Andy Carthy még a boldogult emlékezetû kilencvenes években kezdte késõbb is mozgalmasan alakuló zenekészítõi és lemezlovas-karrierjét. Elsõ, cím nélküli (három éve Mrs. Cruff néven újra kiadott) albuma 1997-ben jelent meg (alkalmasint ezt azóta sem múlta felül), 1999-re pedig elkészült a kedves, dünnyögõs jazzgroove partisláger, a Get A Move On, amely egész vonulatot indított el a tánczenében, s alighanem jelentõsen megdobta a régi dzsessz- és blueslemezekkel foglalkozó turkálók forgalmát. Az utóbbi fél évtized a lustálkodás jegyében telt, de idén véget is ért a semmittevés, elvégre Scruff egy egész albumnyi anyagot rakott össze Ninja Tuna címen - magától értetõdõ, hogy az új album címében és vizualitásában is tükrözi a bolond szerzõ tengeri életformák iránti mély érdeklõdését. A halak és más vízi lények azonban csak figyelmének egy részét foglalják le, amúgy a hiphop, a funk, a soul, a dzsessz, a house, a ravasz ritmikák, ügyes ütemváltások és a (vendég)vokalisták kreatív felhasználása jár a Carthy gyerek fejében, s ez meg is látszik az új albumon. Amúgy semmi különös: a zenék ügyesek, nagy mûgonddal készültek, a közremûködõ zenésztársak (a Quantictól Danny Breaksig) ugyanúgy berakták a közösbe a magukét, mint a vokalisták - az Alice Russell által elõvezetett Music Takes Me Up például valóságos gyógyír a megfáradt testre és lélekre. S amíg Carthy olyan laza tánczenéket bír szerezni, mint a Donkey Ride vagy a Hairy Bumpercress, addig bõven megbocsátjuk neki azt is, hogy a lemez vége felé kicsit már megfogynak az ötletek, a This Way címû darab pedig rettentõen nyálas.
Ninja Tune/Neon Music, 2008
****
