Az első nagy bécsi klasszikus olyan, mint a vitamin: időről időre magunkhoz kell venni belőle egy adagot, hogy jól működjünk. Csak míg a vitaminokra a testnek van szüksége, Haydnra a léleknek. Száznégy szimfóniája hatalmas tenger, amelyből bárhol meríthetünk, biztosak lehetünk benne, hogy mindig értékes tartalmat találunk. Az előadóknak persze el kell dönteniük, hogy mely műveket választják, és miért. Sokféle szempont lehetséges, a Capella Savaria legutóbb három egymás melletti sorszámú szimfóniát játszott lemezre régi együttműködő partnere, a brit Nicholas McGegan vezényletével: a 79-est, a 80-ast és a 81-est (F-dúr, d-moll, G-dúr), ezek egy alomból valók, mindhárom az 1784-es esztendőt képviseli.
Haydn ekkortájt utolsó évtizedét tölti az Esterházyak szolgálatában, s hírneve Európa-szerte egyre nő. Hogy miért, arra frappáns választ adnak ezek a művek is a maguk kifogyhatatlan invenciójával, találékonyságával, humorával, számtalan eredeti ötletével és jellegzetesen haydni meglepetéselemével. E szimfóniák a játékos teremtőerő diadalai. Hogyan kell az ilyen zenét megszólaltatni? A harminchét éve működő, szombathelyi Capella Savaria világos választ ad a kérdésre: érdeklődve, a részletekre figyelve, felfedező kíváncsisággal. McGegan vezényletével az ínyencségekre és szabálytalanságokra fogékonyan, friss intellektussal, alkotó derűvel fordulnak Haydn egyszerűségükben is furfangos zenéi felé, megmutatva, hogy minden tétel külön világ. Lendület, rugalmasság, puha hangzás, élénk színek – az előadások megidézik Haydn szellemét.
Hungaroton, 2018
