Zene

Gustav Klimt híres festményéről, amelyen az élveteg tekintetű Judit kezében tartja Holofernész kéjes arckifejezésű levágott fejét, a legtöbb embernek valószínűleg a szecesszió és az 1900-as évek közép-európai világvárosa, Bécs jut az eszébe. A címlap tehát kissé megtévesztő (amin valamennyit segített volna, ha a férfifej nem marad le róla), mert a történész szerző éppen azt kívánta bemutatni, hogy a modernizáció problémáival küzdő, nemzetiségi ellentétektől feszülő Osztrák-Magyar Monarchiában ekkoriban a "termékeny válságból" született magaskultúra mellett "létezett egy olyan karakteres diskurzus, amely a rasszizmust és a nőellenességet-nőgyűlöletet emelte a valóságértelmezés eszmei rangjára". A "Habsburg történeti kismonográfiák" sorozat első kötete tehát nem a "boldog békeidőkről" szól, amire a fedél alapján következtetni lehetne, hanem arról az intellektuális miliőről, ahol a tradicionális életformák felbomlásából fakadó szorongás következtében két régi, a zsidók és a nők alsóbbrendűségét valló előítélet a fajelméletben összefonódott, és a közbeszédben minden korábbinál nagyobb teret nyert.

Az izraeli Etgar Keret neve nagyjából ismeretlen a magyar irodalomkedvelők körében, a Szombat hasábjain jelent meg pár írása és a pilpul.net zsidó internetes oldalon. Most megjelent könyve válogatás első két novelláskötetéből. Az írások amolyan "pár percesek", ahogy a borítón olvassuk, nyilván Örkény-utalásként, azonban a rövid szövegeknek hangsúlyozottan nincs csattanójuk, nyelvi és szemléleti klisék építik fel őket, illetve a szleng, de még sokkal inkább egyfajta redundáns semmitmondás; az írások elbeszélői, akik zavarba ejtően hasonlítanak egymásra, redukált tudatú és felette redukált nyelvi kompetenciájú figurák.

Utolsó méréseink szerint mélységes mély a múltnak kútja: például a mutánsok történetében is sokat kell visszafelé haladni, hogy elérjünk a kezdőpontig. Farkas és testvérei történetét három mozifilm taglalta korábban, a Bryan Singer-féle első kettőt ráadásul a képregényfilmek jól sikerült kirakatdarabjai között szokás emlegetni.

Stasiuk a kortárs lengyel irodalom méltán világhírű fenegyereke. De most megbotlott.

A sokáig rendezetlen sorsú és az évek során folyamatosan pusztuló Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga pár éve újra látogatható. Az 1872-ben, Otto Wagner tervei szerint épült romantikus-orientalizáló stílusú, de az akkoriban modernnek számító karcsú vasoszlopokkal tagolt épület az ortodox-neológ viszályban középutasnak számító "status quo" irányzat központja volt.

Horváth Csaba koreográfus-rendező és színész-táncos csapata, a Fortedanse pár éve a fizikai színház meghonosításával kísérletezik. Lloyd Newson, a DV8 Company alapítója szerint minden fizikai színház, ami nem passzítható bele az irodalmi-dramatikus és a kortárs tánc kategóriákba.

Sokunkban egy világ omlott össze, mikor kiderült, hogy Britney már nem szűz. Csak akkori fájdalmunk mérhető ahhoz a sokkhoz, ami Hannah Montana rajongóit érné, ha megtudnák, miféle titkot őriz kedvencük.

lemez - NOISETTES: WILD YOUNG HEARTS Noha afféle rajzasztalon megtervezett programnak tetszik, a valóságban bizonyára többé-kevésbé spontán módon alakult úgy, hogy a rádióbarát zenék terepén éppen a Motown kiadó megalakulásának ötvenedik évfordulója környékére szaporodjanak meg (és vegyék birtokba a slágerlistákat) a nyíltan a hatvanas évek soulklaszszikusaiból merítő előadók. A detroiti kincsesbányát dézsmáló énekesnők (Duffy, Adele, Amy Winehouse) furcsamód egytől egyig brit állampolgárok, de a lényeges persze sokkal inkább az, hogy a kommersz popzenében hosszú évek óta messze az ő feltűnésük a legrokonszenvesebb esemény, még akkor is, ha a kétségkívül magával ragadó slágerszámaikat leszámítva elég langyos lemezeket tudtak csak összekalapálni.

könyv - LAWRENCE BLOCK: A BETÖRő, AKIT TEMETNI VESZÉLYES című kötete amolyan reflexiós-parodisztikus krimi. Egyrészt Agatha Christie világába vezeti az olvasót (már a cím is, melynek eredetije, a Burglar in the Library, azaz a "Betörő a könyvtárszobában" a Body in the Libraryre, vagyis a híres Christie-féle Holttest a könyvtárszobábanra utal), másrészt a cselekmény egész lefolyása Agatha Christie hermetikusan elzárt környezetben játszódó bűnregényeire emlékeztet - szóba is hozzák a regényben az Egérfogót, illetve a Tíz kicsi négert.

koncert - BONGA A 66 éves angolai énekest könnyű szeretni. Hangja egyszerre fáradtan rekedt és örökifjan erőteljes, szomorkás és felemelő, és a Latin-Amerikát megjárt, majd onnan visszahonosodott afrikai zenei hangulat, amely nem is túl távoli rokona a Zöld-foki-szigeteken honos mornának, szintúgy nagyszerűen párosít szélsőségeket: a sírós vigalmat az érzéki lüktetéssel.

Idén húszéves a Tankcsapda. Az immár hosszú-hosszú évek óta páratlanul népszerű debreceni rockzenekar a jubileum alkalmából apró klubokba szervezte tavaszi turnéját - olyanokba nagyjából, mint amilyenekben hamvas kezdőkként zúztak egykoron. A Narancs a gödöllői Trafóban vizsgálta meg, mire megy Lukács László és két társa a tenyérnyi színpaddal és a levegőhiánnyal, a koncert előtt pedig a múltjukhoz való viszonyukról faggattuk a zenészeket.

A jó ideje már egyszemélyes intézményként fungáló Andrew Eldritchet és munkásságát igen sokan kedvelik - annak dacára, hogy a kilencvenes évek eleje óta semmit nem publikált. Jórészt a nyolcvanas években, a legtermékenyebb alkotói időszakában született dark/goth rock "slágerein" viszont nem fog az idő - hogy a dalokat rendre más és más zenészekkel együtt írta, akiket azután sorra elvert maga mellől, már egy másik történet. Amúgy a publikálási szünet nem jelent egyben alkotói válságot:

A rendőrnél csak egy kellemetlenebb figura van, különösen főszerepben. A bérgyilkos. Mert az nem nyughat. Ha tartaná a pofáját, nem izegne-mozogna, mint a sajtkukac, csak úgy bérgyilkolna, bánná a fene. De a bérgyilkosnak mindig kell valami kunsztot tudnia, mindig van neki egy stiklije.

A kövér, ám omnipotens rendőrtisztviselő figurája nyilván Jules Maigret-vel volt eredetileg azonos. De a mitológiáknak is meglehet az egészséges rangkórságuk, s a világ is eszelősen rohan. Így Maigret, akár mint személy, akár mint áruvédjegy, már elment közülünk - hovatovább az sem lehetetlen, hogy kiköpött úgy távozott, mint a híres francia színész, Gérard Depardieu vizsgált filmünk fináléjából. A kikötő kockakövein páros mérkőzést vívnak az éjszaka fényei a csapadékok csapatai ellen. Sárga lámpák fénye kel birokra a kicsapódó párák csillogásával, a víz felől halszagot sodor a szél, s nem fogják elhinni, a távozó Gérard (csak a hátát látjuk: a film elég széles vásznú) útjába egy akkordeonon (appardon: accordéon) muzsikáló koldus akad, a nagy ember odalök egy papírpénzt (többet, mint ami jár - feltehetően), s végképp elnyelik őt a mik is? Nem lennék meglepve, ha a ködös utak...