lemez - MR. SCRUFF: NINJA TUNA

  • - dunajcsik -
  • 2008. október 30.

Zene

Andy Carthy még a boldogult emlékezetű kilencvenes években kezdte később is mozgalmasan alakuló zenekészítői és lemezlovas-karrierjét. Első, cím nélküli (három éve Mrs.
Andy Carthy még a boldogult emlékezetû kilencvenes években kezdte késõbb is mozgalmasan alakuló zenekészítõi és lemezlovas-karrierjét. Elsõ, cím nélküli (három éve Mrs. Cruff néven újra kiadott) albuma 1997-ben jelent meg (alkalmasint ezt azóta sem múlta felül), 1999-re pedig elkészült a kedves, dünnyögõs jazzgroove partisláger, a Get A Move On, amely egész vonulatot indított el a tánczenében, s alighanem jelentõsen megdobta a régi dzsessz- és blueslemezekkel foglalkozó turkálók forgalmát. Az utóbbi fél évtized a lustálkodás jegyében telt, de idén véget is ért a semmittevés, elvégre Scruff egy egész albumnyi anyagot rakott össze Ninja Tuna címen - magától értetõdõ, hogy az új album címében és vizualitásában is tükrözi a bolond szerzõ tengeri életformák iránti mély érdeklõdését. A halak és más vízi lények azonban csak figyelmének egy részét foglalják le, amúgy a hiphop, a funk, a soul, a dzsessz, a house, a ravasz ritmikák, ügyes ütemváltások és a (vendég)vokalisták kreatív felhasználása jár a Carthy gyerek fejében, s ez meg is látszik az új albumon. Amúgy semmi különös: a zenék ügyesek, nagy mûgonddal készültek, a közremûködõ zenésztársak (a Quantictól Danny Breaksig) ugyanúgy berakták a közösbe a magukét, mint a vokalisták - az Alice Russell által elõvezetett Music Takes Me Up például valóságos gyógyír a megfáradt testre és lélekre. S amíg Carthy olyan laza tánczenéket bír szerezni, mint a Donkey Ride vagy a Hairy Bumpercress, addig bõven megbocsátjuk neki azt is, hogy a lemez vége felé kicsit már megfogynak az ötletek, a This Way címû darab pedig rettentõen nyálas.

Ninja Tune/Neon Music, 2008

****

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.