A Kilenc valószínûleg nem lesz fõmû, bár sajnos elég átlátszó módon annak készült. A regény "alkatrészei" (szereplõ, narrátor, a halmozott jelzõk és a sztori is) gyengélkednek. Már a hõs sem túl érdekes figura, Pawel nõzik, melltartót, bugyit fogdos (van olyan oldal, ahol háromszor szerepel a szó!), lóg és keresi a kapaszkodókat. Csupa közhely, a szex unalmas macsóláz. A pia temeti a magányt. Varsóban vagyunk, a rendszerváltás után. Néhány frappáns dialógus erejéig az átmenet éveinek extrémül bizonytalan nyelvén beszélnek a szereplõk, de ennek sincs semmi lényeges következménye. Pawel minden lapon sodródik, és elég hamar kifullad a mondanivalója, belsõ monológjai önismétlések. Az elbeszélõ is rakoncátlan, madzagon rángatja a jeleneteket, egyiket a másik után, néha egészen összefüggéstelenül, nincs különbség, az egyik éppen olyan (gyenge), mint a másik.
Stasiuk ennek ellenére szimpatikus arc. Korábban megjelent könyveinek egyéni hangja feledtetni fogja ezt a mostani kuszát. Globalizált népi íróról van szó, aki elvonulva él a világtól a szlovák határ közelében. Miután bejárta Európa keleti felét és a Balkánt, izgalmasan vetette papírra gondolatait a peremen élõ emberek várakozásáról, reménytelenségérõl és semmittevésérõl, a kelet-európai cigány álmokról. (Kedvenc magyar kocsmája állítólag az "olasz nevû" italbolt.) Regénye helyett ezért is inkább úti esszéit ajánljuk: a Dukla (2004) és az Útban Babadagba (2006) történeteit, Körner Gábor kiváló fordításában.
Fordította: Körner Gábor. Magvetõ, 2009, 328 oldal, 2990 Ft
**
