Néhol azonban meglátjuk az esendő embert is. A nevetségességig elrajzolja mindkét arcát, de játéka mégsem fullad ripacskodásba. Pelsőczy Réka rendezőként mindent e one-man-show szolgálatába állít, szinte díszletté változtatva a mellékszereplőket. A valóságos díszlet (Kálmán Eszter) kedvez a koncepciónak: kopár színpada üres, tetszőlegesen átmozogható tér. Az utolsó jelenet csattanójában viszont egy ugrálóvár fújódik fel, majd ereszt le, amelyben Bruscon vergődése látványos lezárást hoz, életben tartja az „alföldis”, fallikus utalások hagyományát – most épp nem öncélúan.
A történetben Bruscon kis társulatával vendégjátékra érkezik egy porfészekbe, ahol lehetetlen körülmények között kellene bemutatniuk az A történelem kereke című grandiózus világdrámát. Szemben a tavalyi, Urbanovits Krisztina rendezte változattal, ahol a független színházi lét ellehetetlenítésén volt a hangsúly, itt Alföldi személyisége dominál. Bár rendszerkritikából sincs hiány – és az sajnos eléggé szájbarágós –, a teher inkább az egyszemélyes kártékony színházi klisé, Bruscon maga. Aki mégsem velejéig gonosz: egy meg nem értett zseni, aki az idő múlásával a végletekig cinikussá és önzővé vált.
A szöveget Bíró Bence újrafordította, és át is dolgozta, Alföldi életrajzi elemeivel kicsipkézve a jeleneteket. És igen: Alföldi ebben a háromórás (egy szünettel megszakított) stand-upban képes a figyelmünket fenntartani.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
