Interjú

„Minden lélegzet számít”

Okszana Dika operaénekes

Zene

Hangja szenvedélyes és erőteljes; most Abigél szerepében lép színpadra a Margitszigeten Verdi operájában, a Nabuccóban. Az ukrán szoprán énekesnőt arról is kérdeztük, mit tehet egy művész háború idején.

Magyar Narancs: 2004-ben végzett Kijevben, ezután nagyon gyorsan ívelt fel a pályája. Mi vonzotta az opera műfajához?

Okszana Dika: Az opera mindig különleges vonzerőt jelentett számomra. Ez az a műfaj, ahol minden egyes pillanatban több művészeti ág egyesül: az ének, a színészi játék, a zene, a fizikai jelenlét mind együtt dolgozik. Ez egyszerre teszi az egészet elképesztően izgalmassá és nagyon nehézzé is, de talán épp ez az összetettség vonz újra meg újra magához.

MN: A családjából örökölt zenei tehetséget?

OD: Senki sem volt hivatásos zenész a családomban, de édesapám sok hangszeren játszott – harmonikán, gitáron, trombitán, sőt még szájharmonikán is –, úgy emlékszem, nagyon muzikális ember volt, de mindent magától tanult. Édesanyám hangja meglepően szép és erőteljes volt, de sosem tanult énekelni. Talán tőlük származik az ösztönösség, amely a zenében jellemez.

MN: Úgy tűnik, különleges vonzalmat érez az olasz opera iránt. Ez a repertoár áll önhöz a legközelebb, vagy ez illik leginkább a hangjához?

OD: Mindkettő igaz. Nagyon szeretem az olasz zenét, és az is sokat számít, hogy beszélek olaszul. A nyelv ritmikája, dallama otthonos és ismerős számomra, szinte az anyanyelvem lett. Ezért is érzem különösen közel magamhoz ezt a repertoárt, nemcsak hangban, hanem lélekben is.

MN: Az évek során változott a viszonya bizonyos szerepekhez, például Toscához vagy Turandothoz?

OD: Ahogy az ember érik, változik a látásmódja is, és ez a színpadi szerepekhez való viszonyban is tükröződik. Azok a szerepek, amelyeket korábban talán szikárabbnak vagy egyszerűbbnek láttam, ma már sokkal összetettebbnek tűnnek. Tosca nem csupán tragikus hősnő, tele van ellentmondásokkal. Turandot nem csupán jéghercegnő, benne is látom a sérülékenységet, a magányt, a változás lehetőségét.

MN: Franco Zeffirelli is rendezte önt egy Turandot-produkcióban. Ő a klasszikus, hagyományos színpadi értelmezések híveként volt ismert. Milyen volt vele dolgozni?

OD: Kivételes tapasztalat volt. Zeffirelli mélyen hitt az énekesekben, de még inkább a látványos színpadképekben, a tömegjelenetek erejében, képes volt az egész színpadot egy lélegző festménnyé változtatni. Nekünk, énekeseknek szabadságot adott, hogy igazán önmagunk lehessünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.