Lemez

Hazavitte, megsütötte

Anna Calvi: Hunter

  • - minek -
  • 2018. október 27.

Zene

A visszatekintéshez megvan már a kellő távlat, így nyugodtan leírhatjuk: Anna Calvi személyében egy erős, szuverén, minden tekintetben saját hanggal bíró előadó jelent meg, teljes alkotói fegyverzetben még az évtized elején.

A technikás és kreatív gitárjáték mellé operai tónusokban tobzódó énekhang társult, továbbá jól érzékelhető dalszerzői tehetség és kiváló előadói adottságok, amelyek nemcsak a stúdióban, de a színpadon is érvényesültek – elég megkérdezni azokat, akik jelen lehettek valamelyik (akár budapesti) élő fellépésén. A gyors egymásutánban megjelent két korai nagylemeze (Anna Calvi, 2011;  One Breath, 2013) után a harmadikra öt évet kellett várni, a hosszú vajúdás arra utal, hogy sok tekintetben megváltozott Calvi alkotói attitűdje. Ez leginkább a számok szövegében, a merész szerepjátékokban érhető tetten, a kulcs az erősebb személyesség, intimitás, a szexualitás sokkal nyíltabb megjelenítése és a gendertémákra való intenzív reflexió. Már a nyitószám (As a Man) is a nemi szerepekkel való játékra épül, mindez jellegzetes gitárpengetéssel kísérve, a nyolcvanas évek post new wave, power gitárpopját megidézve. A kulcsdalt, a Don’t Beat the Girl out of My Boyt hallva sokan emlegetik a feltűnő Bowie-allúziót, és itt tényleg egy kicsit visszarepülünk a kora hetvenes évekbe. Még Calvi elnyújtott rikoltása is szinte Mick Ronson gitárjátékát imitálja az Aladdin Sane albumról, és ő sem fukarkodik a virtuóz futamokkal. Ha már gitárjátékról szólunk, az Indies or Paradise-ban úgy „tekeri meg” hangszerét, olyan torzított hangokkal operál, amelyek korábban talán kevéssé voltak jellemzőek rá, de most kifejezetten jólesően vesszük ezt a nem is oly finom stiláris eltolódást. A Swimming Pool látszólag a régi Calvit hozza vissza: a folkos tónusban pengetett és énekelt felütéstől hirtelen jutunk el a dúsan hangszerelt zenedrámai fináléig. De ez is csak átkötés, az Alphával rögvest visszatalál a nyersen érzéki tónushoz és a széttorzított-absztrakt gitárszólókhoz. A Chain direkt rockos groove-ja és a búgó és minden korábbinál direktebb popdíva-vokál szinte lerántja az alkotót a színpadról közénk, a nyers valóságba. A Wish new wave diszkója hirtelen lendül át afféle idillbe, majd vissza döngölős punk-funkba, azt mutatva, hogy Anna Calvi meg is tud táncoltatni, ha akar. A Hunter tíz, rendre máshogy remek dala úgy mutat frissen szerzett önismeretből fakadó erőt, hogy a „régi” Calvi szenzibilitása és drámai gesztusai is tetten érhetők. Megtartja régi rajongóit, de képes meglepni és új irányokba is nyitni.

Domino, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Varga Judit választása

Nem világos, milyen színjáték bontakozik ki szemünk előtt, az pedig végképp homályos egyelőre, végül hogyan döntenek: megteszik-e a „visszautasíthatatlan” ajánlatot, az érintett a tisztesség maradéka megőrzését választja vagy elfogadja az eddiginél is gátlástalanabb kézitusa katonájának szerepét a hatalomért.

Közel kétmilliárd forint vízdíjat követel az állam Miskolctól, a város bérlakásait adta fedezetként

A magyar állam 2023 végén úgy kapta meg ingyen a rezsicsökkentés miatt milliárdos hiányt halmozó MiVíz Kft.-t 24 milliárd forintos vagyonával, hogy konszolidációt ígértek Miskolcnak. Erre nem került sor, idén nyáron viszont benyújtotta 1,8 milliárdos ki nem fizetett vízdíj számláját a városnak. A törlesztés fedezeteként egy 2,2 milliárd forintra értékelt önkormányzati bérlakásos társasházát adta zálogba a fideszes városvezetés.

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.