Koncert

Metallica

szerző
Nagy István
publikálva
2018/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A filmtörténet egyik legviccesebb vígjátéka a This is Spinal Tap (magyarul A turné címen jelent meg VHS-en), aminél semmi nem parodizálta ki jobban a leszálló ágban lévő rockegyüttesek világát. Előbb-utóbb mindegyik zenekar túljut a zeniten, és az ezredfordulóra ez történt a Metallicával is, sőt 2004-re el is készült a saját Spinal Tap filmjük, Some Kind of Monster címmel. Az akkori krízisből hosszú út vezetett kifelé, a nullás években kiadott albumok nem sikerültek jól, és a 2010-es budapesti koncert is bőven hagyott kívánnivalót maga után. Aztán a most zajló évtizedbe lépve valahogy új erőre kaptak, előbb az Antal Nimród rendezte fikciós koncertfilmmel (Through the Never), majd a 2016-os albummal feledtették a kisiklásokat, úgyhogy a mi szemszögünkből már csak egy jó koncert hiányzott – most azt is megkaptuk.

A show előtt nem sok minden utal arra, hogy látványos produkció részesei leszünk. A küzdőtér közepén egy kör alakú színpad áll, körberakva mikrofonokkal, plusz egy forgatható dobszerkóval. Semmi más. De a látszat néha csal: a plafonra szerelt, többtucatnyi kocka alakú szerkezetről szép lassan bebizonyosodik, hogy kiválóan alkalmas kivetítőnek, fényeszköznek vagy csak szimplán, fel-alá mozgó lát­ványelemnek. Ami pedig a zenét illeti, abban sincs hiba: a zenekar láthatóan élvezi az összjátékot, és még a Lars Ulrich dobolásáért aggódók is megnyugodhatnak. A szettlistában az „új” (dehogy új, már másfél éves) album dominál: hét dalt is eljátszanak róla, James Hetfield még meg is szavaztatja a közönséget, hogy jó lemez-e a Hardwired. Jó bizony, és a dalok remekül elférnek a klasszikusok mellett, egyedül a Now That We’re Dead alatt előadott négyszemélyes törzsi dobolás hat egy kicsit furán.

A remekbe szabott zenei és képi megvalósítás mellett ez a koncert mégis elsősorban a nekünk szánt gesztusokról marad emlékezetes. Nem is csak a gyermekétkeztetési alapítványnak szánt pénzösszegről vagy a legelső, 1988-as magyarországi Metallica-koncert plakátjának (rajta az előzenekar Pokolgép nevével) kivetítéséről beszélek, hanem elsősorban arról, amikor Robert Trujillo (Kirk Hammett kíséretében) elgitározta/elénekelte A legjobb méreg című Tankcsapda-számot. Egészen biztosan a legemlékezetesebb színpadi gesztus volt az 1986-os Queen-féle Tavaszi szél… óta, de az egészhez tudni kell, hogy nem hirtelen jött ötlet volt. Trujillo már több héttel ezelőtt betanulta a dalt egy neves magyar-amerikai filmrendező segítségével, aki nagy Tankcsapda-rajongó. És már volt is szó róla ebben a cikkben.

Papp László Budapest Sportaréna, április 5.

Jelenlegi értékelés
4

szerző
Nagy István
publikálva
2018/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...