A Brahms-kortárs (de Brahmsot közel negyedszázaddal túlélő) francia zeneszerző, Camille Saint-Saëns (1835–1921) termését gyakran lekicsinylik. Leginkább három műve arat igazi elismerést: a Sámson és Delila című opera, az Orgonaszimfónia és a humoros miniatűröket felsorakoztató Állatok farsangja. A sztereotip kifogás vele szemben az, hogy maradi zeneszerző, vaskalapos akadémikus. Liszt Ferenc barátja és csodálója volt, és epés megjegyzéseket tett a nála majd’ harminc évvel fiatalabb Debussyre (akit szintén túlélt) – de az igazság az, hogy Saint-Saëns nagyszerű szerző, zenéje tele élettel és invencióval. Csak éppen az utókor nem veszi a fáradságot, hogy megismerje.
Ebben segít most a korábban Ravel összes zongoraművének kitűnő felvételével figyelmet keltő Bertrand Chamayou – a Diapason magazin szerint „a zongorázás új francia hercege” – és a kiváló Emmanuel Krivine vezényletével magas színvonalon játszó Orchestre National de France. Mire csodálkozhatunk rá ihletett és szuggesztív előadásukban? A 2. zongoraverseny súlyára, erejére, s a benne megnyilvánuló, nyíltan vállalt Beethoven-, Liszt-, Schumann- és Mendelssohn-hatásra, az elbájolóan egzotikus 5. „Egyiptomi” zongoraverseny különleges dallamfordulataira és színeire, Saint-Saëns pianisztikus írásmódjának pazar virtuozitására, és persze a liszti inspirációra a rövid szólódarabokban, amelyek a lemezen a zongoraversenyek nyújtotta képet kiegészítik és árnyalják. Egy francia zeneszerző, aki nem tagadja meg a vele született eleganciát, de gondolkodásmódjának komolyságában a németek tanítványa.
Erato, 2018
