókán idilli állapotba. Az emóciók és energiák folyamatos hullámzását élhetjük át, s ez "csupán" a hangkulissza a dalszerzőnő erős szövegeihez. A csalódás, az elhagyatottság, a remény, a fájdalom, az emlékek a finoman fátyolos, mégis karakteres hanggal megáldott énekesnő kedvenc témái. Csupa depresszív, szomorú szerelmes dalt hallunk, s ezt a melankóliát pont a zenében és az előadásmódban feszülő energiák teszik "fogyaszthatóvá". No meg az, hogy megannyi erős (s csak kevés vékonyabb) dalba foglalva kapjuk kézhez: a Winter telibe találó felütése, a Youth szinte kulisszahasogatóan szívtörős nemzedéki himnusza vagy a Lifeforms lüktetése csak néhány példa a jók közül.
4AD/Neon Music, 2013
