A Modfather eddigi karrierjében, főleg ha a Style Council-korszakot leszámítjuk, hiánycikk a gyenge lemez, de még a közepes is. Most van egy kis megtorpanás, bár a diszkográfia 13. szólóalbuma is figyelemre méltó alkotás, csak meglehetősen elüt az eddigi munkáktól. Paul Wellertől az évtizedek során megszokhattuk a lendületes, rockos hangvételt – ehhez képest a True Meanings egy kváziakusztikus album, belassult dalokkal, melyekből sok esetben teljesen hiányoznak a dobok. Az idén 60 éves művész még önmagához képest is hamar, szűk másfél éves kihagyás után rukkolt elő új LP-vel, melynek nem is a fentebb sorolt tulajdonságai, hanem a hossza jelenti a fő problémát. 55 perc ebből a hangulatból túl sok, és nem ártott volna, ha Weller pár nem túl érdekes darabot kiszór az album második feléről. A nyitó The Soul Searcherben kapunk egy Hammond-szólót meg egy kis wurlitzert, a What Would He Say? valószínűleg a kilenc éve elhunyt édesapának íródott, a Noel Gallaghert és indiai hangszereket is felvonultató Books beszól az aktuálpolitikának, és érdekes módon több dalban is felbukkan a múltba tekintés. Ez már azért is különös, mert Weller kifejezetten utálja a nosztalgiát, és a koncertjein is csak elvétve játszik dalokat a régi Jam-érából. Persze aztán a Movin On című dalban azért kihangsúlyozza magánéleti békéjét: „Szeretet vesz körbe, másra nincs is szükségem.” A Bowie című dalt Weller nem Bowie nevű gyerekének írta, hanem annak, akiről elnevezte, legalábbis a „halandó voltál, akárcsak én” sor mindenképp ezt sugallja. Még egy dalt fontos kiemelni, ez pedig a többi számhoz képest kifejezetten monumentális White Horses, ebben ismét szerepel Noel, és itt állítólag „űr-Hammondot” szólaltat meg. Megfelelően zárja le ezt a kellemes, de korántsem hibátlan lemezt, amivel kapcsolatban a Modfather azt nyilatkozta, hogy legközelebb remélhetőleg valami teljesen mással rukkol elő. Mi is bízunk ebben.
Parlophone / Warner
