Horváth Csaba koreográfus-rendezõ és színész-táncos csapata, a Fortedanse pár éve a fizikai színház meghonosításával kísérletezik. Lloyd Newson, a DV8 Company alapítója szerint minden fizikai színház, ami nem passzítható bele az irodalmi-dramatikus és a kortárs tánc kategóriákba. A görög mitológián és filozófiai írásokon alapuló, kietlen tájon játszódó, decens mozdulatsorokra építõ humoros Fortedanse-elõadás megfelel a fenti kritériumoknak. A hõsök nyughelyétõl a múzsák lakhelyéig úgy járja be a kicsinyes, bosszúálló, idétlen, ergo nagyon emberi istenek vidékét, hogy a sokféleképpen roncsolt szövegen kívül a zene és a Horváth koreográfiáira jellemzõ, a néptánctól a baletton át a tömegsportünnepélyekre is emlékeztetõ táncnyelvet használja fel a történet továbbgördítésére. Lírai, szakrális, ugyanakkor modern, és purgálja a hagyományos befogadói agyat. Nyilvánvaló ezért, hogy a független színház és a modern tánc közönségét egyaránt irritálja, hiszen idegen. S mint az a járt utat elhagyókra sokszor jellemzõ, nem egészen tisztázottak az arányok: a nem jól beszélõ táncost (Lõrinc Katalint) hosszan beszéltetni hiba, hiszen ez nem egyenlõ a szövegrontással - viszont az agyonzúzott szöveggel dolgozó részeknél Andrássy Máté, Földeáki Nóra és Krisztik Csaba remekül mûködik, mintha õk maguk volnának az új nyelv megszülõi. Vati Tamás, a kortárs tánc jolly jokere pedig afféle önjáró ikon ebben az elõadásban.
A bicajoskesztyûben, szürke tógákban és zakókban táncoló neolingvisztikusok a darab szerint egyébiránt már a spájzban dübörögnek: dühösek, felszedték a linóleumot. Hamarosan övék a többi tér is.
Trafó, április 23.
**** és fél
