Később aztán jött a leszálló ág: a Blood Mountain még szódával elment, a terjengős dalszerkezetekkel és a tiszta énekdallamokkal keservesen, de hiábavalóan próbálkozó zenészek miatt jószerivel élvezhetetlenre sikerült Crack The Skye viszont maga volt a mélypont.
A legutóbbi The Hunter már összeszedettebbnek tűnt, de arra azért nem gondoltam, hogy a Mastodon ilyen jó lemezzel tér vissza. Az új anyag ugyan nem tér le a Crack The Skye/Hunter fémjelezte útról, úgyhogy a Remission vadulását továbbra se keressük, viszont az említett két lemezzel ellentétben most egyrészt sikerült igazán jó és kerek dalokat írniuk Troy Sanderséknek – a kettes The Motherload refrénje rögtön világverőre sikerült –, másrészt pedig az énekesként is szereplő zenekartagok, vagyis Sanders, Brent Hinds gitáros és Bränn Dailor dobos is megtalálták a saját hangjukat. A Hunter egydimenziós kántálásának nyoma sincs: épp jó érzékkel pakolták bele a ragadós dallamokat az egyébként kicsit kevésbé összetett, de így is izgalmas és nem könnyen megunható dalokba. Egy ideális világban a Crack The Skye helyett ez a lemez jött volna ki, de talán így sincs késő ahhoz, hogy helyreállítsa a Mastodon renoméját.
Warner, 2014
