Lemez

Mt. Eddy: Chroma

  • Mihályi Dávid
  • 2017. szeptember 30.

Zene

A Green Day énekesének, Billie Joe Armstrongnak mindkét fia az apjuk nyomdokaiba lépett: Joey a SWMRS nevű bandában dobol, öccse, Jakob énekes és dalszerző. Ráadásul olyan énekes és dalszerző, akinek 2015-ben kiadott Jakob Danger című szörflemezével sikerült elfeledtetnie, hogy ő csupán egy híres rockzenész kisebbik fia. E sikeren felbuzdulva, Jakob Armstrong az idén már egy zenekar, az Mt. Eddy élén csapott a húrok közé, hogy társaival, Chris Malaspinával (dob), Enzo Malaspinával (gitár) és Kevin Judd-dal (basszus) tovább árnyalja a róla kialakult pozitív képet. Sajnos nem eléggé meggyőzően.
A Chro­mán ugyanis hiába fedezhető fel az előző album egyedi világa, ezt egyszerűen elnyomja a Green Dayt idéző polírozott gitárhangzás, vagyis épp az, amitől a Jakob Danger mentesült. Valamelyest szépíti a dolgot, hogy az „elveszett irány” két számban (Wilshambe, Meta­phor) tetten érhető, és persze az is pozitívum, hogy Jakob énekhangja nem a papáéra, hanem inkább Ian Curtisére emlékeztet, de ez még nem mentheti meg a Chromát attól, hogy a klisék áldozatává váljon. Igaz, hogy a kaliforniai zenekarokra jellemző dallamosság, a bólogatást ösztönző gitártémák és a szépen felépített versszakok több dalban is megjelennek, de az élvezeti értéket gyakorlatilag lenullázzák a sablonos, vacak refrének, a Green Day-re emlékeztetés kényszere, az igencsak nyomasztó örökség. Kellő rosszindulattal azt is feltételezhetnénk, hogy Jakob Armstrong apja éjjeliszekrényében lapuló C kategóriás számait gondolta újra.

Uncool Records, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.