Zene

Björk Guðmundsdóttir Sugarcubes utáni, immár pont negyedszázados pályafutása során egy­valamit biztosra vehettek a rajongók: a művésznő időről időre meg fogja lepni őket.

Nehéz kérdésnek tűnik az, hogy mi a közös Noel Gallagherben és a U2-ban, pedig a válasz pofonegyszerű: a sokszoros ír kapcsolat. A korábbi Oasis-vezér ír szülők gyermeke (bár Angliában született), új albumát Belfastban rögzítette, pár hónapja, az 50. születésnapján Bono is részt vett, a U2 idei Joshua Tree jubileumi turnéján pedig a Noel Gallagher’s High Flying Birds volt az előzenekar. Most meg szinte egyszerre jelent meg lemezük.

Fújnak a fellegek címmel készített autentikus népzenei albumot. Hogyan egyeztethetők össze e hagyomány stiláris kötöttségei az önállóságra törekvéssel, és miért kell ehhez félrevonulni? – erről beszélgettünk.

A nyolcvanas évek elejének lázadó tizenéves bandái közül a budapesti ETA volt az egyik legmenőbb. Egy sor punk- és new wave-rendezvényen léptek fel (önálló koncertjük nem volt), de hiába volt üstökösszerű a feltűnésük, nagyon gyorsan el is tűntek az under­ground színtérről. Most azonban valami visszajött ebből; stílszerűen vinilen jelent meg a zenekar 35 éve készült koncertfelvétele. De ez a koncert nem csak a lemezen hallható számok miatt érdekes, még nem is csak az ETA miatt.

Olyan előadókkal dolgozott, mint Adele, Robbie Williams, Lady Gaga vagy a Mumford & Sons. A Grammy-díjas brit szakember a Budapest Showcase Hub keretében járt Magyarországon.

Két évtized telt el 1997. november 12. óta, amikor hirtelen, minden előzmény nélkül elment. Távozásának módja akár jelképesnek is tekinthető, hiszen mélyen jellemző volt egész életére: munka közben, egyik pillanatról a másikra érte a halál. Mint amikor egy karmester szíve a pulpituson, vezénylés közben áll meg.

Az éneklésalapú zeneoktatás egyedülálló és kelendő magyar találmány, és a mai gyors, sokszínű világban fontosabb lehetne, mint valaha. Mi a Kodály-módszer, miért kelendő a világban, és hogyan próbálják modernizálni?

A pakisztáni bevándorlók gyermekeként Londonban született művésznő a ritka polihisztorok egyike: emberi jogi aktivista, keresett dj, kiállítások számára szerez zenét, live actjeivel neves múzeumokban (Tate Britain, Tate Modern) lép fel, feketeöves karatés, hamarosan Cambridge-ben doktorál etnomuzikológiából, ám az igazán sokoldalú előadók védjegye az, hogy alkalmanként mennyire tudnak elrugaszkodni saját komfortzónájuktól.

Nehezen tűrik a kötöttségeket, a szövegeket közös élményanyagból gyúrják össze, és hülye ingekben lépnek fel. Mégsem hobbizenekarként tekintenek magukra.

„Az Oberontól meg kell vonnunk az opera nevet, és minden más európai színházban alkalmatlan lesz a bemutatásra” – Carl Maria von Weber fogalmazott ilyen pesszimistán pár hónappal az Oberon 1826-os londoni premierje előtt – és a történelem nagyjából igazolta a komponista borúlátását.