Lemez

Hommage à Boulez

  • - csk -
  • 2017. szeptember 30.

Zene

A második világháborút követő évtizedekben a modern zene stílusának alakulását meghatározta egy német kisváros, Darmstadt nyári fesztiválja. Bár az Internationale Ferienkurse für Neue Musik közönsége egy viszonylag szűk szakmai elitből verbuválódott, Darmstadt mégis a 20. század második felében lezajlott komolyzenei stílusfejlődés egyik legfőbb erjesztője lett. A három vezéralak az olasz Luigi Nono, a német Karlheinz Stockhausen és a francia Pierre Boulez. Az utóbbi tevékenysége messze túlnőtt az avantgárd keretein, és a mainstream zenekultúrába is betagozódott, hiszen Boulez nemcsak zeneszerző és teoretikus, de a 20. század második felének egyik legnagyobb karmestere is volt: revelatív Wagner-dirigens, fontos Mahler- és Debussy-interpretátor, Stravinsky és Bartók műveinek alapvető tolmácsa. Párizsban, 1970-ben Pompidou kezdeményezésére az ő kedvéért alapította a francia állam az IRCAM intézményét. Maratoni pályát futott be: 90 évesen halt meg 2016-ban, és szinte az utolsó hónapokig aktív maradt.

A művészete előtt tisztelgő kétlemezes album informatív és sokszínű válogatás a fontos művekből: tartalmaz nagyszabású kései alkotást (Dérive 2, 2009) éppúgy, mint antológiadarabbá vált korai opust (Le marteau sans maître, 1955), ensemble-kompozíciókat (Mémoriale, 1985/93; Messagesquisse, 1976/77), valamint szólóhangszerre és elektronikára írt zenét (Dialogue de l’ombre double, 1984; Anthèmes 2, 1997). A Marteau felvételét a szerző vezényli, a többi darab Boulez barátja és gyakori művészpartnere, Daniel Barenboim betanításában hangzik el, az általa közép-keleti és nyugat-európai fiatal muzsikusokból alapított West-Eastern Divan Orchestra előadásában. A felvételek magától értődő természetességgel mutatják fel Boulez zenéjének komplexitását és ellentmondásosságát: intellektualizmusát és elvontságát éppúgy, mint franciás színérzékenységét és érzékiségét.

Deutsche Grammophon, 2017

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.